Ebben az írásomban egy különleges csoportot szeretnék megszólítani, s rendhagyó módon nekik intézni a soraimat. Hogy kik ők? Az idei érettségizők.
Kedves végzős olvasóm!
A napokban eszembe jutott, hogy bizony, újra eljött az az időszak, amikor le kell adnod a felvételi rangsorokat, fel kell töltened az adatokat a rendszerbe és egyre jobban szembesülnöd kell a ténnyel, hogy néhány hónap múlva itt a várva várt, régóta rettegett érettségi. Ami ilyenkorra anno már a könyökünkön folyt ki, hiszen minden tanár ezzel riogatott minket. Nem egyszerű ez az időszak. Életed első, jelentős döntését kell meghoznod lehetőleg úgy, hogy a várható érettségi pontszámaidhoz is klappoljon a terv.
Számomra eléggé bizonytalan volt az az időszak. Fogalmam sem volt, hogy pontosan mit szeretnék tanulni és melyik egyetemen, melyik városban szeretném ezt tenni. Szerettem volna önállósodni, de nem ismertem még a saját határaimat, hogy megállnám-e a helyem. Tartottam az idegen közösségtől, a nagy egyetemi világtól. Lehet, hogy benned is hasonló gondolatok és érzések keringenek.
Számotokra viszont még nehezebbé teszi a szituációt a járványhelyzet, a 2 éve tartó állandó bizonytalanság és feszültség, a kérdések, amelyekre senki nem tud választ adni. El tudom képzelni, hogy mekkora plusz teher ez most az érettségire készülés időszaka alatt. Lehet, hogy hatalmas káoszt élsz meg. Lehet, hogy veszteség ért az elmúlt évek során. Lehet, hogy fogalmad sincs, mit szeretnél kezdeni az életeddel. Azt is simán elhiszem, hogy már hónapok óta görcsben van a gyomrod, mert nem tudod, elég leszel-e az érettségin. Hogy meg tudod-e állni a helyed, el tudod-e érni az álmod.
S talán mindebben elmondhatatlanul egyedül érzed magad.
Hadd fogjam meg a kezed képzeletben. Én is voltam ott. Én is kétségbevontam a tudásomat, én is pánikoltam a jövőm felől, én is visszasírtam a régi, normális, covid-mentes életet, amikor minden sokkal kiszámíthatóbb volt, és nem kellett egyik napról a másikra online, majd jelenléti oktatásba rázódni. De egyikünk sincs egyedül.
Nem vagy egyedül, kedves érettségi előtt álló olvasóm! Mert Isten nem felejtkezett el rólad.
És ez nem az a fellengzős, üres bátorítás szeretne lenni, amit sokszor hallhatunk, hogy „jaj, Isten veled van, minden rendben lesz, minden szuperül fog sikerülni”. Nem, az is benne van a pakliban, hogy nem minden a terveid szerint fog alakulni. Az is lehetséges, hogy téged sem vesznek fel a vágyott első helyre, ahogyan én is 3 ponttal maradtam le a pszichológia szakról. De abból a három pontról – hitem szerint – tudtam, hogy nem ott a helyem.
Ehelyett Isten másfél éve a tanári pályára hívott el, ahol végre megtalálhattam azt, amire teremtve lettem. Felfedezhettem önmagamban azokat a rejtett adottságokat, amik mindig is bennem voltak. És baromi sok tanulás, áttanult éjszaka, sírás, takarítás, beszélgetés, szaktársnős séta, egyetemi gyüli alkalom és randi közt megélhetem az igazi egyetemi hangulatot. Persze, mindezt bárhol meg tudnám élni. De én itt találtam meg a helyem, ide hívott a szívemen keresztül Isten, és itt fonta össze az életem a kedvesemmel.
Nem csak úgy lebegünk a világban. Benned is el vannak rejtve képességek, adottságok, álmok, vágyak, amik átgondolása által közelebb juthatsz a válaszhoz, hogy hogyan tovább.
Ha pedig amiatt vagy tiszta ideg, hogy mi lesz a felvételi pontszámokkal… tedd bele a legtöbbet, amit csak tudsz, a többit pedig Isten a terve szerint kipótolja. Mert Ő tudja, hogy milyen célja van az életednek. Ugyanakkor semmilyen döntésedben nem hagy el.
Melletted lesz az érettségi napján, amikor az izgalomtól enni sem tudsz, melletted lesz a pontszámok kihirdetésének napján, bármi is lesz az eredmény és addig is minden napon. Csak azért, mert Ő személyesen ismer és szeret Téged.
Engedd meg, hogy ezzel az Igével indítsalak el erre az előtted álló kalandos útra:
„Bölccsé teszlek, és megtanítalak,
melyik úton kell járnod.
Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.“ – Zsoltárok 32:8
Szeretettel: Fannygirl
