Nem szégyen, ha most nagyon fáj. Ne tagadd meg magadtól a fájdalmat, bármi is legyen az, mert benned él az elképzelés, hogy neked keresztényként bátornak és erősnek kell lenned. Akármilyen úton is mész keresztül éppen, testi vagy lelki betegség, gyász vagy bármi más.
Kérlek állj meg egy kicsit és mondd ki magad előtt: ez nehéz, ez fáj, ez haraggal jár. Ne takargasd magad elől az érzelmeidet mondván “nekem jól kell lennem”. Isten nem ezt kéri.
Hajlamosak vagyunk beleesni abba a hibába, hogy önmagunkat akarjuk vonszolni. Vagy igeverseket mondogatva letagadjuk fájdalmainkat, mert nekünk nem szabad.
Igenis szabad fájni. Ez az élet. Ádám óta a világban van betegség, fájdalom, halál, és mindez minket sem kerül el.
És ezt nagyon jól tudja az Atya.
Kérdezhetjük ilyenkor, hogy de miért pont én? Vagy de miért létezik? De ha igazán belegondolunk, jól tudjuk, hogy az ember miatt létezik a bűn, s ezzel együtt a fájdalom és a halál.
Talán nem is a miérteket és arra adott válaszokat kell keresnünk. Sokkal inkább az ígéreteket. Azokat keresni, szívünkbe rejteni, jól megmarkolni, s általa túlélni. Kérni, hogy vonzzon magához a Mindenható, a Jelenlét, hogy gyógyulhassunk testileg, lelkileg.
Ígéri az Úr, hogy :
“Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak, én mentelek meg.” Ézsaiás 46:4
Ő fog bennünket MINDEN nyomorúságunkban vinni, hordozni és megmenteni.
És ígéri az Úr, hogy a Föld után:
“letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” Jelenések 21:4
És még sok ezer más ígérete van az Istennek. Hogy kapaszkodhassunk.
Hogy láthassuk, hogy a mostani fekete völgy, amiben talán épp járunk, nem a teljes kép.
Hogy a szomorúság nem fog örökké tartani.
Hogy Ő itt van mellettünk. Ha engedjük, akkor közelebb, mint a saját bőrünk; a szomorúságban is.
Nem vagy egyedül! S nem tart örökké!
Engedd hordozni magad.
