Úgy látom, manapság a fiatalok egyre inkább tehernek élik meg a tanulást, nem látják hasznát. Nagyon sokszor azt tapasztalom még magamon is, hogy kényszernek élem meg a tanulást, olyan életállapotnak, amit nem azért kell végigjárjak, mert tényleg élvezem azt, hanem mert kötelező. Az elmúlt napokban ez a véleményem gyökeresen megváltozott.
Nem olyan rég kezdtem el dolgozni egy vendéglátós csónakházon, ahol – mint kiderült – csak én tudok angolul. Ezáltal az én feladatom a vendégek kiszolgálása mellett az ide érkező lakóautós külföldiek eligazítása is. Néhány napja egy külföldi hölgyet megharapott egy kutya, mert önhibából olyan területre lépett, ahova nem szabadott volna. Ha akkor a csónakházon nincs senki, aki beszél angolul, ki tudja, mi történik. Ennek a tapasztalatnak köszönhetően értettem meg, hogy a 8-9 évnyi kemény munka, amit az angol nyelv tanulásába fektettem, olykor életet menthet.
Isten nem azért adta az embernek az értelmet és a tanulás lehetőségét, hogy több szenvedést adjon nekünk. A tudás is egy eszköz a sok közül, amellyel Isten dicsőségére tudunk cselekedni.
Ha ezt megértjük a szívünkben, a tanulás nem plusz teher lesz, hanem áldás, amelybe ha energiát fektetünk, később Isten dicsőségére szolgálhatunk vele.
“Legyetek tehát állhatatosak és kitartók szeretett testvéreim! Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozásotok nem hiábavaló.” 1kor 15,58
Dominika
