Mi segít talpon maradni, amikor veszteség, bizonytalanság vagy félelem ér bennünket? Tapolyai Emőke könyve tizenkét gyakorlati eszközön keresztül mutatja meg, hogyan erősíthetjük lelki ellenálló képességünket. Ez a személyes hangú könyvajánló önismereti utazásra hív, amelyen kapcsolataink, hitünk, döntéseink és testünk jelzései is útjelzővé válhatnak.
Kedves Bella-lány! Nagy szeretettel köszöntelek újra a Bella Girl Magazin hasábjain. Ezúttal egy neves magyar keresztény pszichológus könyvén keresztül szeretnélek elkalauzolni a reziliencia világába. Önfelfedező útra hívlak: barangoljunk együtt a lelki ellenálló képességhez vezető úton. Lehet, hogy közben arra is ráébredünk, hogy bizonyos erőforrásai már most ott rejlenek bennünk.
Kezdjük is el ezt az utazást! Elsőként tegyük fel a kérdést: hogyan növekedhet a lelki ellenálló képességünk? A könyv tizenkét eszközt sorol fel, amelyek meggyőződésem szerint mindannyiunk életében jelen lehetnek, még ha nem is fejlesztettük ki őket tudatosan. Ezeken szeretnélek most végigvezetni.
Melyek a tartópilléreink? Az írónő szerint elsősorban a megtartó kapcsolataink. Fontos, hogy legyenek emberek, akik „a mi embereink”, és olyanok is, akiknek mi vagyunk „az emberei”. Mit értek ez alatt? Kölcsönös kapcsolatokat, amelyekben adunk és kapunk, és amelyek felfrissítenek bennünket. Erre rímel a bibliai igevers is: „Aki mást felüdít, maga is felüdül” (Példabeszédek 11,25).
A keresztény pszichológus könyvében rejlő bölcs tanácsokat is igyekszem tolmácsolni nektek. Számtalanszor mondjuk az életünkben: „Ez már elviselhetetlen!” Az írónő szerint azonban a kétségbeesés feleslegesen kimerít bennünket. Ehelyett azt javasolja, merjünk azokra a dolgokra figyelni és azokat folytatni, amelyek erőt adnak.
Albert Camus így fogalmaz:
„Minden bevégeztetett? Rendben, akkor kezdjünk el élni!”
Gyakran kívánjuk, hogy Isten bátorítása jusson el a szívünkig. Ilyenkor talán arra gondolunk, hogy a világ egyik legnagyobb távolsága az értelmünk és a szívünk közötti harminc centiméter. Olykor hosszú az út, amíg Isten szava az eszünkből a szívünkig ér. Az írónő erre is bátorító választ ad:
„Ha emberileg lehetetlennek is tűnik, Veled együtt, Uram, megküzdök vele.”
Ehhez kapcsolódik a Filippi 4,13 üzenete is.
Arra bátorítalak benneteket – és mindenekelőtt önmagamat –, hogy így álljunk ellen a nehézségek hullámainak. Nem borít el bennünket a víz: ha vízen kelünk is át, elérjük a túlsó partot, mert Isten velünk van.
Mennyire tudjuk elfogadni a megváltoztathatatlant? Megsiratjuk és elgyászoljuk, majd képesek vagyunk továbblépni? Megadjuk magunknak a gyászhoz szükséges időt? Felismerjük, mikor jön el a továbbindulás ideje? Tudunk-e továbblépni akkor is, amikor minden porcikánk maradna, de a saját egészségünk érdekében tovább kell mennünk? Talán ilyenkor van a legnagyobb szükségünk lelki ellenálló képességre. El tudjuk-e siratni végességünket úgy, hogy azután mégis folytatjuk az utunkat?
A lelki ellenálló képesség másik pillére önmagunk elfogadása. Bár nehéz szembenézni azzal, amit nem tudunk megváltoztatni magunkban, mégis fontos, hogy önmagunkkal megbékélve ki tudjuk mondani:
„Ez vagyok én, és még sok minden más is.”
Ha nem szeretünk valamit magunkban, el tudjuk-e fogadni azt? Søren Kierkegaard gondolata szerint
el kell fogadnunk annak tényét, amilyenek vagyunk, mert éppen ez indíthat el bennünket a változás felé.
Krisztus üzenete így szól hozzánk: „Én alkottalak, érted haltam meg, gyönyörködöm benned.”
Az önelfogadás ott kezdődik, hogy megpróbálom úgy látni magamat, ahogyan Krisztus lát engem. Legyen bennünk elegendő bátorság ehhez.
A lelki ellenálló képesség nem pusztán azt jelenti, hogy túlélem a múltamat. Azt is jelenti, hogy teret adok a haragomnak, eljutok a megbocsátásig, majd továbbindulok, és új célokat tűzök ki. Nem kell rögtön hatalmas dolgokra gondolnunk: első lépés lehet az is, hogy felkelek az ágyból, jelentkezem egy állásra, elköteleződöm valaki mellett vagy elköltözöm.
Az írónő szerint akkor indul el igazán az élet, amikor a múltam már nem akadályozza meg, hogy a holnapom valóban életté váljon.
„Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múlton tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni” (Ézsaiás 43,18–19).
A mi Istenünk az újrakezdés Istene. Tekintetünk merüljön el abban az újban, amely életet ad.
Fontos, hogy ne csak a szelet figyeljük, hanem merjünk cselekedni is. A tervezett döntések meghozatalát gyakran belső szorongás kíséri. Az írónő szerint: „Ha állandóan azt mérlegelem, hogy milyen veszélyekkel járhat a következő lépésem, akkor csak egy helyben fogok toporogni. Tegyük meg a következő lépést, még ha nem is vagyunk benne száz százalékig biztosak. Mert elindulni bátorság.”
Ezt az Ige is megerősíti:
„Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem” (Zsoltárok 32,8).
Az írónő hangsúlyozza az önazonosság jelentőségét is: azt, hogy döntéseink összhangban legyenek azzal, akik vagyunk. Amíg a múltból hozott bántó, hajszoló mondatok irányítanak bennünket, addig a múltunk rabjai maradunk.
Tapolyai Emőke szerint Isten tükröt tart elénk, és ezt mondja:
„Nézz bele, és lásd meg a remekművet, amelyet én alkottam. Ne félj meglátni a hiányosságaidat, és dolgozni rajtuk. Veled leszek, és vezetni foglak; amit pedig te nem tudsz megtenni, én kipótolom.”
Tanuljunk mi is ilyen bizalommal fordulni Isten felé. Ez a bizalom az önmagunkba vetett egészséges bizalmunkat is erősítheti.
A belső tartás és az önértékelés ugyancsak a lelki ellenálló képesség pillérei. Jó, ha ki tudjuk mondani: azok vagyunk, akiket Isten szeret, és úton vagyunk afelé, akikké válni szeretnénk. Fontos az is, hogy tágabb összefüggésben lássuk az életünket, miközben nem tagadjuk le a problémáinkat. Ha képesek vagyunk túllátni a krízisen, az reményt adhat. Emlékeztethet arra is, hogy Isten a válságban, a próbatételben és a kudarcban is gondot visel ránk.
Gyakran használjuk az optimizmus szót, ám a remény talán még több erőt ad. Az optimizmus döntés amellett, hogy fejlődni akarok; annak tudatosítása, hogy képes vagyok rá, megerősödhetek, kijuthatok ebből, felállhatok, felépíthetek vagy helyrehozhatok valamit. Ezek mind olyan belső döntések, amelyek előre irányítják a tekintetünket. Sántikáló hitünk miatt olykor mégsem tudunk reménykedni. Isten erre így válaszol: „Jót terveztem az életedről.” Ehhez kapcsolódik a Jeremiás 29,11 ígérete.
A lelki ellenálló képesség tizenkettedik és egyben utolsó alappillére testünk karbantartása. Testünk a Szentlélek temploma. A templom az a hely, ahol a Lélek a lélekkel találkozik: Isten Lelke a mi lelkünkkel.
Az írónő szerint
a testünk „nem bocsát meg”: követeli, hogy amit kivettünk belőle, azt adjuk is vissza.
A könyv zárásában a keresztény pszichológus azzal szembesít bennünket, hogy sok tekintetben mi vagyunk saját életünk és jövőnk legfontosabb szervezői, munkáltatói és éltetői. Életünk nem csupán megtörténik velünk. Ezek a gondolatok arra ösztönöznek, hogy feltegyük magunknak a kérdést: miben tudnánk fejlődni?
Remélem, ez az utazás számotokra is annyira örömteli volt, mint nekem. Bízom benne, hogy segített felismerni az erőforrásainkat, és tudatosítani azokat a területeket is, amelyeken még fejlődhetünk. Remélem, bátorítást merítettetek ebből a könyvajánlóból, kedves Bella-lányok, és nem utolsósorban kedvet kaptatok a könyv elolvasásához!
Szeretettel,
Stefi
A bemutatott könyv: Dr. Tapolyai Emőke: Gondolatok elvitelre 2. – A reziliencia eszközei a gyakorlatban. Harmat Kiadói Alapítvány, 2025. ISBN: 978-963-288-916-0.
