Ebben a járvánnyal terhelt időszakban döbbentem rá igazán, milyen létfontosságú eleme a közelebbi kapcsolataimnak az ölelés. Olyan furcsa volt, hogy minden érintkezést kerülni kellett, és még az enyhítések után is félve kérdeztem sokaktól, hogy meg szabad-e ölelnem őket. Azt hiszem, lányok körében különösen nagy jelentősége van az ölelésnek. Igazán érzelmes, gyengéd, és ha úgy vesszük, nőies kommunikációs forma. Egyszer apukám mondta nekem, hogy olvasta valahol, hogy egy nőnek napi szinten szüksége van az ölelésre, kifejezetten hozzájárul az egészségéhez, ha naponta legalább egyszer megölelik. Hozzátette, hogy azt szeretné, ha a lánya egészséges fiatal hölgy lenne, és megölelt. Mondanom sem kell, hogy nagyon jól esett ez a kedves gesztus.
Csodálatos, hogy mi mindent el lehet mondani egyetlen öleléssel. Kifejezheted vele az örömödet, a háládat, az együttérzésedet, a bizalmadat, a szeretetedet…
És még sorolhatnám. Bár kívülről nagyon gyengéd mozdulatnak tűnik, szinte erőtlennek, mégis óriási ereje van. Pont a gyengédségben rejlik az az erő, amely aztán felemel és szárnyakat ad.
Közel vagy a másikhoz, érzed őt teljes valójában, és bármit is akartok ezzel egymásnak mondani, egy dolog biztos – nem vagytok egyedül.
Van valaki, aki megölel. Sokszor egy-egy ölelés ébreszt rá, hogy az emberi kapcsolatok milyen gyönyörűek is tudnak lenni, ha szeretettel fordulunk a másik felé. Van néhány ölelés, melyet sohasem fogok elfelejteni, olyan nagy hatással volt rám. A te életedben volt olyan ölelés, amely kifejezetten mély nyomot hagyott benned? Remélem, hogy nektek is vannak ezzel kapcsolatban szép emlékeitek, amelyekért hálát adhattok. Én már önmagában azért nagyon hálás vagyok, hogy egy olyan szeretetteljes családban nőhettem fel, ahol természetes, hogy gyakran megöleljük egymást.
Viszont a családon kívül meg kellett tanulnom, hogyan bánjak az öleléssel. Eleinte senkit nem öleltem meg a családtagjaimon kívül. Aztán az általános iskolai legjobb barátnőm volt az, aki elkezdte az ölelést köszönési formaként használni a kapcsolatunkban. Reggelente is megölelt, amikor találkoztunk a suliban, és délután is, amikor elbúcsúztunk egymástól. Ez kezdetben kicsit furcsa volt nekem, de aztán nemcsak megszoktam, hanem meg is szerettem. Hosszútávon pedig sokkal nyitottabbá váltam az ölelésre ezáltal, amit abszolút pozitívumnak tartok. A később kialakult kapcsolataimban már egészen természetes volt, hogy megölelem a barátnőimet vagy idősebb testvéreket. Fiúkkal azonban jóval bonyolultabb lett a dolog. Persze tudom, hogy vannak olyan laza baráti társaságok, ahol fiú-lány haverok meg szokták ölelni egymást, de tőlem ez távol áll, mivel nekem sosem voltak olyan fiú barátaim, akikkel ez normális lett volna. Így hát azt is meg kellett tanulnom, hogy a fiúkkal ez másként működik, hiszen egy ölelést elég könnyű túlgondolni vagy félreérteni. Velem már előfordult néhányszor, hogy kész háborút kellett megvívnom az elmémben, hogy ne boruljak hirtelen egy fiú nyakába örömömben vagy éppen hálám jeléül, mert tudtam, hogy ezzel csak feleslegesen felkavarnám őt és egyenesen ártanék a vele való barátságomnak. Nem tudom, neked ismerős-e a helyzet, kedves olvasóm. Csak arra szeretném felhívni a figyelmedet, hogy bár az ölelés fantasztikus dolog, és megölelhetsz fiúkat is, ha olyan a kapcsolatod velük, hogy ez belefér, de jó, ha tudod, hogy ami lányos megközelítésben természetes kommunikációs forma, az egy fiú szemével könnyen többnek tűnhet, és akaratlanul is szívfájdalmat okozhatsz olyasvalakinek, akinek nem szeretnél. Ez alatt azt értem, hogy míg te ezt egy baráti gesztusként kezeled, és egyáltalán nem akarsz komolyabb kapcsolatot egy adott fiúval, lehet, hogy neki ez közeledést jelent a részedről, és kellemetlen félreértésbe keveredtek. Szóval figyelj oda arra, hogy bármennyire is alapvető dolog számodra az ölelés, nem biztos, hogy jó ötlet mindenkit megölelni, akivel találkozol, (ezzel persze túlzok) – egyrészt a félreértések miatt, másrészt, ha mindenkit megölelnénk, akkor az ölelés elveszítené jelentőségét, intimitását.
Végül pedig szeretnék kitérni arra, hogy a legjobb az, ha Isten ölelésében van az ember lánya. Ez lehet, hogy kissé megfoghatatlan számodra, és azt kérdezed magadban, mégis hogyan ölelhet át minket Isten. Ó, sokféleképpen. Nem kell aggódnod, elég kreatív ahhoz, hogy megtalálja a módját, hogyan éreztethetné veled, hogy átölel. Lehet, hogy egy dalban érzed meg, hogy láthatatlan karjaival magához von, lehet, hogy a naplementében, lehet, hogy az esti imádságodban, lehet, hogy a kisállatodban vagy egyszerűen egy másik ember ölelésében. Sok helyzetben éreztem már, hogy kétségkívül az Úr ölelt magához. Az Ő ölelése mindennél többet mond, nincs ahhoz hasonlítható. Feltétel nélküli szeretetbe és határtalan békességbe burkol. Elrejt szárnyai alá. Így szól hozzád:
„Örök szeretettel szerettelek, azért vontalak magamhoz hűségesen.” (Jeremiás 31:3)
És ha már a Földön ilyen valóságosan érezhetem az Ő jelenlétét, el nem tudom képzelni, mi vár rám a mennyben. Bár nem érzem magam méltónak rá, hogy megöleljem a világ Megváltóját, mégis izgatottan várom, hogy boldog sóhajjal nyakába boruljak.
Reni
*Egy könyv címét vettem át címnek: Miklya Luzsányi Mónika: Mindennapi ölelésünket – Parakletos Könyvesház, 2014.
