Felveszed a telefont, és elhangzik a rettegett mondat: Meghalt! Úgy érzed, minden megállt körülötted, a külvilág megszűnik, és mintha te is meghalnál pár pillanatra. Azután jön a kegyetlen felismerés: tehetetlen vagy, változtatni már nem lehet. Hogyan dolgozzuk fel a felfoghatatlant?
Az emberben ilyenkor számtalan dolog kavarog: kétségbeesés, düh és mérhetetlen fájdalom. Azután jön a nagy kérdés: Hogyan tudom ezt túlélni, feldolgozni?
Tuti megoldás, azt gondolom, erre nincsen, hiszen ahány ember, annyiféle érzelmi reakció. Mégis úgy gondolom, hogy vannak olyan alapelvek, amelyek segítenek elindulni ezen a nehézkes úton.
A legfontosabb, hogy nem szabad szégyellni vagy elfojtani az érzelmeket. Ha azt érzed, hogy sírnod kell, tedd azt. Ha azt érzed, hogy nagyot kell ordítanod, tedd azt. Ezek a reakciók segítenek abban, hogy kiadd magadból azt a belső feszültséget, amit ilyenkor a gyászoló tapasztal.
Az első időszakban teljesen természetes, ha egyedül akarsz lenni. A sok gondolatot, érzelmi kavalkádot próbálja az ember feldolgozni és a helyére tenni. Viszont utána nagyon fontos, hogy legyen valaki, akinek el tudod mondani, mit érzel, milyen gondolataid, nehézségeid vannak. Hidd el, sokkal könnyebb feldolgozni a gyászt egy barát, társ, rokon, vagy egy szakember segítségével, mint egyedül. Ha kell, mindennap beszélj arról, hogy mit érzel, és a könnyeket sem kell szégyellned.
Észre fogod venni, hogy egyre könnyebb lesz a teher, és egyszer csak a fájdalmas érzéseket felváltják a szeretett személyről való kedves emlékek, sztorik. Észreveszed, hogy tudsz majd úgy beszélni az elvesztett személyről, hogy többé már nem a fájdalom szól belőled, hanem a hála, hogy ameddig itt volt, addig is ismerhetted, és az életed része lehetett.
Persze, legyünk őszinték, túllépni a veszteségen, azt gondolom, soha nem lehet, de meg kell tanulni együtt élni vele. Záró tanácsként annyit mondanék, éld át a gyász időszakát, de arra vigyázz, hogy ne betegedj bele.
