A divattrendek jönnek-mennek, de Isten beszéde örök. Isten képmásaiként elmondhatjuk, hogy minden amit Ő teremtett, az igen jó és szép. De akkor miért zúgolódunk folyton? Miért pörgetjük olyan sokszor a közösségi média túlszerkesztett képeit? Miért akarunk teljesen mások lenni, mint amik vagyunk? A válaszom túl egyszerűen fog hangzani, de én ebben megleltem a békémet: azért, mert nem Isten szemével nézzük önmagunkat.
Amikor Sámuel próféta Saul után egy új királyt kellett felkenjen Isten parancsára, igazán tanulságos dolgok történtek Isai házában. Isai fiai közül először Eliábot pillantotta meg, és azt gondolta magában, hogy biztos ő lesz a felkent.
“De az Úr ezt mondta Sámuelnek: Ne tekints a megjelenésére, se termetes növésére, mert én megvetem őt. Mert nem az a fontos, amit lát az ember. Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.”
Végül mind a hét ott lévő fiút odavezette Isai Sámuel elé, de mindegyikre azt mondta Isten, hogy közülük egyik sem a választott. A próféta megkérdezte, van-e még fia Isainak. Volt egy, a legkisebb, aki a juhokat őrizte éppen a mezőn. Azonnal elküldtek érte valakit, hogy hívja ide, mert az Isten szólt, hogy ő Izrael új királya. (Első Sámuel könyve 16,1-13)
Itt élve ebben a korlátozott világban, ahol a materializmus tombol, örülünk, ha valaki kíváncsi a lelkünkre, az érezelmeinkre, aki túl tud látni a hús testünkön. A többség mindent elkövet, hogy az aktuális celebekre hasonlítson, a popsztárokra, mert ez nélkül azt hiszik, semmit se érnek. Ez ömlik ránk mindenhonnan.
Tudjuk, mennyire fontos az első benyomás, ezért mindent elkövetünk, hogy olyannak tűnjünk mások szemében, amilyennek szeretnénk, ha látnának bennünket. De te találkoztál már olyan bölcs emberrel, akinek mintha röntgen szeme lett volna? Egy tanárod volt az, egy Isten embere vagy valaki, akinek nem fogod elfelejteni sohasem a pillantását?
Nekem volt ilyen élményem. Azon a bizonyos délutánon a tőlem telhető legszebben voltam felöltözve, amikor egy ember a Bibliával a kezében beszélt hozzám, és akkor láttam a pillantásában valamit. Valóban engem nézett, nem a frizurám és nem a sminken és a drága ruhám. Előle nem rejtőzhettem el. Több volt a tekintetében, mint az emberismeret. Látta a lelkem. Ez a pillanat egyszerűen megtörtént, bár ugyan nem tudom, hogy mit láthatott, de sejtettem, hogy nem verhetném át, nem mutathatnék más arcot előtte, mert egyszerűen belémlátott.
Isten ettől mennyivel mélyebben ismerhet bennünket!?
Hisz Ő tervezett meg minket még az idők kezdete előtt. Ő tudta, hogy milyen családba fogunk beleszületni, hogy milyen genetikai adottságokkal, milyen képességekkel fogunk rendelkezni. Csakis Ő látja azt, hogy mi van a szívünkben, mert ezek vagyunk igazán mi. Hogy mivé fogunk válni, az se kérdés előtte. A Mennyben is lát már bennünket, mert Ő az idő fölött áll. Számára nincs úgy múlt, se jövő, mint ahogy számunkra. Micsoda komplex kép!
Ezek után megkérdezlek: bele mersz gondolni, hogy Isten hogyan lát téged?
Viktória
