Házaság Hete Kapcsolatok

Loverboy szindróma- avagy nem minden szerelem, ami annak látszik

Gondoltad, hogy ma is vannak Magyarországon rabszolgák? Sokakat kihasználnak például munka- vagy szexuális céllal, prostituáltként! De, ilyen a kényszerkoldultatás vagy a pornófilmek készítése is, sok esetben. Szerinted, hogy lesz valaki prostitúció áldozata? Elmesélek egy nagyon gyakran előforduló példát….

Erika gyermekotthonban élt. Szülei elhanyagolták gyerekkorában, sőt, édesanyja bántalmazta, édesapja pedig rendszeresen megerőszakolta. Olyan dolgokat kellett megtenni neki, amit jó esetben a férjének tartogat az ember. Ilyenkor mindig valami furcsa, kellemetlen érzés volt a gyomrában. Talán az undor szó illik rá a legjobban. De ez neki (sajnos) természetes volt, nem ismert mást. 

10 éves korában gyermekotthonba került. Utálta. Haza akart menni. Legalábbis el innen. A családjára nem számíthatott, de szabadulni akart valahogy.

Egy nap, teljesen véletlenül (?), megismerkedett valakivel. Péternek hívták. Helyes fiatal srác volt. Erika nem is értette, hogy miért állt szóba vele egy ilyen jó pasi. Azt sem tudta, hogy köszönje meg neki… De a srác kedves volt, sármos, és rögtön udvarolni kezdett. Másnapra randit beszéltek meg, kapott tőle egy nyakláncot. A következő napokban Péter ajándékokkal és bókokkal halmozta el. Erika még sohasem érezte ennyire értékesnek magát. Őt ezelőtt nem szerette soha, senki…

Annyira egymásba szerettek, hogy egy hét múlva eldöntötték, hogy megszöknek.

Csakhogy Péter nem udvarló volt. Nem szerette Erikát. Neki ez a munkája: fiatal lányokat csábít el, körberajongja őket, néhány kedves szóval és ajándékkal hálózza be őket, bizalmat épít.  Nem Erika volt az első… és nem is ő lesz az utolsó.

Miután megszöktette Erikát, Péternek „elfogyott a pénze”. Megkérte a lányt, hogy segítsen neki – ahogy a szerelmesek segítenek egymásnak… Nem kell dolgoznia…igazán nem vár tőle nagy áldozatot, csak ezzel az egy férfival kell elmennie, és megtenni neki, amit kér.

Erika annyira szerette Pétert, hogy kérdés nélkül megtette. Majd jött a szégyen. Ő ezt nem akarta. Nem így… De ezt már nem mossa le magáról. Hiszen, mindenki azt fogja gondolni, hogy ez az ő hibája…”minek ment oda”?! Hogy ő egy ***

De, szerencsére Péter továbbra is kedveskedett neki. Hálás volt… Erika érezte, hogy örülhet, hogy Péter szóba áll még ezek után egy „ilyen lánnyal”.

Később megpróbált ellent mondani. De, Péter megverte, bezárta, minden lehetséges módon megalázta, bántotta. A férfiak pedig jöttek. Innen nem volt már kiút.

Amikor már nem ellenkezett többet, kivitték az utcára. Hogy ott árulja a testét. Évek mentek el így. Az alkohol és a drogok segítettek tompítani a fájdalmat…Egy éjszaka egy szervezet munkatársai mentek oda hozzá. Beszélgettek vele, teával kínálták, és elmondták, hogy van kiút, van segítség.

Erika összeszedte minden lelki erejét, és elmenekült. Beköltözött a Névtelen Utak Alapítvány védett házába. Lett saját szobája, biztonságos szállása, és nem bántották. Elfogadták. Részt vett az alapítvány nappali felépülési programjában sorstársaival együtt. Megtanult pénzt kezelni, határokat felállítani, főzni, varrni, önéletrajzot írni. Feldolgozta a traumáit, és rájött, hogy ő is értékes. Ma ápolóként dolgozik, és egy nap, amikor gyerekei lesznek, már nem szeretné ezt a mintát tovább örökíteni nekik….

 

Ha szívesen hallanál a Névtelen Utak Alapítvány munkájáról, a prostitúciót, és a pornót övező tévhitekről, kövess minket:

TikTokon:https://www.tiktok.com/@nevtelen_utak_alapitvany

Instagramon:https://www.instagram.com/nevtelen_utak_alapitvany/

Facebookon: https://www.facebook.com/nevtelenutak

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!