Egyedülálló keresztényként sokáig abban a tudatban éltem, hogy a társtaláláshoz a kitartó, és sikeres szolgálaton keresztül vezet az út; az idő múlásával pedig egyre gyötrőbbé vált a kétely, hogy Isten talán olyan szolgálatot rendelt számomra, amihez az egyedülállóság is hozzátartozik.
Nemrégiben egy Arthur király kalandjait feldolgozó sorozatban láttam hasonlót. Egy, a pogány istenek által kiválasztott druida, Nimue nem egyesülhetett a szerelmével sem senki mással (sem házasságban, sem fizikailag), különben az istenek nem szóltak volna hozzá többé. Merlin, Nimue tanítója többször hangsúlyozta, hogy az egyébként kivételes látnoki képességével együtt jár a magány, amit akarata ellenére is vállalnia KELL, mert másként Anglia elbukik, és az egész nép sorsa rosszabbra fordul. A Nimue által félt istenek úgy rendelkeztek “kegyeltjük” sorsa felől, hogy egyben meg is fosztották őt a szeretettől, a békétől a SAJÁT CÉLJAIK érdekében.
Elég kegyetlenül hangzik, nem igaz?
Sajnos ezt a fajta gondolkodásmódot gyakran láttam megjelenni a keresztény közösségek gondolkodásában is, ahol a társ, és az elhívás kérdése hasonló összefüggésben volt jelen. Amellett, hogy borzasztó magányos és bizonytalan voltam, rendre szembesültem azzal a véleménnyel, hogy mindez így is lesz, amíg Isten az Ő végtelen bölcsességében, valamiféle megfejthetetlen oknál fogva másképp nem rendelkezik: HA már “elég jó” kapcsolatban leszek Istennel, HA biztos leszek az elhívásomban, HA meglesz a szolgálatom, stb. (erről írtam bővebben a “Ha nem hiszed, hogy Isten jó” c. cikkemben), holott ezektől nagyon távol voltam még.
Lassan elhittem, hogy az én mennyei Atyám, aki elméletileg mindennél jobban szeret engem és mindenkinél jobban tudja, mire van szükségem, úgy döntött, talán sosem ad nekem társat. Teltek az évek, és az utcán sétálgató párok, a tévében vetített romantikus film(előzetesek) láttán a szívem lassan megtelt irigységgel, keserűséggel és kétségbeeséssel. Egyre távolabb kerültem Istentől, és a valódi céljától, hogy az lehessek, amilyennek valójában megalkotott: boldog és szabad.
Isten ugyanis sosem várta el senkitől, hogy “bizonyítson” egy áldásért cserébe, és sosem hagyott senkit bizonytalanságban. Ő, aki Önmagában is egy szoros közösségben él, minket is okkal teremtett társas lénynek, miért kínozna bármelyikünket azzal, hogy szándékosan elszakít minket létünknek egyik alapvető céljának beteljesedésétől, hogy szeressünk és szeretve legyünk?
Ádám és Éva történetében Isten megmutatta az univerzális elképzelését velünk kapcsolatban. Az első embert Isten jókedvében teremtette, és célt adott az életének, de sosem használta őt eszközként, hiszen semmi olyat nem bízott rá, amit egyetlen szóval ne hajthatott volna végre. Ezután a teljes boldogságban élő Ádámot elnézve Isten a következő kijelentést tette:
“Azután ezt mondta az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat.” /1 Mózes 2:18/
Isten a saját szavát sosem vonta vissza a párkeresést illetően, sőt feltételekhez sem kötötte azt, csak szempontokat és útmutatást adott a választásunkhoz. Mózes a tényleges egyiptomi szolgálata előtt házasodott meg, Dávidnak Isten kedveltjének megannyi felesége volt. A Bibliában mindenki, aki egyedülállóként szolgált életének egy szakaszában, vagy mindvégig (Jézus, Pál) tudta milyen céllal történik így, sőt ő maga választotta ezt az utat.
Ahogy Nimue és Merlin a történet (említett változata) szerint az istenek egyértelműen kijelentették magukat és az akaratukat, mi is biztosan tudhatjuk, hogy a mi Istenünktől, a mi Mennyei Atyánktól és az Ő felőlünk elgondolt terveit illetően nincs miért tartanunk:
“Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” /Jeremiás 29:11/
Ha téged is hasonló kételyek gyötörnek, és megerősítést keresel Isten tervét illetően jövődre nézve, erősítsd meg magad Isten igazságaiban:
Hidd el, hogy:
Isten ismer téged,
Isten szeret téged,
jót tartogat számodra.
“…megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” /János 8:32/
Amint megbizonyosodsz arról, hogy Isten számára te nem egy eszköz, hanem szeretet gyermek vagy, csupán önmagadért, és nem amiatt, amit teszel, a keserűségedet felváltja az öröm. Szabad leszel arra, hogy előre nézz, megtedd a következő lépéseket, és megéld az életed minden pillanatát, amíg várakozol.
Biztos lehetsz benne, hogy az áldások Istennél már el vannak számodra készítve, és Ő is annyira várja, hogy odaadhassa neked, mint amennyire te szeretnéd őket megkapni. Jelenleg még talán olyan távolinak, és elérhetetlennek tűnnek, de ahogy félelem nélkül Istennel kéz a kézben indulsz tovább az utadon, közelebb kerülsz hozzájuk, mint hinnéd.
(Ráadásul egy mosolygós, felszabadult egyedülálló vonzani fogja a tekinteteket is 😉 )
Írta: Loiseau Adrienn
