A napokban sokszor forgattam magamban ezt a három dolgot: szeretet, magvetés, szólás.
Bevallom, én sem vagyok egy nagy merész csajszi, aki úton-útfélen megszólít embereket, és beszél nekik az Úrról. Lehet, így kellene ezt csinálni, nekem sajnos ez mégsem megy egyelőre. Ezért bátorítást kértem, és kaptam az Úrtól. Remélem, neked is biztatásul szolgálnak majd a következő sorok.
Kiskoromban sokat cikiztek, bántottak a hitem miatt. Ma már tudom, ez azért volt, mert már akkor is érezték az Isten jó illatát rajtam, már akkor is más voltam, mint ők. Ezek miatt a bántások miatt belém ivódott az Istenről való szólástól való félelem, sajnos. Nagy munkája bennem az Úrnak az ezen a téren való formálásom. Aztán, mikor már mertem beszélni a barátoknak, osztálytársaknak, esetleg idegeneknek, jött a következő félelem: Vajon jól csinálom?
És ezen a ponton jött az Úr. Biztos te is hallottad már Dávid és Góliát történetét. Hittanórán anno, évekkel ezelőtt én is megismertem, és ma a szívembe ültette a mennyei Apukánk újra ezt. Ha esetleg nem rémlik a sztori, szerintem érdemes elolvasnod: 1. Sámuel 17. Dávid egy nyolcgyermekes családban a legkisebb fiú volt. A nagy, bátor tesók elmentek harcolni, ő pedig maradhatott a juhok mellett. Lehet, téged is néztek már le a fiatalságod miatt. De szeretnék neked mondani valamit. A mi Istenünk nem korban, készségekben, tehetségekben gondolkodik. Ezt számtalanszor megmutatta már az Igében. Ő Téged szeretne felhasználni. Nincs de.
Szóval Dávid őrizte a juhokat, amíg a tesók harcba szálltak a filiszteusok ellen. Eddig minden ment is a maga rendjén, míg meg nem jelent Góliát. Ez a rettenthetetlen, magabiztos, óriás és erős harcos lenézte az izraelieket. Kihívta őket, de azok nem mertek kiállni ellene. Megértem őket, erről nem volt szó, hogy ilyen nagyképű, jó erőben lévő, termetes fickóval is meg kell küzdeni. De Dávid nem hagyta annyiban a dolgot. Pedig neki aztán semmi dolga nem volt a csatatéren, mondhatta volna azt is, hogy: „Na, ti csak harcoljatok, én még kicsi vagyok ehhez!”. De az ő szívében benne volt az Úr szava, és felháborodott a hallottakon. „Mert ki ez a körülmetéletlen filiszteus, hogy gyalázni meri az élő Isten seregét?” – ez azért szerintem elég menő kérdés, mikor előtted áll egy két emeletes bérháznyi ember.
Bizony, ő kiállt, bízott Isten nevében, és győzött. Mert vele volt az Úr.
Nem csak Dávid történetén keresztül ismerhetjük meg az Úr látását. Ott van József története, akit saját testvérei meg akarnak ölni, és rabszolgának adnak Egyiptomba, ahol igazságtalanul még börtönbe is kerül, de Isten felemeli, és Egyiptom kormányzójává teszi. Vagy a pásztorok Jézusnál tett látogatása, vagy akár az a tény, hogy Jézus jászolban, állatok közt született.
Isten nem nézi azt, hogy milyen nem vagy. Sem azt, hogy milyenek a körülményeid, a hátráltató tényezőid. Ő nem fogja azt mondani a kifogásaidra (“Jaj, én erre nem vagyok megfelelő!”; “Ez most nem megy”; “Komoly, hogy engem választottál??”), hogy: “Oké, keresek mást”. Ő igenis rád számít! Akkor is, ha fiatal vagy. Akkor is, ha bátortalan vagy, ha tehetségtelennek érzed magad, esetleg rossz napjaid vannak. Ő veled lesz. „Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek!” (Ézsaiás 41:13)
„Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod.” (Zsolt. 32:8)
Megígérte.
Mindezt tudva arra bátorítalak, hogy merj szólni! Mert ahogy kinyitod a szád, az élő Isten bölcsessége fog kijönni rajta. Tényleg, akármilyen butaságnak, értelmetlen katyvasznak is tűnik néha! Te nem tudod elrontani, hiszen ha szólsz, már megtetted azt, amire az Úr kért. A többi már az Ő dolga. Ő öntözni fogja az elszórt magot, és idejében fog aratni. De ne gondolj nagy prédikációra! Nem olyan bonyolult dolgot kell tenned. Csak elmondani, hogy Isten azt a másik embert is szereti, hiszen érte halt meg az egyszülött fia, Jézus, aki legyőzte a halált, feltámadt, és ma is él. Nagyjából ennyi. 1-2 mondat, ami egy emberéletet ment meg. Nem kell karddal, buzogánnyal harcolnod. Nem kell nehéz páncélruhát meg profi felszerelést hordanod ahhoz, hogy megnyerd a csatát, legyőzd az ellenséget. (Mondjuk, csöppet furán mutatnánk, ha mindenki páncélban járkálna a város főterén.)
Elég mindössze egy parittya, egy szeretettel elmondott szó. Mert „Tollaival betakar téged, szárnyai alatt oltalmat találsz, pajzs és páncél a hűsége..” (Zsolt. 91:4)
