Hétfőn ZH-m lesz, kedden túlóráznom kell a munkahelyen, szerdán a fiamat különórára kell vinnem, csütörtökön a szüleimnek kell segítenem, pénteken meg végre a férjemmel szeretnék leülni beszélgetni.
Azt hiszem mindannyian találunk ismerős gondolatokat a fenti mondatban. Talán az egyike azon kevés közös pontoknak, ami manapság mindenkire igaz, az a következő: tele vagyunk teendőkkel. Mindig csak rohanunk, egyik feladatot pipáljuk ki a másik után és a hetek csak úgy átrobognak rajtunk. Mi kezdünk elfogyni a sok teher alatt, de a teendők halma sosem fogyatkozik. Egyre inkább csak azon jár az agyunk, hogy hová kell még menni, mit kell még elvégezni, kivel kell még foglalkozni.
Mi pedig kimaradunk a sorból. Önmagunkra mikor lesz idő?
Lassan azt érezhetjük, hogy megpihenni, kicsit szusszanni illegális. Egy nagyon kedves barátnőmet figyeltem az elmúlt hónapokban, aki egy nagyon nehéz, sok stresszel és pörgéssel járó munkát végez idén. Azon gondolkodtam el, hogy mennyire nehéz számomra is megállni. Egy lépést hátra lépni és csak egy fél óra erejéig nem a feladatokra, hanem magamra nézni. Sétálni egyet az őszi utcákon vagy mozogni, aludni egyet, kicsit boncolgatni a lelkem vagy elcsendesedni. Milyen nehezünkre esik!
Pedig megfigyeltem, amikor adok magamnak egy lélegzetvételnyi szünetet, valahogy mindig kiforrja magát a többi. Felszabadul egy órám napközben vagy gyorsabban haladok a munkában, mert frissebb az agyam. Esetleg kiderül, hogy az adott feladat még holnap is ráér. S mekkora kincs volt az a napközbeni séta az őszi fényárban.
Nagyon nehéz kilépnünk a mindennapok mókuskerekéből és pihenni egyet. Pedig még Jézus is, akiről azt gondolnánk, hogy na neki aztán minden megy, mint a zsírozott villám, még ő is fogta magát, félrevonult és szüneteket tartott.
Mert Isten tudja, hogy a testünk nem egy gép.
Vajon mi tudjuk? Bizony nem vagyunk bedugva a 220-ra, hogy a nap minden pillanatában pörögni tudjunk. Legalábbis hosszú távon ez valamilyen módon mindig visszaüt. Vagy a kapcsolatainkban, vagy az egészségünkben vagy a lelkünkben.
Értékes vagy. A tested, a lelked nem egy robot. Nem várhatsz el magadtól állandó 140%-os
teljesítményt. Ember vagy, aki lemerül, elfárad, szeretetre és pihenésre van szüksége.
És ezzel nincs semmi baj. Kérlek, próbáld meg magad körbevenni kegyelemmel. S igen értem, nem mindig engedheti meg magának az ember, hogy csak úgy lődörögjön, pihengessen, de ne engedd, hogy hetek teljenek el anélkül, hogy nem töltődtél, nem álltál meg.
Miért?
Mert pótolhatatlan vagy.
Mert a pihenés nem luxus, hanem létszükséglet.
Mert ha érzelmileg, fizikailag és mentálisan is ki vagy merülve, akkor mégis mire mennek Veled a
körülötted lévők?
És mert Isten nem szeretné, hogy elfogyj az életben.
Túl értékes vagy ahhoz, hogy elmorzsolódj a terheid alatt. Kérlek, pihenj meg.