Az előző cikkben ígértem, hogy kicsit részletesebben kifejtem, hova is tartunk, hol élhetünk örökké, ha Jézustól örök életet kaptunk. Szóval nézzük is meg, hogy mit ír a mennyországról a Biblia!
Számomra az a leginkább felfoghatatlan, hogy személyesen találkozhatunk Jézussal, a mi Megváltónkkal. Állj meg egy percre, és engedd, hogy igazán felfogd: SZEMÉLYESEN. VELE. Huuu, engem kirázott a hideg! De amennyire felfoghatatlan, legalább annyira csodálatos belegondolni, hogy – ha szívedbe fogadtad Őt, akkor – találkozhatsz az egész életeden át leghűségesebb barátoddal, megmentőddel, Mestereddel. És ami rendkívül érdekes, hogy pusztán az Ő személyes jelenlétéből fakad minden más, ami a mennyben van:
- „…teljes öröm van Tenálad…” (Zsoltárok 16:11)
- „Isten otthona most már az emberek között van. Ezentúl Isten együtt lakik az emberekkel, akik népévé lesznek. Ő maga lesz velük, Istenükké lesz, és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jelenések 21:3-4)
- „Nem láttam templomot a városban, mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány annak a temploma. Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány: a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket. Kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig nem lesz.” (Jelenések 21: 22-25)
Jézus jelenlétéből teljes öröm, béke, szeretet és élet árad. ÖRÖK ÉLET. És ha ez a lelkileg tökéletes környezet nem lenne elég, a Jelenések könyvében részletes leírást kapunk a mennyei város fizikai jellemzőiről is. János apostol temérdek drágakőről, csillogásról és egyéb gyönyörűségekről számol be, melyeket a látomásában látott. (A 21. fejezetben olvashatsz erről.) Természetesen mi ezt elképzelni sem tudjuk, és ő is csak megközelítőleg írta le, hiszen emberi szavakba önteni képtelenség. Éppen ezért az én kedvenc igém ebben a témában inkább a következő:
„Amit szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett, azt készítette el Isten az őt szeretőknek.” (1. Korinthus 2:9).
Ez fejezi ki leginkább azt, hogy a menny MINDENT FELÜLMÚLÓAN CSODÁLATOS lesz. Ez a tény általában izgatott várakozással tölt el – valamikor azonban nem csak várakozással…
Most érkeztünk el oda, hogy nemsokára megértitek, miért volt szükség ilyen hosszú bevezetőre a mennyországról, és hogyan fogok kapcsolódni az előző írásomhoz. Tudjátok, nekem is vannak rossz napjaim, mint mindenki másnak. Sőt, bár ritkábban, de vannak iszonyatosan megterhelő napjaim is, amikor a nap végére úgy érzem, felrobbanok a feszültségtől. Kinek nem ismerős? És ilyenkor még a mennyel kapcsolatos egészséges várakozásomat is kijátssza ellenem a Gonosz. Hogy hogyan? Sötét gondolatokkal környékez meg, melyek elveszik minden életkedvemet. Szó szerint. Akkor úgy érzem, hogy na, most telt be a hócipőm. Eddig, és ne tovább. Elég volt nekem ebből az életből, köszönöm szépen. Ilyenkor szokott könnyekbe fulladni az esti imádságom, és hasonlókat szoktam mondani Istennek:
„Drága Uram, nem bírom tovább. Látod, hogy túl sok nekem ez a földi élet. Nem akarok tovább élni, szeretnék végre a mennyben lenni – Veled! Ott minden olyan gyönyörű és tökéletes, ott nincs több szenvedés. Vegyél magadhoz, könyörgöm! Azt mondják, az új nap új esély, de engem csak tovább nyomasztanának a terhek. Képtelen lennék holnap még egyszer szembenézni ugyanazokkal a nehézségekkel, amik ma terheltek. Szóval inkább hadd menjek Hozzád! Könyörgöm…”
Hála Istennek, hogy még sosem teljesítette az ilyenfajta kéréseimet, és hogy sosem engedett tovább menni ilyen kusza imáknál. Mondjuk ki nyíltan: nem engedte, hogy konkrétan öngyilkos gondolataim legyenek. Mert bár kilátástalan helyzetekben többször kértem Őt, hogy vegye el az életemet, sosem jutott eszembe, hogy én magam oltsam ki azt. Ezért utólag mindig nagyon hálás vagyok Neki. Ugyanakkor tudom, hogy nem feltétlenül ez az átlagos. Tudom, hogy sokan – akár közületek is, kedves Olvasóim – már számtalanszor eljátszottak a gondolattal, hogy ők maguk tennének azért, hogy ne kelljen élniük többé. Rengeteg minden lehet ennek a kiváltó oka: szerelmi csalódás, fizikai/lelki bántalmazás, egy szerettünk elvesztése és még sorolhatnám. De most inkább arra szeretnék fókuszálni, hogy hogyan szálljunk szembe ezekkel a sötét gondolatokkal, ha támad velük az Ellenség. Mert így vagy úgy, de mindenkit támad vele, úgy látom.
Íme, itt van pár dolog, ami nekem óriási segítséget nyújt ebben:
1. Az első, hogy mivel nem én akartam megszületni, hanem Isten akarata volt, ezért nincs jogom ahhoz, hogy hamarabb véget vessek az életemnek, minthogy Ő akarná elvenni azt. Vagyis nem is elvenni akarja, hanem azt, hogy egy összehasonlíthatatlanul szebb és jobb helyen, a mennyben folytassam tovább. De a földi életem ideje az Ő kezében van, ahogy a te életed is. Többször előfordult már az is, hogy egy-egy ilyen kétségbeesett ima végén ezt mondtam: „Istenem, ha mégis úgy akarod, ébressz fel holnap reggel, de akkor adj erőt is a folytatáshoz!” Ezek után másnap felébredni… Szinte megható számomra. Isten még azt akarja, hogy éljek?!? Igen. Pontosan, mivel Ő az Élet Ura.
2. A második szoros összefüggésben van az elsővel. Gondolj csak bele abba, hogy Istennek terve van az életeddel, céllal teremtett téged! Mondhatjuk úgy is, hogy küldetésed van – és nekem is. Fel szoktam tenni magamnak a kérdést: Vajon már elvégeztem mindazt, amit Isten rám bízott? Tényleg kész vagyok arra, hogy hazamenjek Hozzá? Ha reális akarok lenni, akkor a válaszom az, hogy „Nem, dehogy vagyok kész!”. Viszont, ha így áll a dolog, akkor nem kellene félbehagyni a megkezdett feladataimat és dolgavégezetlenül bedobni a törülközőt… A Biblia ezt mondja: „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jelenések 2:10b). Nem éppen nevezhető hűségnek, és pláne nem tesz méltóvá engem az „élet koronájának” elnyerésére, ha nem teljesítem a küldetésemet.
3. A harmadik pedig, hogy engem mindig elrettent, ha belegondolok abba, hány embernek okoznék mérhetetlen fájdalmat azzal, ha váratlanul meghalnék. Lehet, hogy azt mondod, hogy te ugyan nem hiányoznál senkinek, de ez nem így van! Lehet, hogy nincs nagy rokonságod vagy baráti köröd, de biztos vagyok benne, hogy van pár hozzád közel álló ember, akinek megszakadna a szíve érted! Pótolhatatlan érték vagy! És még valami: a világért sem szeretném, hogy bármelyik barátom vagy ismerősöm amiatt utasítsa el Istent vagy távolodjon el Tőle, mert nem tudja feldolgozni, hogy elveszített.
Az alábbi ige sokszor szolgált már nekem végső kapaszkodóként, remélem, másoknak is bátorító lesz:
„Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség. Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom. Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél; de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak. Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal a hitben való növekedésetekre és örömötökre…” (Filippi 1:21-25).
Az én Uramnak hála, a legsötétebb órában is Tőle kapok mindig vigasztalást, új erőt és új reményt, hogy igenis megéri folytatni és tovább élni! Nem tudom, te hogy állsz mindezzel, kedves Olvasóm. Akár a halálfélelem, akár az öngyilkosság gondolatai szivárognak gyakrabban az elmédbe, fordulj Istenhez segítségért! Hiszen Ő maga biztat a következőkkel:
„…mert elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!” (5. Mózes 30:19).
Nem igaz, hogy „Most már nincs más választásom…”! De van! Válaszd az Életet!
De nem kell ezzel egyedül megküzdened, mert sokszor a krízishelyzetben nem tudunk magunkon segíteni. Ilyenkor mindenképp kérd hozzáértők segítségét!
Például az alábbi alapítvány konkrétan az öngyilkosság megelőzésével foglalkozik:
Alapítvány az Öngyilkosság Ellen
Vagy, ha gyors segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!
Tóth Renáta Anna
