Test+lélek

Ezerarcú szabadság – az álcázás mestere

írta: BellaGirl

„Nem szabad!” – a mondat, amit számtalanszor hallottunk kisgyerekként, naponta akár többször is. Alig hogy megszületünk és elkezdjük megismerni a körülöttünk lévő világot, nekünk szegezik a felkiáltójeles parancsot: Nem szabad! Hajtogatják éjjel-nappal. És minél többet halljuk, annál zavaróbban cseng… Valami nem hagy nyugodni. Csak azért is megszegjük.

Minél jobban tiltják, annál vonzóbbá válik, amit nem szabad. Valahogy velünk születik ez – ez a „csak azért is”… Olykor – még egyszerű gyerekcsínyek esetében – közvetlenül elszenvedjük dacosságunk következményeit: megégetjük a kezünk, elesünk, megütjük magunkat, betörjük az ablakot, stb… Máskor – és ahogy növünk, egyre inkább – közvetlenül nem érint minket, amit okoztunk, mégis büntetést kapunk. És nem értjük, hogy miért. Miért egy olyan világba születtünk, amit a „nem szabad”-ok uralnak? Miért nem szabad? Vagy ami még bosszantóbb: nekem miért nem szabad, ha másnak igen? „Mert én azt mondtam!” – érkezik sokszor az egyenes, ellentmondást nem tűrő válasz a szülőktől. És ahogy növünk, néhány dolgot megértünk, elfogadunk, belátunk, a többibe pedig beletörődünk.

Csakhogy ez a visszafogott, bennünk lappangó „csak azért is” a tinédzser éveinkre szinte kirobban belőlünk. Vagy legalábbis ki akar… Szétfeszít a szabadságvágy, hogy amit eddig nem szabadott, szabadjon végre! Új dolgokat akarunk kipróbálni. Veszélyes dolgokat akarunk bevállalni. Ki akarunk törni a korlátok közül. És alig várjuk, hogy felnőttkorba lépve, azt csinálhassunk az életünkkel, amit mi akarunk. Még mindig nem értjük, hogy miért, miért „nem szabad”, de lassan már nem is érdekel. Csak élni akarunk. Szabadon. „Nem szabad”-ok nélkül.

Aztán feltűnik valami különös… Hát még a felnőtteknek is van, amit nem szabad? És hogy konkrétabbak legyünk: tavasz óta már egy országonként mindenkire kikiáltott, egyetemes „nem szabad” lett úrrá a világon…ami alól senki sem kivétel? Akkor hát mikor lehetünk végre szabadok?!

Mielőtt kétségbeesnél, kedves Bella Girl olvasó, állj meg egy pillanatra, és gondolkozz el velem a szabadság fogalmán!

Belegondoltál-e már abba, hogy az általunk hajszolt szabadságnak ezer arca van, míg az igazinak csak egyetlen egy? Sok dolog van, amire azt mondjuk, hogy ha ezt megteszem, szabad vagyok. Ha bevállalom azt, amiről tudom, hogy nem helyes, szabad vagyok. Ha senkinek sem tartozom elszámolással, és minden felelősséget lerázok magamról, szabad vagyok. Ha bármit megtehetek, szabad vagyok… Valóban?

Mit jelent a szabadság? Ki az igazán szabad? Mi az igazi szabadság, és mi nem az? Egyszerűnek tűnik a válasz, és általában rá is vágjuk: Szabad akkor vagyok, ha azt tehetem, amit akarok. Szabad akkor vagyok, ha nem korlátoz semmi, és minden „nem szabad”-ot lerázok magamról. De ha ez így van, miért érzem rosszul magam közben? Miért vagyok nyugtalan, miért érzek bűntudatot, és miért félek? És mi van a tetteim következményeivel? Vajon számításba vettem-e, hogy a szabadságomra hivatkozva ártok másoknak? Vagy amit még nehezebb belátni: saját magamnak?

Az az igazi szabadság, hogy nem vagyok tekintettel senkire, csak saját magamra?

Az az igazi szabadság, hogy én jól érezzem magam, a többi nem számít?

Az az igazi szabadság, hogy magamat minden és mindenki elé és fölé helyezve kiélem a vágyaimat, és érvényesítem az akaratomat?

Az lenne az igazán szabad ember, aki önző, öntelt, felelőtlen, és közben saját magát is tönkre teszi?

Láttál-e már kiégett celebeket, akik megtehették, amit csak akartak, mégsem lettek boldogok? Boldogok is szeretnénk lenni, nem csak szabadok, igaz? Az igazi szabadság boldoggá tesz, nem boldogtalanná. Az igazival béke jár, nem bűntudat és önvád. Gondolkodj el ezen! Ha a szabadság valóban szabadság, akkor felszabadít. És nem csak látszólagosan, pár pillanatig, hanem hosszú távon. És nem csak kívül, belül is.

Talán az igazi szabadság nem csupán egy felszínes „jól érzem magam”-, egy lázadó „független vagyok”-, egy önző „csak én számítok” – féle magatartás… Talán sokkal inkább szól másokról is, nem csak magamról. Talán ha úgy élek, ahogy akarok, és a vágyaimat követem, az sem szabadság, mert akkor a vágyaim rabjává válok. Van „szabadság”, ami rabbá tesz – bármilyen meglepő is. Minden függőség, minden szenvedélybetegség úgy kezdődik: szabad vagyok, mert megtehetem. De vajon ahhoz szabad vagyok-e eléggé, hogy ne tegyem meg? Egy idő után már akkor is megteszem, ha nem akarom. Ami szabadságnak indult (vagy csak annak tűnt), fogsággal végződik. Így működik a bűn. Megtéveszt, és azt kiáltja szabad vagy, miközben rád aggatja a bilincseit, és észre sem veszed… Egyik kedvenc idézetem erről: „Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz.” (Jean-Jacques Rousseau)

Mit mond erről a Biblia?

„Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de nem válok semminek a rabjává.” (1Kor. 6:12)

„Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de nem minden épít. Ne keresse senki a maga javát, hanem a másét.” (1Kor. 10:23-24)

„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” (Filippi 2:3-4)

A mi ezerarcú szabadságunk valójában ezer álarc az egónkon. Ne szépítsük! Így van. De a jó hír az, hogy van igazi szabadság! Egy álarc nélküli. Amit nem az önzés, hanem a szeretet jellemez. És erre születtünk igazán, erre a szeretetbe csomagolt, igazi szabadságra!

Ha kíváncsi vagy és komolyan érdekel, hogy mitől jobb az a szabadság, amit Isten kínál, mint a mi elképzeléseink szerinti, tarts velünk a folytatásban is!

Ha bármilyen kérdésed volna, vagy megosztanád velünk a gondolataidat, bátran írj nekünk a hello@bellagirlmagazin.hu címre!

Szeretettel: Krisztina

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d bloggers like this: