Test+lélek

Miss Potenciál

A potenciál a velünk született lehetőségekről szól. Hadd mutassak be neked négy nagyon különböző hölgyet, akik megvalósították a potenciáljukat, és elmondták, hogy mit tanultak eközben.

Bármi is az álmod, követned kell! – Dominique Mayer

miss potencial

Dominique négyéves korától kezdve tanár akart lenni. A középiskolában keményen tanult, sokat stresszelt, és mindent megtett azért, hogy a lehető legjobb eredményt érje el, azzal az elhatározással, hogy tanár váljon belőle. Miután kitűnő eredménnyel végzett, a társai arra biztatták, hogy csináljon valami „értelmesebbet”, például a tanár szak helyett jelentkezzen az orvosira. Sajnos a pontszáma egy tizedessel kevesebb lett, mint ami az orvosira kellett volna, így aztán vonakodva tanulta a nevelés- tudományt és az oktatást.
Dominique ma már látja, hogy ily módon afelé kapott vezetést, amit mindig is csinálnia kellett… a tanítást. Felismerte, hogy az erőfeszítés, amit az elméje csiszolására fordított, amiatt volt, mert valójában jó tanár szeretett volna lenni.
„Azt hiszem,  hogy a négyéves Dominique-nak végig igaza volt!” – nevetgél.
Miss Potenciál tudja, hogy okkal vannak álmai a szívében (akár már négyéves korában is!), és még akkor is, mikor  a barátainak látszólag jobb ötletei vannak, az életkörülményei valahogy  arra vezetik, hogy elérje azokat a célokat, és azzá a nővé váljon, akire mindig is megvolt benne a potenciál.

Az a dolgunk, hogy nevessünk, és hogy jól érezzük magunkat. Az életnek rendkívülinek kell lennie!– Ruth-Ellen Marks

miss pot.2

Ruth-Ellen mindig arról álmodott, hogy orvos lesz. Miután fiatalabb korában hallott Paul White-ról, a misszionárius „Dzsungelorvos”-ról, Ruth-Ellen tudta, hogy ezt szeretné tenni ő is az életével. Most tanul, valamint az általános és sürgősségi orvosi ellátásban dolgozik, és rájött, hogy az a hosszú út, ami a misszionárius orvossá váláshoz vezet, nagyon tartalmas. Nem csak életeket mentett meg, de lehetősége volt arra is, hogy egy igaz képet lásson életről és halálról, és hogy együtt lehessen emberekkel a legrosszabb és a legjobb pillanataikban.
Menet közben Ruth-Ellen felismerte, hogy ahhoz, hogy elérje teljes potenciálját, olyan emberekkel kell körülvennie magát, akik bölcsebbek és okosabbak nála, így támogatni és bátorítani tudják, hogy a helyes irányba haladjon. Évente egyszer nyári gyerektáborban is részt vesz, hogy példaképül szolgáljon fiatalabb gyerekeknek, akikben ugyanolyan ambíció és potenciál lakik, mint benne.
„Azért vagyunk itt a Földön, hogy segítsük egymást.”
Miss Potenciál nem engedi, hogy a nehézségek visszatartsák. Bár az út néha nehéz, megtanulja, hogy pozitív példaképekkel vegye körbe magát, és megünnepelje menet közben a kis győzelmeket.

Senki sem változtathat meg, csak te magad; bízz magadban. – Annie Flemsteed

miss pot.4

A legtöbb tornász nagyon fiatal korban kezdi a pályafutását, és Annie Flemsteed sem volt kivétel. Amennyire vissza tud emlékezni, mindig arról álmodott, hogy olimpikon lesz. Ez azt jelentette, hogy a hét minden napján edzett, s olyan képességeket fejlesztett ki, amit mi legfeljebb csak elképzelni tudunk, és legfőképp, megtanították, hogy hogyan táplálkozzon és hogy nézzen ki. A rá nehezedő erős nyomás, hogy egy bizonyos módon nézzen ki, és hogy bizonyos ételeket egyen (és ne egyen), eredménye egy harc lett a testképével, egész tornászpályafutása alatt. Így, amikor Annie megsérült edzés közben, megragadta a lehetőséget, hogy szakmát változtasson, egy bátorítóbbat  és pozitívabbat.
Anni ma Brisbane-ben élő személyi edző, aki az edzés egészséges voltára koncentrál, nem a jó megjelenésre, és mindenekfelett arra, hogy megőrizze a pozitív hozzáállást. Az edzéshez fűződő optimista és holisztikus megközelítése sok fiatal lányt ösztönzött, és a hatása gyorsan növekszik (Nézd meg a honlapját: http://annie048.wix.com/annie-flamsteed).
„Nem értem el mindent, amit szerettem volna, mivel nem hittem, hogy el tudom érni. A pozitív dolgokat kell nézned a negatívok helyett.”
Miss Potenciál pozitív marad minden helyzetben, és hiszi, hogy lenyűgöző dolgokat tehet, amíg hisz önmagában, és azon munkálkodik, hogy tervei megvalósuljanak.

Találd meg, hogy miben vagy jó, bármilyen jelentéktelennek tűnik is az a dolog. – Nancy Thomas

miss pot3

Nancy mindig része volt fiatal emberek életének. Középiskolás korszaka tele volt dühvel, lázadással, és egy küzdelemmel azért, hogy okot találjon az ágyból való felkelésre minden egyes nap. Amíg nem lett belőle középiskolai tanár, nem ismerte fel, hogy képessége van arra, hogy fiatal embereknek segítsen,olyanoknak, mint amilyen ő maga is, hogy  örömet és a célt találjanak az életükben. Ma, a hetvenes éveiben járva, Nancy minden korábbinál inkább részt vállal abban, hogy segítsen tizenéveseknek megtalálni a saját képességüket és céljukat. Része a Bella szerkesztői csapatának, és vezeti a Shine (= Ragyogj) programot – mely segít a lányoknak, hogy felfedezzék valódi értékeiket – a helyi iskolákban. Szabad idejében Nancy fiatalokat lát vendégül otthonában, étellel, törődéssel és bátorítással, és csak azért, hogy a családja részei legyenek.

Szeretném megadni a lányoknak azt az önbizalmat, ami nekem nem volt meg az ő korukban: tudják azt, hogy ők egyénként értékesek és gyönyörűek, és kellő kitartással és elszántsággal  megtalálhatják az életcéljukat.

Miss Potenciál felfedezi az ajándékait és képességeit, és azt, hogy mi a szenvedélye, és élvezi az életet, miközben másokat szolgál.

Írta: Gabbi Johnston

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d bloggers like this: