Senkinek nem akartam elmesélni soha, hogy mi zajlik a fejemben és milyen gondolatok gyötörnek. De egyszer minden kiderül, és úgy érzem, ha most ide leírom nektek és megjelenik a honlapon, talán könnyebb lesz.
Nem tudom elfelejteni a múltamat és amit tettem. Bántottam olyan embereket érzelmileg, akik nem érdemelték volna meg, és nem is tudom, hogy kik ők valójában. Hiába ülök velük egy teremben hetente ötször, több órán át, a nevükön kívül semmiben sem vagyok biztos.
Így vannak ők is velem. Nem ismernek, pedig ezt mondják. A barátaimnak nevezik magukat, amikor nem tűnik fel nekik, hogy néha érzelmileg labilis vagyok és magányos. Lassan már minden évben van egy ilyen időszak, amikor kitagadnak, én pedig csendben tűrőm. De talán, hogy szeptembertől más suliban és más emberekkel fogok egy teremben ülni reményt ad.
Az a vicc az egészben, hogy mindenki azzal jön, hogy legyél önmagad és mindenki szeretni fog. Na, ez egy jó nagy hülyeség. Senkit nem érdekelt soha, hogy milyen vagy valójában. Kellettél neki, mert erősítetted a baráti társaságát vagy a hírnevét. Az voltál, akivel elütötte a magányos perceit. De azt nem vette észre, hogy te is ugyanolyannak érezted magad. Senki nem vette észre. A tested bent volt az iskolában és tanult, de a lelked valahol máshol lelt vigaszt a szerethetetlenségre. Az úgy nevezett barátaidnak sem tűnt fel, hogy egyedül voltál. Olvastad a könyved vagy írtál a füzeted fölé görnyedve. Más voltam, mint ők pedig én nem akartam az lenni. Be akartam olvadni azok közé, akiknek nem számítanak a szabályok és úgy tudnak élni és megtenni dolgokat, mintha nem lenne tétje.
Azt mondják, anorexiás vagyok, pedig ez nem igaz. Csak nincs kedvem enni. Nem vagyok szép és önbizalom hiányos vagyok, felvállalom. De sajnos ez gyógyíthatatlan. Reménykedem benne, hogy ismerőseim közül senki nem találja meg ezt a cikket. Lehet ezek után még jobban elítélnének. Talán találok olyan embereket, akik mellett önmagam lehetek és ha ez valóra válik, akkor visszaszívom, amit írtam.
Írta: Rita, 14 éves Bella Girl olvasónk
Válasz:
Drága „CSAK TE”!
El kell, hogy mondjam, nagyon örültem a soraidnak. Nem azoknak a fájdalmaknak, amiket átélsz, hanem a bátorságodnak, az őszinteségednek és a tisztánlátásodnak. Ritka értékek ezek manapság. Íme gondolataim, amik kikívánkoztak belőlem soraidat olvasva:
- „nincs, akivel megoszthatom”
Itt vagyok én, jó, hogy megtaláltál. De főleg itt van Isten is, Aki teremtett téged, és Aki arra vár, hogy hozzá visszatalálj, azáltal, hogy nem tagadod le a megtapasztalt valóságot, és keresed a miérteket. Ő bátorít minket a Bibliában, „öntsd ki, mint a vizet, a te szívedet az Úr előtt” (Jeremiás siralmai 2,19)
- „egyszer minden kiderül úgyis”
Ez bizony nagy igazság, de csak kevesen számolnak vele.
- „nem tudom a múltam elfelejteni, és amit tettem. Bántottam embereket érzelmileg”
Érett és egyenes személyiségre vall, hogy be mered vallani, hogy másokat megbántottál. Gondolom, bánkódsz is emiatt, azért szeretnéd elfelejteni. Csak becsülni tudlak ezért. Nem írtál a hátteredről, ismered-e a „keresztény” tanításokat, miszerint a bűneink beismerése, azok romboló hatásai felett érzett szomorúság az első, és alapvető lépés egy vadonatúj élet felé, melyet Isten szeretne adni azoknak, akik nem elégednek meg a felszínes hazugságokkal. Azt gondolom, te ilyen lány vagy, és nem jársz messze Istentől. Ő ezt ígéri nekünk : „Ha megvalljuk bűneinket, hűséges és igaz Ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1 János 1,19) A megbocsátja azt is jelenti, hogy többé soha nem emlegeti fel nekünk, nem vádol érte, ezért nekünk sem szabad magunkat. A megtisztít, pedig azt jelenti, hogy úgy átformálja a szívünket, hogy egy idő után azt vesszük észre, hogy nem követjük már el az előbbi dolgokat.
- „nevükön kívül semmiben nem vagyok biztos velük kapcsolatban – barátaiknak mondanak, de nem ismernek- senkit sem érdekelt valójában, hogy milyen vagy”
Az emberek alapvetően önzőek, főképp saját maguk körül forognak, ezért előbb-utóbb még a legjobb barátokban is csalódunk. A magányosság érzése egyrészt jogos, mert tényleg nincs olyan ember a földön, aki teljesen meg tudna ismerni és érteni minket. De nem is jogos ez az elvárásunk még a legjobb barátunktól, vagy a házastársunktól sem. Úgy lettünk megteremtve, hogy szívünk legmélyebb vágyait csak a mi Istenünk tudja betölteni, senki más. Persze legtöbben egy másik embertől, a tini lányok pl. egy sráctól várják, hogy tegye őket boldoggá. De ez a romlott, bűnös természetünk miatt lehetetlen. Ezért, ha megértjük, hogy mi sem vagyunk különbek azoknál, akik csalódást okoznak nekünk, legfeljebb mi épp más területen küszködünk, valamint, ha nem marasztaljuk el őket, azért, amit nem képesek megadni nekünk, azért még találhatunk igaz barátokra. Olyanokra, akikkel tényleg sok mindenben egy húron pendülünk. Igaz elég ritka, ezért ha ráakadunk, hatalmas kincs lesz számunkra. Az elkerülhetetlen félreértések, bántások esetére pedig az őszinte megbeszélés, és megbocsátás lehet a gyógyír. Arról, hogy érzelmileg labilis vagy, az jut eszembe, hogy nem ismertem olyan tinit, aki nem az. Akár meglátszik ez rajta nyilvános helyeken, akár sikerül elrejtenie. Nem írtad meg, hány éves vagy, de jó, ha tudod, hogy tini korban egyrészt a hormonok változása miatt, másrészt a felnőttéválás okán feltörő kérdések miatt szinte mindenkiben zakatolnak az érzelmek.
- “Más voltam, mint ők, pedig nem akartam más lenni, be akartam olvadni azok közé, akiknek nem számítanak a szabályok, mintha nem lenne tétje.”
Oh, bárcsak elhinnéd nekem, mennyire átéltem én ezt, és néha manapság is. Éreztem, hogy nem illek a sorba, máshogy gondolkodom, de nem mertem elmondani, mert féltem, hogy kinevetnek. Néha olyan akartam lenni, mint a többiek, mert gyötrő volt a magány, néha meg egyáltalán nem akartam olyan lenni, mert magamban megvetettem a többieket a felszínességük és léhaságuk miatt. De a bőrömből nem tudtam kibújni. Rajtam az segített, amikor találkoztam Istennel az ő szavain, a Biblián keresztül, és megértettem, hogy rendben van, hogy teljesen kilógok a sorból. Nem rút kiskacsa vagyok, hanem egy egyedi, különleges teremtés, aki nem véletlen lett ilyen, hanem a Mindenható Isten kifejezett szándékával. Ahogy Istennel kialakult a kapcsolatom az imáim és a Biblia olvasásán keresztül, egyre jobban fel mertem vállalni a véleményemet, érzéseimet mások előtt. Már nem gátolt az elutasítástól való félelem, mert tudtam, hogy elfogadott vagyok a Leghatalmasabb tekintély előtt. Megértem azt is, lehetetlen küldetés mindenkinek tetszeni. Az idő pedig igazolta, hogy én gondolkodtam helyesen annak idején jónéhány dologban, a többséggel szemben. Amiben pedig nem, abban alázatosan el kell fogadnom a kijavítást és a tanítást.
- “Nincs kedvem enni, önbizalom hiányos vagyok- gyógyíthatalan?”
Részben érintettem már ezeket az érzéseket, de mindenképpen vitatkoznék azzal, hogy ez a helyzet gyógyíthatatlan lenne. Sőt, az, hogy a „beteg” belátja, hogy gyógyításra szorul, valamint egy helyesen felállított diagnózis a legjobb kezdet a gyógyuláshoz. Teljesen jogosak és érthetőek a „tüneteid”. Egy romlott világban élünk, egy Isten tervétől eltávolodott rendszerben, egoista, képmutató emberek között, arról nem is beszélve, hogy velünk sincs minden rendben. Már csak a jó „Orvost” kell megtalálni, és követni az utasításait.
„Én, az Úr vagyok a te gyógyítód!” (2 Mózes 15,26).
Én megtaláltam.
Írta: Glávits Ágnes
Családi, iskolai, kapcsolati vagy egészségi problémákkal küzdesz?
Nincs kitől tanácsot kérned?
A Bella Girl szakértői csapatához bátran fordulhatsz,
írj nekünk a hello@bellagirlmagazin.hu címre és válaszolunk!