Amint beléptél a tinikorba állandóan ott lóg a fejed fölött egy kérdés, mint Damoklész kardja: “Mi leszel, ha nagy leszel?” A jelenlegi tanulmányi rendszer elvárja, hogy erre a kérdésre legkésőbb 18 éves korodig megadd a választ, különben marad az őrlődés, az átgondolatlan döntések, a kényszerpályák, az egyik képzésből ki-, másik képzésbe beugrálás. Bár a felvételikor meghozott döntés nem minden esetben jelöli ki szigorúan az életpályát, és teljesen rendben van az is, ha valaki út közben pályát módosít, azért nem árt, ha körülbelül tudod, hogy milyen irányba induljál.
Seneca szerint:
„Semmilyen szél nem kedvez annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart.”
Na de honnan tudjam, hogy mit akarok?
Mindenki úgy tesz, mintha ezt az ember csettintésre kitalálhatná. Ha csettintésre nem is minden esetben található ki, de az biztos, hogy tehetsz azért, hogy megismerd magad, és körvonalazódjon benned, mit is szeretnél csinálni. Az alábbiakban néhány gyakorlatot írok le, amelyek segíthetnek ebben az önmegismerésben. A gyakorlatok végezhetők fejben is, de talán az a legeredményesebb, ha jegyzetelsz közben. Vagy akár rajzolhatsz is. A lényeg, hogy a te kibontakozásodat segítse.
Gondolj a gyermekkorodra!
A gyermekkor sok mindennek a kiindulópontja. A koragyermekkori élmények alapvetően meghatározzák az értékrendünket és ízlésünket. Az első feladat, hogy gondolj vissza a gyermekkori élményeidre! Melyek a legszebbek közülük? Mihez kötődnek? Miket csináltál gyerekként? Miket játszottál? Miért azt játszottad? Próbáld megkeresni magadban azt az ősvonzalmat, ami benned él valami iránt, és ami a gyermekkorodban gyökerezik. Lehet, hogy még ezt nem tudod konkrét hivatással összekötni, de kiindulópontnak jó lesz.
Végezz el egy személyiségtesztet!
Ismerd meg, hogy ki vagy te, mik az erősségeid, mik a gyengéid. Ha tisztába kerülsz a saját személyiségjegyeiddel, könnyebb lesz látni, hogy melyik az az irány, ami számodra a legmegfelelőbb. Természetesen egy személyiségteszt még nem mondja meg neked a konkrét hivatást, de már leszűkíti a lehetőségeket. Elmehetsz pályaválasztási tanácsadásra is, ahol szintén tesztek alapján kapsz tippeket arra nézve, hogy mi volna a neked való szakma.
Álmodozz!
Igen, jól hallottad, arra kérlek, hogy álmodozz. Ha fantáziálsz, akkor a legmélyebb vágyaidból és motivációidból hozol elő részleteket. Lehet, hogy a valóságtól totál elrugaszkodott álmaid vannak (én rendszeresen időutazásról álmodozom), mégis jól mutatják ezek az álmok a benned húzódó mély motivációkat. Próbálj meg rájönni, mik azok a vágyak, amelyek az álmaidat mozgatják, hogy azután megpróbálhasd valós körülmények közé helyezni őket. Jegyezd le az álmaidat, akkor is, ha úgy gondolod, hogy hülyeség!
Hogyan képzelem el magam 20, 30, 40 év múlva?
Fogj egy papírlapot és írd föl, hogyan képzeled el magadat 20 év múlva. Csak azt írd le, amiről határozott elképzelésed van. Lehet, hogy nem tudod, mit szeretnél dolgozni, azt viszont talán igen, hogy milyen családi állapotban szeretnél lenni, hol szeretnél lakni, mit szeretnél szabad idődben csinálni, milyen személyiségjegyekkel szeretnél rendelkezni, mennyi pénzt szeretnél keresni, stb. Ha kész vagy, ugyanezt tedd meg 30 és 40 évre is. Ez azért hasznos, mert ha még nem is tudod, milyen hivatást szeretnél, azt körülbelül tudhatod, hogy milyen értékek mentén szeretnéd az életedet élni, és a hivatásodnak ehhez illeszkedni kell. Például hiába szeretnél nőként egy nagy multi vezérigazgatója lenni, ha emellett mondjuk öt gyermek édesanyjaként képzeled el magadat, akkor ez valószínűleg nem fog menni. Próbáld megfogalmazni az alapértékeidet (ez nem könnyű feladat, és később még akár változhat is), és ez segíthet a pályaválasztásban is.
Beszélgess felnőttekkel!
Nagyon hasznos lehet, ha több felnőttet is kikérdezel a hivatásáról, a pályaválasztásáról, tanulmányairól. Olyan dolgok derülhetnek ki egyes szakmákról, amelyekről nem is tudtál és nagyban segíthetik a döntésedet.
Tájékozódj!
Én annak idején leültem a felvételi tájékoztató mellé, és sorban elolvastam minden egyetem minden egyes képzését. Ami érdekesnek hangzott, azt kiírtam és aztán azoknak utánanéztem. Ha nagyon nincs semmi ötleted, hogy mi való neked, akkor egyszerűen nézd meg a lehetőségeket! OKJ-s képzések, egyetemi, főiskolai szakok, szakmák… Talán csak azért nem találtad meg még a megfelelőt, mert nem tudtál róla?
Imádkozz érte!
Istennek terve van veled, a hivatásoddal szolgálhatod Őt, akkor is, ha nem lelkésznek hív el. Annak ellenére, hogy valószínűleg nem fogja az égre kiírni, hogy melyik hivatásban szeretne téged látni, azért imádkozhatsz érte, hogy mutassa meg neked, merre indulj. Úgy gondolom, hogy ha nyitott vagy rá, megadja a választ, akár olyan módon is, ahogy nem is gondolnád.