Kedves Bella-olvasó!
Valószínűleg találkoztál már a sorok között a barátommal, Ákossal az elmúlt évek során. Volt, hogy csak elhintettem a létezését, a szerelem tematikájú magazinunkban viszont már a párkapcsolatunkról is írtam néhány gondolatot. Most egy izgalmas lépés előtt állunk és szeretnénk időnként a BellaGirl lapjain közösen gondolkodni témákról, és ezáltal Téged is további elmélkedésre hívni. Éppen ezért, hogy ne csak arctalan figura gondolatait olvasd, szeretném bemutatni a páromat, és egyúttal mesélek pár dolgot kettőnkről is.
Ákos 3 éve végzett programozó informatikus szakon, és el is helyezkedett a szakmájában. Mindketten Debrecenben élünk, és az egyik kedvenc helyünk a Nagyerdei park – bár, ha Ákost kérdezitek, ő a focipályát mondaná. Ákossal négy éve alkotunk egy párt, és együtt járunk a hit útján is. Nagyon élvezzük, ha különböző témákat feszegethetünk, mert meglehetősen eltérő a személyiségünk, az érdeklődésünk, de együtt mindig tudunk valami izgalmasat alkotni.
No tehát, várunk Téged szeretettel, olvass bele a mostani, az imádságról szóló beszélgetésünkbe:
Fanni: Azt hiszem, hogy minden párkapcsolatban, és alapvetően a felnőtt életben nagyon nehéz megállni és időt teremteni arra, hogy elcsendesedjünk. Arra, hogy megálljunk, csak egy kicsit, és ezt a megállást arra használjuk, hogy hogy Isten elé menjünk. Mert a mai világban az az érték, ha rohanunk, pörgünk, és a teendőket helyezzük előtérbe. Sokszor sajnos mi is hogy túlhajtjuk magunkat, ami miatt túl fáradtak leszünk imádkozni, vagy nem marad időnk az elcsendesedésre.
Ugyanakkor azért szerettem volna veled együtt megírni ezt a cikket, mert a párkapcsolatunkban a lustaságunk ellenére is jelen van az Istenkapcsolat, az imádság, és erről szerettem volna veled beszélgetni. Hiszen én csak az egyik oldalt látom, és kíváncsi vagyok, hogy te, mint egy más személyiségű, viszonylag friss hívő férfi hogyan gondolkozol az imádságról.
Fanni: Az első kérdés, amit bedobnék kettőnknek az a következő: mit jelent számodra az imádság?
Ákos: Ez egy nagyon jó kérdés, és adhatnék erre most sablonos választ, de ha belegondolok, nekem az ima egy bizalmas, közvetlen kapcsolódási pont Istennel.
Fanni: Nagyon érdekes, mert nekem ez nem egy pont, sokkal inkább egy állandó, nyitott lehetőség. Azt ugye már tapasztaltad, hogy én sokszor tevékenységek közben imádkozom, akár mosogatás vagy buszozás közben.
Szóval nekem az imádság inkább egy burok, amit vagy észreveszek, élek a lehetőséggel, és belépek Istennek a jelenlétébe vagy csak rohanok tovább.
Ákos: Ehhez kapcsolódnék gyorsan, hogy neked az ima egy állandóan körülvevő burok. Igen, tudom, hogy Te házimunka közben is szoktál imádkozni – ez nekem egyelőre annyira távolinak tűnik. Lehet, hogy ha már hosszú évek, évtizedek óta járok majd Istennel, akkor ez is formálódik majd, de jelenleg az ima nekem egy rituálé.
Hogyha imádkozom, nekem a kapcsolódás Istenhez nem megy csettintésre, és így lelkileg meg kell érkeznem, és belehelyezkednem a helyzetbe.
Fanni: Tök jó, hogy ezt kiemelted! Szerintem neked alapvetően ilyen személyiséged is, más élethelyzetekből kiindulva, neked pl. egy hosszabb dokumentumfilm megnézéséhez is “meg kell ágyaznod”, meg kell érkezned. Számodra mindig fontos, hogy megteremtsd az atmoszférát, ami méltó akár az imádsághoz. És ez az izgalmas ebben, hogy alapvetően más a személyiségünk, és megéljük azt, hogy különböző emberek máshogy tudnak kapcsolódni Istenhez.
Tökre fontos szem előtt tartanunk, hogy általánosságban sem szabad sarat dobálnunk az emberekre, mert ő így imádkozik, én meg úgy imádkozom.
Ákos: Igen, és az nagyon jó, hogy nincsen csak egy és kizárólagosan elfogadott, mondjuk úgy, módszer az imádkozásra, ami meg lenne írva a nagykönyvben, hogy márpedig csakis így működik, és máshogy bele se kezdj.
Hanem az ima így is, úgy is megtalálja az Urat. Milyen jó, hogy nincs előírt formula, hogy csak ezeket a szavakat használva, csak ilyen testhelyzetben lehet imádkozni.
Fanni: Lehet, hogy akkor az én imáimnak maximum a 10%- a találna meghallgatásra!
Ákos: Igen, viszont ehhez hozzátartozik, hogy mostanában többet foglalkoztam én is az imádsággal, és nem szabad elfelejtenünk, hogy az imának is van egy szerkezete. Ha megnézzük az Úrtól tanult imádságot, az alapján az ember már el tud mondani egy igazán kerek imát. Olyat, aminek rendes íze van, és tartalmaz mindent.
Fanni: Igen, értem, amit mondasz, bár bennem inkább az él, hogy az Istenkapcsolatunk is egy kapcsolat. Van, amikor nálam csak úgy elröppen egy ima, de nagyon széles ennek a skálája. Ugyanúgy, mint a kapcsolatunkban: van úgy, hogy le tudunk ülni egy mélyebb, tartalmasabb beszélgetésre, és van, amikor csak egy gyors, rohanós kommunikációra van idő. Ugyanígy van, amikor szép, kerek imával megyek Istenhez, amiben benne van a hálaadás, könyörgés másokért, magamért, dicsőítés, és nem azért vannak akkor benne, mert jaj, anélkül Isten nem is figyel rám, hanem akkor és ott tényleg rá tudok döbbenni Isten nagyságára és kegyelmére. Máskor meg csak futva kommunikálok Istennel. Például a lépcsőn…
Ákos: Tudom, hogy még egy kérdésről szerettél volna beszélgetni.
Fanni: Igen, arról, hogy az ima hogyan van jelen a párkapcsolatunkban – az, hogy egymásért és együtt is imádkozunk.
Ákos: Igen, törekszünk arra, hogy Isten benne legyen a párkapcsolatunkban és ne csak a saját fejünk után menjünk. Nyilván formálja szerintem az embert, a jellemét, amikor a párkapcsolatáért imádkozik, hiszen tudja, hogy ezért felelősséget kell vállalnia.
Nem lehet csak úgy elfutni, ha felmerül valamilyen probléma. És erősíti is a kapcsolatot. De nekem például az is reflexszerűvé vált, hogy érted imádkozzak, főleg, ha nehéz helyzetekben vagy, mert tudom, hogy Isten hatalmasabb, mint én, és Ő veled van.
Fanni:Igen, ebben mostanában van némi elmaradásom és én sajnos kevesebbet imádkoztam érted, de most újra prioritás lett.
Köszönöm a beszélgetést, szerintem izgalmas így két oldalról ránézni az imádságra és még izgalmasabb együtt, imádságban megélni az élet hullámvasútját.
