Ma van az Anya nélkül nevelkedők világnapja. Tudtad, hogy van ilyen világnap? Én nem.
Viszont hosszú évekig legalább havonta tartottam ilyen napot. Sűrűn elmerengtem, – néha sírdogálva, sajnáltatva magam, néha nekifeszülve, „azért is megmutatom a világnak” hangulatban -,hogy milyen kisgyerek lehettem én, akit még az édesanyja sem bírt elviselni és inkább maga mögött hagyva eltűnt az életéből.
Ennyire rossz lehettem? De hiszen a rokonaim azt mondják kifejezetten cserfes, értelmes és kedves (bár nyafogós) kislány voltam. Akkor mi volt velem a baj?
Sok év eltelt, mire végre megértettem, hogy nem velem volt a baj. Megint sok év telt el, mire megértettem, hogy nem is szabad ezzel ostorozzam magam.
És 27 év kellett mire hitre jutva megértettem, hogy Isten nem hibázik és megértettem, hogy bármi is történt a múltban, a szerzett sebeket csak vele tudom gyógyítani.
Több, mint harminc éve élek Anya nélkül és ma a legtöbb, amit üzenhetek neked, hogy bármilyen módon is veszítetted el édesanyádat, tudnod kell, hogy sosem vagy egyedül.
…és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Máté 28,20b)
Írta: Jandó Csilla
