Ez a cikk egy előzőleg megkezdett sorozat következő része, amelyben nemcsak az én soraimat fogjátok olvasni, hanem együtt fogunk gondolkodni egy témáról a párommal, Ákossal.
Valószínűleg találkoztál már a sorok között a barátommal az elmúlt évek során. Volt, hogy csak elhintettem a létezését, a szerelem tematikájú magazinunkban viszont a párkapcsolatunkról írtam néhány gondolatot.
S hogy ne csak egy elképzelt fantom gondolatait olvasd, szeretném bemutatni a páromat s egyúttal mesélni pár dolgot kettőnkről is:
Ákos 3 éve végzett programozó informatikusként, és el is helyezkedett a szakmájában. Mindketten Debrecenben élünk, s egyik kedvenc helyünk a Nagyerdei park- bár, ha Ákoson múlik, akkor a kedvenc helyünk a foci pálya. 3 és fél éve alkotunk egy párt, s együtt járunk a hit útján is. Nagyon élvezzük, ha különböző témákat feszegethetünk, mert meglehetősen különböző a személyiségünk, az érdeklődési körünk, azonban együtt mindig valami izgalmasat tudunk alkotni.
A fő témánk ezúttal a szerelem, ugyanis hamarosan érkezik a tévében, meg igazából mindenhol a nagy karácsonyi szerelmes zsongás időszaka. Ennek kapcsán szeretnénk most körbejárni pár rövid kérdést.
Tehát most szeretnénk meginvitálni a kedves olvasót köreinkbe egy izgalmas beszélgetésre:
Az 1. kérdésem a nagy Ő fogalmával kapcsolatos: Szerinted létezik?
Ákos: Úgy gondolom, hogy a filmekben prezentált klasszikus értelemben vett nagy Ő az, aki random megjelenik az ember életében, és teljesen tökéletes. Ez a nagy Ő szerintem nem létezik. Márpedig azért, mert mindannyian tökéletlenek vagyunk. Ezek a filmek pedig hamis képeket és vágyálmokat táplálnak, emiatt az egész elképzelést eléggé hamisnak tartom. Az már megint más kérdés, hogy a nem hollywoodi értelemben vett nagy Ő, egy olyan személy, akivel a kezdetek óta szimpatizálsz, akinek az évek során megismered az összes tökéletlenségét. Ugyanakkor megbékélsz ezekkel, és azzal a ténnyel, hogy ő nem egy minden szempontból hibátlan ember, ha el tudod ezt a tényt fogadni és jó párt alkotni, akkor ilyen értelemben nagy Ő szerintem igenis létezik. Én legalábbis Veled kapcsolatban így érzek.
Fanni: Aranyos vagy. Én pedig tovább tudom vinni ezt a gondolatodat és abszolút egyetértek azzal, hogy nem hollywoodi szempontból nézve szerintem is létezik a nagy Ő. Ezzel a témával már foglalkoztunk itt a BellaGirl oldalain is, s elhangzott, hogy nagy Ő-vé válni kell. Ez egy folyamat, és el kell tudnunk fogadni azt, hogy te sem vagy tökéletes és neked is nagy Ő-vé kell válnod a másik számára. Illetve, hogy a másik is azzá fog válni, de csak azért, mert őt választottad. A nagy Ő nem azt jelenti, hogy a párod tökéletes, és minden szempontból kiszolgál Téged. Sőt, még azt sem, hogy a vágyálmaidnak megfelelő lesz. Ha ez igaz lenne, akkor most a gyerekkori barátnőmmel nevetnénk, hiszen ebben az esetben Ákosnak sajtot kellene készítenie, néptáncolnia kellene és még másik 100 dolgot kéne csinálnia.
Viszont Te ugyanúgy a nagy Ő vagy számomra, úgy is, hogy nem vagy tökéletes. Azért, mert Téged választottalak és veled akarom leélni az egész életemet.
Ákos: Még hozzáfűzve egy extra gondolatot: vannak, akik nem feltétlenül képesek szétválasztani a filmben látottakat a való élettől. Ezek az emberek szoktak nagyon nagyot csalódni a való életben. Mert ők azt várják el, hogy majd megjelenik az adott illető, meglátja a nagy Őt, aki tökéletes, jól néz ki, kedves, humoros. De minél többet vannak együtt, úgy jön ki egyre több tökéletlenség. Ilyenkor megijednek, és sokszor már mennek is. Úgy érzik, hogy jó, kész, ez nem működik, mégse Ő a nagy Ő. Sokan azt várják el, hogy a másik az életükbe való megérkezésük első pillanatától legyen kész, s onnantól semmi dolguk ne legyen egymással, a párkapcsolattal. Hogy száztíz százalékosan kompatibilisek legyenek egymással. De az, ahogyan mondtad is, egy folyamat, és ezen dolgozni kell.
Fanni: Ezt elmondanád a 18 éves Ákosnak? Mi lenne, ha leültetnénk veled szembe, mit mesélnél neki a párkapcsolat kereséséről?
Ákos: Hogy ne azért keressen párt és keressen maga mellé valakit, mert a környezetében már másoknak van párjuk. Vagy, mert nyomást érez amiatt, hogy ennyi idősen párkapcsolatnak kellene lennie. Én ezt az egészet nagyon görcsösen csináltam. Nagyon rá voltam feszülve az egész párkeresés témára. 18 évesen belegondoltam, hogy jó ég, hát én, ha most nem kezdem el, nem találok magamnak senkit és itt leszek 50 évesen majd egyedül. De ma már látom, hogy ez nem egy jó hozzáállás. Ne azért keressek valakit, mert érzem a társadalmi nyomást. Visszatekintve azonban hálás vagyok, hogy akkoriban ez nem jött össze, mert ha csak ilyen indokból lett volna barátnőm, valószínűleg teljesen máshogy állnék ma a párkapcsolatokhoz, s magammal hordoznék sebeket, negatív bélyegeket.
Fanni: Nagyon hasonló a 18 éves Fanni helyzete is. Bennem is megvolt a gondolat, hogy igenis szereznem kell egy keresztény barátot, ugyanis az akkori legkedvesebb barátnőm gimnázium után ment férjhez és emiatt nagyon foglalkoztatott a téma. Szerintem, ha most itt ülne a 18 éves énem, az lenne az első gondolatom hozzá, hogy nem csak egy frázis az az igazság, hogy mindennek megvan a maga ideje.
Elmondanám neki, hogy megértem, hogy nehéz a várakozás, de így addigra legalább be tud érni. És persze az sem elítélendő, vagy bűnös, hogyha valakinek már volt több párkapcsolata és valaki csak később találja meg azt az embert, akivel le szeretné élni az életét. De a mi helyzetünk tök különlegesen alakult így, hogy mindketten egymásnak az első (és reménység szerint utolsó) párkapcsolata vagyunk.
Szerintem mindkettőnknek nagyon nehéz volt a várakozás, illetve bénának is éreztük magunkat annak idején. De végül nagyon áldottan forrott ki az életünk.
Tehát kedves kamaszkori énjeink, és azok a fiatal olvasóink, akikre ezekben a hetekben szingliként borítják a karácsonyi szerelemmázat: tartsatok ki, igenis mindennek megvan a maga ideje. Nem vagytok selejtek, és Isten nem felejtkezett el rólatok.
Szeretettel gondolunk rátok és szeretnénk a szívetekbe ültetni:
Nem vagytok egyedül!
