Kislány koromban gyakran álmodoztam arról, hogy milyen érzés lesz majd szerelmesnek lenni, becsukott szemmel pedig a jövőbeli férjemet próbáltam elképzelni. Mint a legtöbb fiatal diáklány, én is idillikus képként festettem magam elé a megtestesült lovagot, aki amellett, hogy bátor, erős és a tűzbe megy értem, gyengéd is, türelmes is, és mindig tudja, hogy épp mire vágyom. Aztán jöttek a kamasz évek, amikor hiába nyitottam ki a szívem, mégsem érkezett meg ez a mesebeli herceg. Fiúk jöttek-mentek, a randevúk vagy „járás-próbálkozások” azonban sohasem tettek igazán boldoggá, nem találtam meg azt, akire annyira vágytam. Hogy bennük volt-e a hiba vagy én voltam-e túl válogatós, nem is tudom, s talán ez ma már nem is olyan fontos. Elhatároztam, hogy szingliként akarok boldog lenni és teljes életet élni. Egyfajta hiány azonban továbbra is bennem maradt.
Aztán megtaláltam őt, vagyis inkább ő talált meg engem. Kedves volt és megértő. Nem számított neki, hogy mit tettem a múltban, milyen hibákat követtem el. Az sem zavarta, hogy épp nem volt rajtam divatcucc, vagy a hajam sem volt szépen kivasalva. Őt nem a külsőm érdekelte, hanem a szívem hozzáállása. Elhalmozott a szeretetével, sohasem csalódtam benne. Megtanított szeretni, mert ő előbb szeretett, mint ahogyan én szerethettem volna őt. Ő örökké mellettem lesz, hiszen értem halt meg a kereszten. Ő Jézus, aki a kőszívemet hússzívre cserélte ki, én pedig igen-t mondtam neki.
Már nem éreztem magam magányosnak. Egyre többet beszélgettem vele, imádkoztam, meg akartam ismerni őt, olvastam a Bibliát, keresztény barátokra találtam. Betöltötte az életemet, begyógyította a sebeimet, megtanított hinni, bízni és az igazi boldogságot megélni. Folyamatosan megbocsátotta, ha rossz döntéseket hoztam, szégyenkezésemet lemosta és tiszta, fehér ruhát viselő menyasszony lehettem általa.
Majd megérkezett valaki más is. Ő is kedves volt, előzékeny, türelmes. Átadta életét Istennek, megérintette az, amit Jézus tett értem és érte. Egyre többet voltunk együtt, sokat nevettünk és elkezdtünk közös utat járni. Megszerettem őt, mert Istentől megtanultam, milyen igazi, mély szeretetet kapni és adni. Eldöntöttük, hogy együtt akarjuk leélni az életünket, amelyet az Úr színe előtt ki is mondtunk hangosan. Örökké akarjuk egymást szeretni úgy, hogy a világban mások számára fény és só lehessünk a házasságunk által. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha Isten van a középpontban. Mindenütt. A férj és a feleség, a szerelem, a szeretet középpontjában is.
Hogy könnyű-e a házasság? Igaz, még fél éve sem „gyakorlom”, de kijelenthetem, hogy egyáltalán nem az. Két különböző ember összecsiszolása bizony nem egyszerű feladat. Sajnos a statisztikák és a saját környezetünkben tapasztaltak is bizonyítják, hogy sokan feladják. „Örökké szeretni? Képtelenség!” – mondják. Ami azonban az embernek lehetetlen, az Istennek lehetséges. Ha őt meghívjuk a kapcsolatainkba – s ami a legfontosabb, a házasságunkba –, akkor az ő vezetésével és kegyelmével megtapasztalhatunk egy olyan házasságot, amelynek örökké tart a szeretete, lángja pedig ki nem alszik. Izgalmas út ez: döntést hozni, mélyen szeretni és szeretve lenni, a házasságunkban pedig Isten csodálatos jelenlétét tükrözni vissza.
„A messzeségben is megjelent az ÚR: Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.” (Jeremiás próféta könyve 31:3)
Tímea
