Önismeret Test+lélek

Isten a saját nyelvünkön szól

írta: Fannygirl

Hónapok óta nem tudtam megragadni a kegyelmet. Nem tudtam megragadni úgy igazán szívből, hogy Isten előbb szeretett engem, minthogy bármit is tehettem volna, hogy ismertem volna. Már réges-rég igent mondott rám és nem azért fog jobban szeretni, mert sok mindent leteszek az asztalra.

Nem magamutogatós, kiérdemlős lendület volt ez bennem, miszerint, ha elég sok mindent teszek, akkor Isten megjutalmaz, vagy hogy na majd én leszek a legjobb keresztény. Egyszerűen azok a félelmeim, amik sokszor az emberi kapcsolataimat jellemzik, (hogy nem leszek a másiknak elég jó, mit szeretne bennem), rácsorogtak a bennem lévő istenképre is.

Isten más. Isten elképzelhetetlenül több, mint én. Akkor miért lennék én elég ezzel a kevéssel, amit teszek, amilyen vagyok ahhoz, hogy Ő büszke legyen rám és szeressen?

Megjegyezném, hogy az agyam emellett kitűnően felsorolt volna nyolc remek választ ezekre a kérdésekre és elméletben mindet továbbra is fixen hittem és tudtam. De sokszor az érzelmeimnek ez nem elég. Meg kellett várnom, míg a teljes lényemmel bele tudtam merülni Istenbe. Úgy igazán.

És Isten jött utánam. Végig minden gyötrődésen keresztül. Jött, amikor teljesítménnyel próbálkoztam és bántottam magam, hogy ez egy nagy semmi, jött mikor feladtam, hogy oké, ezt most elengedem, kész ennyi vagyok. Jött, amikor volt egy kis csend, picivel több idő az életemben imádkozásra, mélyebb igeolvasásra és akkor is jött, amikor csak futva volt időm egy-egy cikket elolvasni, vagy a reggeli kómában átfutni egy olvasási tervet. Éveken keresztül jött, és most is ott volt, ahol el tudott érni.

Egy kedves lelkészem mondta nemrég, hogy Isten mindenkit különböző módokon keres, és mindenki után egyénre szabott utakon megy. Isten tudja, hogyan érhet el. A mi saját nyelvünkön szól. És szól, bármilyenek vagyunk is.

Hogyan jött utánam Isten? Tegnap egy beszélgetésem közepén, ami pont erről a témáról szólt, oldalra néztem és elkezdtem figyelni az őszi falevelek hullását, s a levelekkel együtt nagyon-nagyon sok apró bizonyság hullott le a szívembe. Amikor egy kedves barátnőm blogját olvastam évekkel ezelőtt, úgy éreztem, mintha Isten pont hozzám szólna. Amikor könyveket olvastam, akkor Isten ott szólt. Amikor rendszeresen és szorgalmasabban Isten Igéjével foglalkoztam, akkor ott emelt ki gondolatokat számomra. Volt, hogy belül szólt halk, csendes hangon. Sokszor pedig a természeteszen keresztül szólított meg. Vagy akár egy Facebook posztban, melyben pont ugyanazokat a gondolatokat láttam visszaköszönni, amiket én egész héten a szívemben forgattam.

Isten jelen van. Akkor is, amikor azt hiszem, én nem érdemlem meg. És szeret. Valamilyen nagyon más szeretettel, mint amit én el tudnék képzelni, vagy amit én megajánlanék önmagamnak.

Az Úristen ezzel a szeretetteljes Jelenlétével van itt most ebben a nagyon bizonytalan időszakomban is. És megdöbbentő volt megtapasztalni, hogy már a lavina (engem is érintő hirtelen változások sorában a legelső esemény) első napjának reggelére Igét készített. Amikor én még semmit nem tudtam, csak félálomban elolvastam a Youversion-ös olvasási terv aznapi adagját. Egész nap ennyire futotta, de amikor délután értesültem a bajról, ez volt az első gondolatom: ez az Ige.

Hogy Isten már reggel tudott róla, és felkészített rá.

Bármilyen élethelyzetben vagyunk is, bármilyenek is legyünk és mindegy, hogyan próbálunk Istenhez kapcsolódni, Ő ott lesz. Nem felejt el mellénk lépni, hiszen el sem lépett mellőlünk*. És soha nem is fog.

*Na jó, bevallom, ezt a mondatot a páromtól csentem, szóval nem ékeskedem más gondolatával. Hiába, ilyen bölcsek ezek az Istennel járó informatikusok.

Hatalmas öleléssel,

Fanni

 

 

 

 

 

 

 

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!