Lényeg a lényegben, hogy mindenki fél. Nyolc éve erre készítenek fel minket, de be kell valljam, hogy hamar vége. Hiába tűnik hosszúnak egy nap, ha egy kicsit sem figyelsz oda, máris a félévi bizonyítványodat osztják ki.
Január 21.-én megírtuk a központit, most pedig így beleesve a márciusba, jönnek a szóbelik. Van, ahol csak beszélgetnek vagy tételt húznak, de mind a kettő nagy feladat. Ezt viszont megelőzi az, hogy kapj egy levelet illetve rajta legyél azon a bizonyos LISTÁN. Van, hogy egész nap az iskola oldalát frissítgeted, abban a hitben, hogy kirakják a dokumentumot. Ezek után pedig megnyitod. Ha eddig nem imádkoztál és kértél valamit Istentől, akkor itt az ideje, hogy teljes szíveddel kérd, hogy ott legyél a névsorban.
Ezt az esetet még nem éltem át, de imádkozom, hogy hétfőn a nevem rajta legyen.
Nem vagy egyedül a problémáddal. Minden nyolcadikos, hatodikos vagy negyedikes az országban izgul, és reszket az eredménytől.
Van, aki nem vallaná be, hogy retteg ettől az egésztől, és előfordulnak olyanok, akik legszívesebben felfordulnának – milyen ironikus. De ki kell bírnunk ezt ez az első nagy megpróbáltatásunkat az életben (persze az első szerelem után).
De semmi sem örök, ahogy a felvételi időszakot átható szorongás sem. Bízz abban, hogy ha valahova mégsem sikerül bekerülnöd, akkor valószínű nem tudtál volna lépést tartani az iskola követelményeivel. És hát most lépünk be abba a korba, amit csak úgy hívnak, hogy középsulis kor. Itt pedig kell, hogy legyen szabad időnk és azt csináljuk (persze korlátokkal), amit szeretnénk.
Egy szó, mint száz:
készülj fel tisztességesen,
add magad a szóbelin
és imádkozz, hogy úgy legyen,
ahogyan lennie kell!
🙂
Írta: SzR
