Szeretetbe csomagolt SZABADSÁG

Az előző cikkekben lerántottuk a leplet arról az álszabadságról, amely nem más, mint az ezerféle álarc mögé rejtőző egónk délibábja, és elkezdtünk kutatni az igazi, álarc nélküli szabadság után. Majd beláttuk, hogy a valódi szabadság nem azt jelenti, hogy független vagyok, – mert nem is lehetek – hanem hogy Isten, az én szerető, mennyei Édesapám a karjaiba zár. Heti témánkat záró cikkünkkel egy kihívást szeretnénk intézni felétek, amely így hangzik: Csomagold szeretetbe a szabadságod!

Biztosan hallottál már Ádámról és Éváról, az első emberpárról, akik ettek a tiltott gyümölcsből, és így – megszegve Isten parancsát – rászabadították a világra a bűnt, a szenvedést, a betegségeket és a halált. Isten az édenkert minden fáját eléjük tárta, csak egyről tiltotta meg, hogy egyenek. Elhangzott az első „Nem szabad!”, és megszületett a legelső „csak azért is”. Ebben a történetben általában mindig a tiltásra és a bűnbeesésre összpontosítunk, de figyeld csak meg, van itt valami, amit eddig talán nem vettél észre… Mégpedig az, hogy Isten az embert – téged és engem – szabadnak teremtett meg. Mert gondolj csak bele! Miért tehette meg Ádám és Éva, hogy a tiltás ellenére is eszik a gyümölcsből? Miért mondhatták ki azt a „csak azért is”-t? Azért, mert szabadok voltak rá.

Isten nem marionett bábokat alkotott, akiket zsinóron úgy rángathat, ahogyan neki tetszik. Pedig egyszerűbb lett volna: egy tökéletes világ tökéletes emberekkel, akik sohasem hoznak rossz döntéseket. De Isten hús-vér embert teremtett, akinek szabad volt nemet mondani és bűnbeesni is. A Teremtőnk inkább kockáztatta azt, hogy a saját teremtményei ellene fordulnak, mint hogy robotszerű lényeket alkosson, akik nem szabad akaratukból szeretik Őt. Ez is Isten szeretetének a jele, hogy szabad akarattal születtünk. És viszontszeretni is csak így lehet igazán: szabad akaratból.

Mindig van lehetőséged nemet mondani. Csak nem mindig éri meg. Ahogyan Ádámnak és Évának sem érte meg. De szabad vagy. Szabad vagy eldönteni, hogy mit kezdesz a szabadságoddal. Mire használod? Hogyan élsz vele? A szabadság felelősség is. Mert mindannak, amit teszünk vagy nem teszünk, következménye van. A tetteink olyanok, mint a vízgyűrűk a tó felszínén… Nem egymagad vagy ezen a világon, sok más emberre van hatással, hogy hogyan élsz a szabadság adta döntéseiddel. Bizonyos szempontból mind összetartozunk. Ugyanazt a földet tapossuk. Ugyanazt a levegőt szívjuk a tüdőnkbe. És talán, kicsit mind ugyanúgy érzünk legbelül…

„Testvéreim! Isten benneteket szabadságra hívott el! Csak ne használjátok ezt a szabadságot bűnös természetetek kívánságainak kielégítésére! Inkább szeretettel szolgáljatok egymásnak! Az egész Törvény ugyanis ebben az egy mondatban foglalható össze: Szeresd a másik embert, mint saját magadat!” (Galata 5:13-14, egyszerű ford.)

Az igazi szabadság azt jelenti: szabad vagyok szeretni. Vagyis a szabadságomat szeretetbe csomagolhatom. Így függ össze a szabadság a szeretettel. A szabadságomat nem arra kaptam, hogy akármit megtegyek, ami tetszik, felelőtlenül és önző módon, hanem arra, hogy szeressek. „Szeretettel szolgálni egymásnak” azt jelenti, hogy tekintettel vagyok másokra is, másokat magam elé helyezek, segítek, támogatok, jót teszek másokkal. Akkor is, ha ez nekem áldozatokkal jár, vagy kényelmetlen.

Szeretettel szolgálsz…

… ha megállsz az utcán, hogy egy idős bácsit átsegíts az úttesten.
… ha szakítasz az idődből, hogy az osztálytársadat, a testvéredet, a szomszédodat, vagy akár egy távolabbi ismerősödet meghallgasd, ha a „hogy vagy”-ra nem az a válasza, hogy „köszi, jól”.
… ha felhívsz egy-egy idős nénit telefonon, akit ismersz és tudod, hogy magányos.
… ha magad elé engedsz valakit a sorban.
… átengeded a helyed a buszon vagy a villamoson.
… ha barátkozol azzal, akit mindenki kiközösített, vállalva ezzel, hogy téged is ki fognak.
… ha könnyítesz anyukádon a házimunkában.
Vagy ha már itt tartunk… ha távolságot tartasz és rendesen hordod azt a maszkot, amiben „alig kapsz levegőt”.

Mert gondolj bele! Ha csak valakinek a szüleit óvod így meg a kórháztól, vagy valaki nagymamáját a haláltól… már megérte betartani ezt a kényelmetlen, mára már unalomig hajtogatott, bosszantó előírást. Megérte. Mert másokat magad elé helyeztél, és ezt jelenti a szeretet.

Úgy gondolom, ez a járványhelyzet a maga összes korlátozásával valami nagyon fontosat taníthat meg nekünk, ha engedjük. Mindazok az előírások, amelyek között jelenleg próbálunk élni, valójában nem korlátozások, hanem lehetőségek… hogy mások javára használjuk fel a szabadságunkat. Megtehetem, hogy akkor is, „csak azért is” oda megyek, ahová én akarok, úgy élek és viselkedem, mintha nem tombolna koronavírus-járvány, maszkot sem viselek, és nem törődöm mással, csak egyszerűen jól érzem magam… Megtehetem, hogy semmire és senkire sem vagyok tekintettel, magamon kívül. Szabad vagyok nemet mondani. Szabad vagy nemet mondani. Még mindig… De ez pont egy olyan helyzet, amikor nem éri meg. Mert van, ami sokkal fontosabb annál, hogy jól érezzem magam. Mégpedig az, hogy szeressek. És most tekints el a hollywood-i romantikus filmekből ismert nyálas és felszínes szeretettől, az igazi szeretet gyakran áldozathozatallal, önfeláldozással, és „pillanatnyilag lemondok arról, hogy jól érezzem magam azért, hogy neked jobb legyen”- féle önzetlenséggel jár. „Ezért úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek bánjanak!” (Máté 7:12a, egyszerű ford.)

Mi tehát a konklúzió?

Ha a szabadságod szeretetbe csomagolod, az nem a szabadságod korlátozása, sőt, igazából az a valódi szabadság – szeretetcsomagolásban.

Korlátozva érzed magad? Ez a Covid-19-féle járványhelyzet kihozott a sodrodból? Ne érezd magad áldozatnak! Hidd el, szabad vagy. Még mindig szabad vagy: szeretni.