“Jó a zene, felpörget. A fények a discoban egy teljesen más világba repítenek. Olyan kedvesek itt az emberek, szuperül érzem magam! Ez a vodka-narancs megtette a hatását, végre el tudom engedni a gondokat és szórakozhatok! Egy kicsit beittam. Na jó, eléggé beittam. Hú, mintha kavarogna a világ körülöttem. Ajaj, ez már nem tuti érzés, kezdek nagyon rosszul lenni… Odamegyek a bárpulthoz, kérek egy vizet. Képszakadás.
Ülök egy asztal mellett, előttem fehér ruhás alakok. Hol vagyok? Még nem tértem teljesen magamhoz, de valami nem stimmel. A könnyeim akaratlanul elkezdenek a nadrágomra hullani. A karom megfeszül. Már látom, épp vérnyomást mérnek. Igen, két doktor foglalatoskodik velem, próbálnak nyugtatni, mert látják, hogy kezdek kiborulni. Most már zokogok, és kérdőn próbálom felvenni velük a szemkontaktust. Beszélni még nemigen tudok.
- Nyugodjon meg, Hölgyem, már minden rendben. Önt egy szórakozóhelyen elkábították, köznapi szóval élve “bedzsináztatták”, de már stabilizáltuk az állapotát. Eláll a lélegzetem, majd elég gyorsan észbe kapok. Éltél már meg olyan helyzetet, amikor nem akartad elhinni, hogy ez a valóság? Na ez a pillanat nekem pont olyan. Itt vagyok valamelyik pesti kórházban az éjszakai bulis szerkómban, fogalmam sincs, mi történt az elmúlt 4 órában. Se iratom, se táskám, se telefonom.Totál kudarc, fájdalom, kérdőjelek, tehetetlenség. Az orvosok még feltesznek pár kérdést, majd lefekszem a kórházi ágyra, sírástól feldagadt arccal, pandamacisan elkenődött szemfestékkel, és torzonborz frizurával. Nem érdekel semmi, magamon kívül vagyok, vissza akarom fordítani a múlt éjszakát… de nem lehet. Lassan ráeszmélek, hogy ez bizony a kőkemény valóság. Azon a napon még délutánig bent tartanak kivizsgálásra. Óráról órára nyerem vissza az éberségemet, gondolkodásomat, fizikai erőnlétemet. A nap második felére már teljesen rendbe jövök. Hála Istennek nem történt nagyobb bajom.”
Ez az eset a főiskolás éveim alatt történt, akkoriban lázadó “partygirl” voltam, aki egyáltalán nem figyelt oda a testi- és lelki épségére. Az igazat megvallva elég sokat játszottam a tűzzel, ami végül megégetett, de rendesen. Sajnos akkor még nem volt kapcsolatom Jézus Krisztussal, ezért a boldogságot és élvezeteket nagyon rossz forrásból próbáltam gyűjtögetni magamnak és kielégíteni a szeretetéhségemet. Sokszor éreztem egyedül magam, nem találtam a helyem, és egyre mélyebbre süllyedtem. Elszigeteltem magam a valós világtól, azoktól az örömöktől, amelyek igazán tartós békességhez vezethettek volna. Az éjszakai élet jelentette nekem az egyedüli vigaszforrást.
Amióta megtértem, erre az esetre visszaemlékeznek biztos vagyok afelől, hogy Isten már akkor is vigyázott rám, és “ még a hajam szála is számon volt tartva – ahogy a Máté evangéliumában is olvasható (10,30).” , Nem gondolnátok, de a történetem végül happy end-del végződött. A nap folyamán, míg a drogambulancián megfigyelésen tartottak, megismerkedtem pár nagyon kedves ápolóval, lelki segélynyújtást végeztem egy drogos prostituált felé (mivel már Isten születésem előtt kiválasztott, biztos vagyok benne, hogy akkor is fel tudott használni mások segítésére), és estére az egész táskám maradéktalanul előkerült.
A teljes cikk a nyomtatott Bella Girl Magazinunk harmadik számában olvasható. IDE kattintva a nyomtatott magazin előfizethető és a korábbi lapszám megrendelhető.
