Test+lélek

Karokba zárva

írta: BellaGirl

Mindig is vonzott a szabadság. Már kislányként is naphosszat ültem a szabadban, éjjelente pedig kisurrantam csillagokat lesni, de azóta is mindig meg-megállok az utcán, ha madarak suhannak el a fejem felett – pár pillanatig megáll az idő, ahogy a szabadság jelképeit, a szárnyaló madarakat figyelem. És ki ne szeretne utazni? Attól is olyan szabadnak érzi magát az ember. Talán nem vagyok egyedül ezekkel az érzésekkel. Talán, kedves Bella Girl olvasó, te vagy az osztály leggátlásosabb diákja – amilyen én voltam –, vagy te vagy a suli legnépszerűbb, legmenőbb csaja, ez most nem számít, mert ez az egy biztosan közös bennünk: a szabadságvágy.

De bármilyen gátlásos is voltam tiniként, és – éppen ezért –bármennyire is szerettem volna kitörni a (külső és belső) korlátaim közül, élt bennem valami, amit a szabadságvágyam már akkor sem, de máig sem tudott elnyomni. Miközben szabad akartam lenni, biztonságban is szerettem volna magam érezni. Mint ahogy egy kislány az apukája karjai között. Nem akartam egyedül a nagybetűs szabadságot. Olyan szabadságra vágytam, amiben valahogy mégsem érzem magam egyedül, és nem vagyok védtelen.

Azt gondolom, ezt a vágyat Isten helyezte a szívünkbe. Tudod, miért? Mert embernek alkotott. És az ember nem arra lett kitalálva, hogy független legyen. Hanem arra, hogy szeretve legyen. Ebben más az Isten által felkínált szabadság, mint az, amivel a világ csábít. Egy Fodor Ákos-idézettel élve: „Szabadság az, ha megválaszthatom: kitől és mitől függjek.” Bármilyen ellentmondásosan hangzik is: az igazi szabadság nem függetlenséget jelent. Nem lehetsz független, mert egy függő lény vagy.

Belegondoltál már abba, mi mindentől függ, hogy létezel? Nem te tartod fenn magad. Nem te döntötted el, hogy mikor, hol, hogyan, vagy hogy egyáltalán megszüless. Még természetes szinten is sok-sok különféle összetett folyamattól és tényezőtől függ az, hogy élsz és egészségesen működik a tested. Ráadásul nem csak testből állunk. Lelkileg is függünk mindattól és mindazoktól, amit és akiket megszerettünk. Azért függünk, meg szeretünk. A szíved úgy van „beprogramozva”, hogy ragaszkodni tudjon. Mert csak így lehet szeretni, közömbösen nem megy. Csak egy lelketlen robot nem függ semmitől és nem ragaszkodik senkihez. Amikor csalódás és elutasítás ért, amikor mélyen megbántottak, gyakran kívántam ezt… hogy ne érezzek. De te ne tedd! Jobb sebezhetőnek lenni, mint kőszívű jégkirálynőnek, aki nem képes és nem is hagyja magát szeretni. Kedves Bella Girl olvasó, valójában te sem függetlenségre vágysz… mert ember vagy – aki függ, aki ragaszkodik, aki érez, aki szeret. És ez így van jól, hidd el!

Tudod, Isten nem csak Teremtő, hanem Atya is. Egy olyan Édesapa, aki a legvalódibb szabadságot adhatja meg neked, miközben a karjaiba zár. Senki sem érzi rabságnak az ölelést. Isten minden „nem szabad”-ja egy ilyen ölelés. Nem azért tilt meg valamit tőled, mert meg akar fosztani valami jótól, hanem azért, mert meg akar óvni valami rossztól. Mint apa a lányát, aki a szemefénye. Te és én Isten szeme fénye vagyunk. Nem mindegy neki, hogyan élünk. Jobban érdekli, mi van veled, mint a legjobb barátnődet. És jobban szeret, mint bármilyen srác valaha fog.

 Szabad akarsz lenni? Csak egy helyen leszel igazán az: Isten karjaiban. Ez azt jelenti, hogy rábízod magad, elhiszed, hogy jót akar neked, odafigyelsz a szavára – ami a Biblia –, és engeded, hogy a „nem szabad”-jaival is naponta magához öleljen. Ebben az atyai szeretetben élve leszel igazán szabad.

Emlékszel még, mire jutottunk az előző cikkben? Hogy az igazi szabadságot nem az önzés, hanem a szeretet vezeti. Ha szeretnéd megtudni, mit is jelent ez, és hogyan lehet a szabadságunkat szeretetbe csomagolni, olvasd el a következő, zárócikkemet is!

Ha bármilyen kérdésed volna, vagy megosztanád velünk a gondolataidat, bátran írj nekünk a hello@bellagirlmagazin.hu címre!

Szeretettel: Krisztina

 

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d bloggers like this: