Végre elérkezett az igazi forró nyár! Bár elég nehezen sikerült eljutnia idáig, előtte azért megkínált minket jópár esős nappal, viharral, bőrig ázással. Dehát ez most ilyen. Ahogy most itt ülök a laptopom előtt, élvezem a már-már égető napot, elgondolkozom azon, hogy mit is jelent számomra a nyár. Persze, jelent suli szünetet, sok fagyit, strandolást, együtt lógást a barátaimmal, meg mindazt, amit egy átlag diáknak jelent. De nekem még valamit eszembe juttatnak az elmúlt évek nyarai: a diétázást.
Biztosan te is jártál már úgy sulisként, hogy év közben nem volt időd a strandszezonra készülni, mert ugye a tz-khez, zh-khoz, érettségihez kaja kell. Aztán beüt a nyár, és te egy hónap alatt szeretnéd megváltani a világot, és rögtön szuper egészséges életmódra váltasz.
Az én sztorimban is van ebből egy kicsi. De kezdjük talán a legelején.
Anno 6 évvel ezelőtt 93 kilósan sétáltam be halálra váltan az oroszlán barlangjába, szebben mondva: egy dietetetikus segítségét kértük anyukámmal. Anyukám támogatásával életmódváltásba kezdtem, eljártam mozogni, betartottam a doktornő előírásait az étkezéssel kapcsolatban, a kilók pedig több-kevesebb sikerrel, de elkezdtek leolvadni. Néha kiakadtam, hogy „De miért nem megy ez gyorsabban?”, vagy „Miért nem ehetek ezt meg azt?” – nem volt egy könnyű időszak. De sikerült, 2 év alatt nagyjából 20 kilót fogytam. Ami tök jó, – mondhatod – és tényleg az. De a történet nem itt végződik.
Sokan gondolják azt, hogy ha lefogynak, akkor egyúttal minden problémájuk is meg fog oldódni. Szebbek lesznek, okosabbak és legfőképpen értékesebbek. Viszont ez nem éppen így működik.
Fannygirl – bár attól a 20 kilótól elköszönt – a gátlásaival, félelmeivel és azokkal a hazugságokkal, amiket elhitt magáról, nem tudott egykönnyen megbírkózni. Ezeket sajnos (vagy szerencsére) nem lehet kifutni magunkból a futópadon. És hiába van gyönyörű alakja az embernek, ha ezt ő maga nem tudja elfogadni belül.
Szóval az első két nyár dietetikus által felügyelt, mozgással és diétával eltöltött nyár volt. Aztán jött a következő nyár, amikor már egyedül kellett (volna) boldogulnom.
Mondtam már, hogy a szabadság mennyire nehéz és ijesztő tud lenni? Nem igazán találtam a határokat, hogy akkor most mennyit mozogjak, mennyit ehetek és mit. Azon a nyáron kicsit elengedtem a gyeplőt. És ekkor jött a következő kanyar: elkezdtem attól félni, hogy minden küzdelem hiába volt, vissza fogok hízni, újra dagadt leszek, de legfőképpen egy olyan lány, akit nem lehet elfogadni. Mert ugye egy túlsúlyos lányt hogyan is lehetne? Úgyhogy a következő nyáron, amikor újra felszabadult egy csomó szabadidőm, elkezdtem minden erőmmel a diétára és a mozgásra összpontosítani. Persze azzal magyaráztam magamnak mindezt a félelemből fakadó hajszát, hogy önmagamért, az egészségemért teszem. Egy nagy frászt! Elmondanám, kb. 5 kiló fölösleg volt rajtam, de a futógépen a tükörbe nézve még mindig a 90 kilós Fannygirlt bántottam. Ez a kis nyári önsanyargatás olyan jól sikerült, hogy két hónapig teljesen felborult az addigra már rég beállt menstruációm, és persze az emésztésem is. Amikor pedig a szüleim végre ráébresztettek arra, hogy ez így nem a jó irány, még hónapokkal később is a vékony Fannygirlt sirattam, nem számított, hogy amúgy egyáltalán nem voltam jól.
A múlt év nyara elég kusza volt, egyáltalán nem figyeltem önmagamra, igyekeztem bepótolni az évközben elmaradt találkozókat, teleszerveztem az egész vakációt. És így érkeztem el az idei év májusához.
Megkérdeztem magamtól, hogy igazából mit szeretnék? Továbbra is a képzeletemben élő 73 kilós lányt szeretném kergetni, vagy elfogadom végre azt a lányt, akin van néhány plussz kiló?
Aki bár nem xs-es méret, de megfelelően tud funkcionálni minden szerve, és nem vonja meg magától azt a két falatot, amire egész nap vágyik. Aki nem a visszahízástól való félelemből, önmaga bántásaként megy el mozogni, hanem azért, mert egyszerűen élvezi.
Rájöttem arra, hogy az életnek sokkal többről kell szólnia, mint kalóriák számlálásáról, arról, hogy hányszor edzettem egy héten, vagy hány kilónak kell lennem a BME indexem alapján. Mert nem erre lettünk teremtve.
- Elkezdtem felfedezni, hogy hogyan lehetek újra jóban a testemmel.
- Hogyan lehetek egész, mind mentális, mind fizikai értelemben.
- Hogyan tudok kapcsolódni önmagamhoz.
- Kezdtem meghallani a saját hangomat, megérezni, hogy mikor vagyok tele, megszeretni és megvárni az éhségérzetet.
- Megtanultam azt, hogy hogyan kezeljek egy-egy nehezebb helyzetet anélkül, hogy felfalnék egy tábla csokit, mert ugye az étel nem old meg vagy fel semmit.
- Önmagam szeretete, elfogadása és az, hogy türelmes vagyok magammal, viszont annál inkább gyógyít.
- És talán a legfontosabb, amit megértettem az az, hogy nem attól leszek egészséges, ha zsírszegény, cukormentes ételeket és kalóriacsökkentetett kólát iszok. (Amúgy nem is szeretem a kólát.)
Akkor és csakis akkor leszek igazán EGÉSZséges, ha előbb elengedem a FÉLelmeimet, amik csak félmegoldásokat szülnek. Például, hogy muszáj lefogynom azért, hogy szeressenek. Meg kell tartanom a súlyomat, hogy barátkozzanak velem. El kell mennem tornázni, hogy ne gondolják rólam, hogy lusta vagyok. Akármilyen gyerekesen hangzanak, ezek a gondolatok igazán meg tudnak kötözni.
Akkor tudok valóban a teljes egészhez közelíteni, amikor végre önmagammal is jó barátságba kerülök, nem csak a futópaddal.
Mert az egészség nem a megtett kilóméterekről és a kalóriákról szól. Hanem rólunk. Hogy mennyire tudunk egészek lenni. Mennyire tudjuk megtartani az egyensúlyt. És hogy amikor a tükör elé állunk, akkor meg tudjuk-e ölelni képzeletben a ránk visszanéző önmagunkat.
Szóval idén nyáron nekem ez a fő projektem. Néha bukdácsolok, próbálgatok dolgokat, és néha nagyon nem sikerül kordában tartani az érzéseimet. De egy nagyon fontos dolgot próbálok szem előtt tartani: hogy mindeközben gyógyulok és növekszem. Ennyi a lényeg.
PS.: Remélem nagyon jól telik a nyaratok, ha szeretnétek velünk bármit megosztani, élményeket, kérdéseket, félelmeket megírni, azt erre az e-mail címre tudjátok elküldeni: hello@bellagirlmagazin.com
Gondolunk rátok!
Hatalmas BellaGirl öleléssel,
Fannygirl
