Kedves Olvasó!
Folytatom a néhány nappal ezelőtt megjelent írásom gondolatait, melyben egy újabb igeverset hozok Neked.
“Az örvendező szív megszépíti az arcot, a bánatos szív pedig összetöri a lelket.” (Példabeszédek 15:13)
Ez számomra azt üzente, hogy a saját szívem töröm össze, ha mindenben a negatívat látom. Hiszen, igen, melankolikus természet vagyok, nehéz sokszor pozitívnak lennem, és bevallom, nem mindig megy, de legalább próbáljam meg, hiszen Isten sem örül, ha mindig szomorúnak lát.
Mostanában sokszor felvidított a munkahelyem, a német keresztény óvoda, ahol dolgozom, óvónőként. Azon a héten, mikor ezeket az igéket kaptam, valahogy legbelül mégis szomorú voltam, mert a kudarcaimat az életemben és a munkámban is jobban láttam, mint a jót, a fejlődést, az örömet. És ezeken a napokon, bár szomorúan mentem, Isten a gyerekek által gyógyított, ők mindig felvidítottak valamivel. Stefi, nézd, mim van nekem! – mondta egyikük egyik nap. A legaranyosabbak. Még akkor is, ha sokszor úgy érzem, ki nem állhatom, hogy mennyire hisztisek, dacosak, vagy éppen engedetlenek.
Többször tapasztaltam, hogy Isten helyezett erre a munkahelyre, és hogy az Ő keze van ebben, hogy olyan kolleganőket kaptam, akik olyan közeget nyújtanak, amiben gyógyulhatok tovább, és segítenek ebben a folyamatban, nem megnehezítik. A gyerekmunka régi vágyam volt, most végre teljesült, és bár volt egy holtpont, mikor úgy éreztem, feladom…mégis, volt tovább. Van tovább. Most is van. Ezzel kapcsolatban meg szeretnék osztani még két igeverset, amelyeket Isten bátorításként adott nekem, mikor nem tudtam elég erélyes lenni az óvodában, és eldöntöttem, hogy jobban szeretnék erre törekedni ezután:
“Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól.” (Példabeszédek 22:6) és “A gyermek szívéhez hozzátartozik az ostobaság, de a fenyítő bot kiűzi belőle.” (Példabeszédek 22:15)
Szívből vágyom jól végezni azt, amit rám bízott Isten. Ugyanakkor sokszor ellankadok, hiszen vannak más álmaim is.
Lelkigondozni szeretnék másokat, szeretném felhasználni a történetem arra, hogy másokat segítsen, és sokszor bánt, hogy sokat kell várnom erre. De hiszem, hogy a mostani időszak a kezdete ennek.
Egy idézettel zárnám, amit egy önbecsülés-gyógyításáról szóló könyvben olvastam, és nekem sokat adott:
“I am not what I ought – or I was made – to be, but, thank God, I am not what I was used to be and, by the grace of God, I am not what I will be.”- Martin Luther King (Nem az vagyok, akinek lennem kell, de Istennek hála, nem az vagyok már, aki voltam, és Isten kegyelméből, nem az vagyok, aki leszek. – Martin Luther King)
Ez az idézet számomra azt jelenti, hogy célja van a mostani időszaknak, és hogy hálával nézzek vissza a múltra, mert Isten kihozott a mélységből, és főként, újjáteremtett. Dícsérem Őt ezért.
Szeretettel és Bella Girl Öleléssel:
Stefi
