Kedves Bella-lány!
Ez egy személyes levél tőlem, Neked. Tudom, hogy sok mindennel küzdesz, és nem szeretném szaporítani a szót, csak azt szeretném, ha meghallgatnál, én most megbízom benned. Lehet Te is azon sokak közé tartozol, akik nincsenek megbékélve magukkal, nem szeretik magukat, nincsenek jó viszonyban magukkal. Én is közéjük tartozom. Össze vagyok zavarodva, nem tudom kihez forduljak. Már kértem segítséget, elmondtam ezt már másoknak is, de nem segített. Nem fogja senki megoldani helyettem, ezért csak annyit kérek, ülj velem ebben, maradj velem, és én majd mindent elmondok.
Igazából, tudod már. Tudod, hogy én vágyom magammal jóban lenni, vágyom egészségesen szeretni magam, de azt is tudod, hogy félek magamat beengedni abba a bizonyos belső szobába.
Ellentmondás? Igen.
Hiába döngetek kaput, falat… Nem tudom betörni a saját ellenállásom kapuját. Szabad-e sírni a Kárpátok alatt? (Ady Endre: Góg és Magóg fia vagyok én című verse)
Hogy szabad-e? Igen, szabad. A Kárpátok az én lelkem falai, hegyei. Én vagyok Ady Endre, aki döngeti a falakat, és nem ér semmit el vele. Mert a szelídség győz. A szelíd kitartás. A szelíd ellenállás.
Nem kell döngetni ahhoz, hogy tudja Isten, itt vagy.
Igen, sokszor döngetésnek érződik, de erőszakkal egy ajtó sem nyílik ki. Hát, ez egy ilyen ajtó. Belülről nyílik, csak a belső gyermek tudja kinyitni. Az a gyerem, akit évekig kínoztak. Hol mások, hol én. És most fél, hogy megsebzik, kigúnyolják, megbecstelenítik, mint annyiszor. Amíg nem merek csendben maradni a belső gyermekkel, nem fog ajtót nyitni. Hajlandó vagyok az ajtó előtt várni, sokat. Amennyit kell. Kitartó vagyok, nem kopogok, csak várok. Azt már próbáltam, nem ment. De Isten itt van, bennem, velem, neki ez sem lehetetlen. Terhelő? Igen, és fájdalmas is ott lenni benn, egyedül. Elveszettnek érzi magát a gyermek bennem. De én meg akarom találni, aztán magamhoz szorítani, és soha el nem engedni. Erőszakkal próbáltam ezt sokszor, nem sikerült. Most csendben próbálom.
A csend beszél tovább, helyettem ő mondja el, A csend beszél tovább, helyettem ő énekel. Elbúcsúzom, de ott leszek, ahol a szél fúj, a nap nevet, Elbúcsúzom, de itt marad, belőlem néhány pillanat. Akkor is hallod a hangomat, hogyha fáj, hogyha nem szabad, Mindig itt vagy, s én ott leszek, ahol a szél fúj, a nap nevet. (Republic Együttes: A csend beszél tovább című dal.)
Igen, ott leszek, mikor elő akarsz jönni, kedves Gyermek. Megvárlak.
Emlékszem húsvétra, mikor bicikliztem, álmodoztam a szerelemről, és szidtalak téged. Igen, fájt neked, és nekem jólesett. Sajnálom. Hidd el, megbántam, de ha tehetném, nem tenném másképp, hisz a fájdalom árán is lettem az, aki vagyok. Ugyanakkor, neked nem jó így. Nagy elvárásaid vannak, és vádolsz, Lelkiismeret. Elég, mondanám, de tudom, hogy jogos a szidalmazás. Szeretnék felelősséget vállalni, és tanulni belőle, de érzem, hogy nem merek hinni magamban. Magamnak sokszor hiszek, de magamban nem. Frusztrál sok minden. Nem érzem értékesnek magam.
Igen, tudom, hogy te is így vagy, kedves Bella-lány! Én irtózatos szégyent érzek emiatt, pedig ez nem szégyen. Te is így érzel? Hidd el, veled vagyok ebben. Veled.
Hiszek neked, hiszek Benned, és főként hinni akarok abban, amit Isten mond Rólad és rólam.
Nem érzek elég erőt magamban ehhez, de attól még hiszek.
Kételkedek? Igen. De Tamás is apostol volt. És ő nem azonos a kétellyel, amit érez. Az a Tamás, akit annyiszor elítéltünk már, sok értéket hordoz magában. Hogy ilyet én? Hogy én megtagadjam Jézust, és azt mondjam, hiszem, ha látom? Nem! Soha! De azért, bennünk is lakozik egy-egy Tamás. Egy értékes ember, aki gyarló is, és önmagában elveszett.
Olykor Péter vagyok, aki sokat tud dicsekedni, és szólni hamar, de aztán gyorsan meg is bánja. Péter, aki büszke is tud lenni, van, hogy túl büszke. Van, hogy túlságosan kishitű saját magával szemben. Egyensúlyt keres. Ez a Péter én vagyok. Ez a Péter fél, hogy Isten elhagyja, de leginkább attól fél, hogy ő hagyja el Istent. A világ vonzza, és erős vakmerősége hátrány inkább, mint előny, Jézussal szemben. Elítéli magát, de nincs ereje ellenállni, ezért kételkedésbe torkollik a próbálkozása. Amint tőlem megszokhattad, azt mondom, bízz magadban, hidd el, hogy jó vagy!
Hisz Isten minden teremtménye jó.
Én félek, bevallom neked. Szeretlek bátorítani téged, de magammal nem ilyen egyszerű a dolgom. Én nem hiszem el soha, amit rám mond Isten, ha önbecsülésről van szó. Még. De hiszem, hogy ő a hamuból gyémántot csiszol. És előhozza a gyémántot belőlem, hogy én is elhiggyem, és meglássam azt magamban.
Köszönöm, hogy meghallgatsz, kedves Bella-lány!
Hamarosan jövök egy sorozat könyvajánlóval, amiben ajánlok egyszerű, rövid könyveket az önbecsülés, önértékelés témakörében, és természetesen egy újabb levéllel Feléd.
Szép napot kívánok neked, és ne félj,én nem mondok le Rólad.
Ölellek,
Stefi
