Test+lélek

Kirakós játék az élet

írta: BellaGirl

Nagyon sokszor annak az illúziójába kerülünk, hogy egy élethelyzetet egyenlővé teszünk magával az élettel. Ez óriási veszteség számunkra: úgy élni az életet, hogy közben azt hisszük, soha nincs választási lehetőség, ilyenek a körülmények, ezt kell szeretni. „Vagy megszoksz, vagy megszöksz.” Mondjuk ilyenkor az utóbbi opció igazából már nem is opció.

Bizonyára voltál már olyan helyzetben, amikor bár csak karnyújtásnyira lett volna tőled a felmentősereg, minden lehetséges segédeszközzel felvértezve (merthogy igenis szükséged lett volna rá), Te mégis makacsul és már-már mazochista módon álltad a sarat, és eszed ágában sem volt felvenni a mentőmellényt, hanem inkább tovább sodortattad magad az élet észveszejtő zuhatagában, abban a hitben, hogy ez így van jól, majd megoldod egyedül, nincs szükséged mások okoskodó atyáskodására, elvégre a te életed, a te döntéseid, a te kudarcod és a te mindened. Végül pedig csak azon kaptad magad, hogy időközben a saját “ellenségeddé” váltál, pedig Te csak a személyes vízióidat követted. Azt tetted, amit a “szíved” diktált, és csak később jöttél rá, hogy mivel már felnőttél, nem is a szívedre hallgattál, hanem az eszedre, ami persze mindennél és mindenkinél jobban tudja, hogy mi a helyes, pláne akkor, amikor magadról van szó. De ez sosincs így. Ha csak a magad feje után mész, egyszerűen fejjel mész a falnak. Mert a világ, amint módjában áll, megkezdi beszennyezni a Te tiszta, gyermeki, ártatlan énedet és egy pillanat alatt az leszel, aki tulajdonképpen soha sem akartál lenni. Ezzel magyarázható az, hogy struccpolitikát folytatva homokba dugod a fejed és önmagadtól rabolod el a vizuális érzékelés csodáját azért, hogy közben abban a hitben legyél, miszerint minden annyira egyhangú és unalmas. Amint látod, minden hit kérdése; azé, hogy Te pontosan miben is hiszel. Magadban, a világ által rád erőltetett mindenségben vaaagy Valakiben, Aki tényleg ismer és tudja, hogy számodra mi a jó. Az utóbbit pedig nagyon gyakran akaratod ellenére is az utolsó helyre szorítod a listán. Ezzel pedig végleg elvágod magad alatt a fát. Mostmár aztán tényleg semmi esélyed arra, hogy kievickélj és lerázd magadról a sarat; ellenkezőleg, két kézzel ásol, hogy még mélyebbre juss. DE!

Van Valaki, Aki nem bírja nézni, hogy Te elásd önmagad. Van Valaki, Akinek esze ágában sincs hagyni, hogy elvessz. Van Valaki, Aki igazából mindig is veled volt, csak Te rá sem hederítettél.

Valaki, Aki viszont mostmár idejét érezte annak, hogy a kezébe vegye a gyeplőt és arra irányítsa a szekered, ahol a sárnak nyoma sincs, ahol minden olyan békés és nyugodt, és neked fogalmad sincs, hogy mit is keresel ott, de aztán lassan-lassan kezded levetkezni a szemellenzőt, és hirtelen minden megvilágosodik. Mondod is, hogy olyan, mintha hályogkovácsnál jártál volna, pedig azt sem tudod, hogy az mi fán is terem. Végre vagy, de nem csak úgy: homokba dugott fejjel, hanem: igazán, érdeklődéssel és kíváncsisággal telve. Kutatod, hogy vajon hogy is történhetett mindez. Addig s addig kajtatsz, amíg már a végén el is térsz a kutatás tárgyától, de Te mégis végtelen hálát érzel. Megtörténik a súlyos csere. Az eszed helyett a szíved kerül a kormány mögé. S bár még csak kevés ideje történt meg a csere, mégis úgy érzed, mintha a szíved annyira megtelt volna energiával, hogy elvinne akár a Marsra is. Irracionálisnak tűnő, de mégis isteni érzés. És huppsz…ISTEN. Mostmár kezdesz emlékezni. Visszakapod az identitásodat. Visszakapod az életedet. Visszakapod azt, hogy józanul láthass. Ez a szituáció is jó volt valamire. De még mennyire, hogy az!

Nos igen. Tehát a valóság az, hogy az életünk több részecskényi puzzle-daraboknak az együttese, s mindeniknek meg van a maga helye, amely nélkül nem lenne teljes a kép.

Ha pedig még mindig bele-belekerülünk egy-egy olyan örvénybe, amely csak egyetlen darab puzzle-t vág az arcunkba, jusson eszünkbe és ne felejtsük el, hogy bár lételeme annak, hogy teljes képünk legyen, önmagában mit sem érne, s ilyenkor jó, ha tudjuk, hogy Aki a kép kirakásán ügyködik, sosem szűnik meg a puzzle-darabkák egyengetésében egészen addig, amíg el nem éri a várt eredményt.

Madaras Szilvia

A cikk szerkesztésében  Ónodi Krisztina  is közreműködött. 🙂 

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d bloggers like this: