Test+lélek

A tested a te templomod

A tested a te templomod. Hallottad már ezt a kifejezést? Ha igen, gondolkoztál-e már rajta? Én keresztényként találkoztam először ezzel a mondattal, amely a Bibliában többször is alá van támasztva. Hogyan kell ezt érteni? Miképpen viszonyuljunk magunkhoz, ha a mi testünk valóban egy templom ékességével ér fel? Erre az útra hívlak most ezen a héten, kedves Bella Girl olvasó!

Sajnos az egészséges énkép, a harmónia megtalálása a mai kor világában nagyon nagy kihívást jelent mindenkinek, de mi, lányok és asszonyok, különösen ki vagyunk téve a hamis elképzelések és elvárások áradatának.

Bevallom, én is sok éven keresztül küzdöttem azzal, hogy másoknak megfeleljek, étkezési zavaraim voltak, és soha nem voltam elégedett a külsőmmel. Talán, ha akkoriban tudtam volna, hogy egyvalaki biztosan elfogad úgy, ahogyan vagyok, sőt, tudatosan formált olyanná, ahogy kinézek, akkor előbb letehettem volna a világnak való megfelelni akarás fájdalmas és súlyos terhét. Az én Istenem nagyon szeret engem, ahogy téged is, és szépnek talál: elvégre Ő alkotott mindnyájunkat! A testünk éppen ezért szeretetet és tiszteletet érdemel, sőt, egy igazi templom! Ki mondja ezt? Hát az Úr igaz szava:

„Vagy nem tudjátok, hogy a testetek a bennetek levő Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok, és ezért nem a magatokéi vagytok? Mert áron véttetek meg: dicsőítsétek tehát Istent testetekben!” (1. Kor. 6,19-20)

Te sem tudtad eddig, hogy a tested az Úr háza? Hogyan képzelsz el egy templomot? Szép, finoman kimunkált, rendezett környezetű, tiszta és áldott? Isten szemében a mi testünk ezekkel a tulajdonságokkal bír, hiszen az Ő gyermekei vagyunk, és ha így fogalmazhatok, két lábon járó templomként éljük az életünket. Egy olyan templomként, aminek szeretetet, áldást és bölcsességet kell képviselnie ebben a segítségért kiáltó világban! Ne nézz hát úgy magadra, mint aki hibás! Ne a fölös kilókat számold, vagy a rendellenességeidet!

Hidd el, ha igazi kincses szentélyként gondolsz a testedre, már a hozzáállásod is megszépíti és háttérbe helyezi a saját magad által felnagyított hibáidat!

Persze, foglalkozz az egészséges étkezéssel és a sporttal, hiszen a testünket, azaz a templomunkat gondozni kell!

De legyen helyén a motivációd! Ne a külvilág ideáljainak akarj megfelelni, hanem tarts fent egy egészséges és szép templomot, amely Istent tükrözi! Figyelj oda a ruházkodásodra is! Ne legyél túl kihívó, ne akard magadra vonzani a férfiak tekintetét némi pillanatnyi elismerésért! A lelked mellett a testedet is becsüld meg, hiszen nagyon értékes szentélye vagy a mi Mennyei Édesapánknak!

  • Hogyan viszonyulsz a saját testedhez? Mennyire befolyásol a külvilág nyomása korunk tökéletes női paramétereinek elérésében? Vannak-e problémáid ezen a téren? Tudsz-e a testedre úgy tekinteni, mint Istentől kapott becses templomra?
  • Keress ki a Bibliából pár verset, amely azt hangsúlyozza, hogy szép és értékes vagy! Tanulmányozd őket, és oszd meg velünk is, beszélgessünk együtt a témáról!

Kérdéseiteket és hozzászólásaitokat szívesen fogadjuk, bátran írjatok nekünk a hello@bellagirlmagazin.hu címre.

Szeretettel:

Tímea

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d bloggers like this: