Kapcsolatok

Házasság szerelem nélkül

írta: BellaGirl

Tegyük fel, hogy hosszú várakozás után végre találkozol valakivel. Az illető egész kedves, egész jól kijöttök, és legfőképpen: érdeklődik irántad. Szinte elfogadható férjjelöltnek tűnik. Legalábbis szinte. „Csak” az a kis szikra hiányzik a boldogsághoz. Az a bizsergető valami, amiről ugyanakkor tudod, hogy mégsem annyira „csak”, de hát mindenki annyira drukkol nektek. És különben is… mi van, ha ő az egyetlen esélyed a házasságra?

Külső szemmel egy szerelem nélküli házasság valóban esztelen és önkínzó vállalkozás, ezért sejted, hogy a legtöbb barátod, a szüleid, a gyülekezeted tagjai mind lebeszélnének a dologról, ha őszintén megnyílnál előttük.

Ők aligha látják át a dilemmád mögött húzódó valódi okokat. A félelmet és bizonytalanságot, esetleg fájdalmat, amin keresztülmentél, és eddig a pontig kísért. Mindezt Isten tudja igazán, és Ő mindenre megoldást is kínál.

Meggyógyítja a szíved

Lehet, hogy azért adnád a fejed egy szerelem nélküli házasságra, mert korábban összetörték a szívedet. Nem is egyszer. Sokszor. Teljes meggyőződéssel hiszed, hogy soha többé nem esel szerelembe, és nem is vágysz megszeretni senkit, nehogy újabb csalódásban, visszautasításban legyen részed.

Most még talán fájnak az emlékek, és komolyan hiszel benne, hogy egy szerelem nélküli, csupán barátságra vagy elfogadásra épülő házassággal kikerülheted az újabb csapdákat, de hidd el, ez idővel változni fog.

„Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket”

/Zsoltárok 147:3/

Bármi is történt veled, bárki élt vissza a bizalmaddal, Ő vágyik rá, hogy meggyógyítsa a szívedet, és általa képes leszel újra – ezúttal a megfelelő férfit – szívből szeretni.

Téged is ugyanúgy szeret

Ne mérd magad másokhoz – szokták tanácsolni, nagyon bölcsen. Istennek mindannyiunkkal egyéni célja van, ahogy az utunk is egyéni, de a megváltást és azzal együtt minden kegyelmét egyformán kaptuk, szeretetből és nem cselekedetek alapján.

Amikor az Istenbe vetett hited és bizalmad megrendül a várakozás alatt, miközben úgy tűnik, te vagy az utolsó egyedülálló a Földön, tudnod kell, hogy az Atya téged is ugyanúgy szeret, és alig várja, hogy személyre szabott ajándékait átadhassa neked.

Az Úr nem tesz különbséget közöttünk a házasság ígéretét illetően sem, és ha Őrá figyelsz, elvégzi benned mindazt a jó munkát, amely egy szeretetteljes, egészséges, boldog házassághoz szükséges. 

Ha olyan gondolatod támad, hogy „nem mindenki olyan szerencsés”, hogy őszinte szerelemből házasodjon, vagy hogy te „nem érdemeltél ki egy olyan társat, akit igazán szeretnél”, hesegesd el, mert biztosan nem jó helyről érkezett!

Isten  mindenből a legjobbat szánta neked

„Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent.”

/Róma 8:32/

Magáért beszél, nem igaz?

Az egész világon nincs, aki jobban ismerne téged és a személyes utadat, mint Isten. Pontosan tudja, ki passzol hozzád leginkább, és nincs oka rá, hogy bármilyen áldást visszatartson tőled! A legdrágábbat már odaadta, és minden mást is elkészített, mint egy Atya a gyermekének. Szereti, amikor boldog vagy, és örülsz az életednek!

Amikor Isten hoz össze a társaddal, ő az elképzelhető legjobb választás lesz számodra. Talán nem lesz olyan sármos és izmos, mint egy Hemsworth, de egészen biztosan kialakul a vonzódás és szerelem is minden erőlködés nélkül.

Isten készít neked társat. Tényleg!

Engem az életem során sokáig gyötört a kétség, hogy Isten talán kényszerű egyedülállóságra szánt. Vagy nem érdekli a magányom. Vagy ami még rosszabb: szándékosan kínoz azzal, hogy hátráltatja a dolgok természetes folyását, amelyeknek már rég itt lenne az idejük. A felsoroltak közül természetesen egyik sem állja meg a helyét. A Gonosz azonban – ha talál megfelelő talajt –, sokféle hazugságot el tud ültetni a fejedben, amelyek arra ösztönözhetnek, hogy (Sárához hasonlóan[1]) vond a dolgokat a saját irányításod alá. Amikor a magány és sürgető gondolatok megalkuvásra kényszerítenének, gondolj Isten szavára, aki ezt ígérte:

„És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni: szerzek neki segítő társat, hozzá illőt.”

/1Mózes 2:18/

Isten tudja, hogy nem jó egyedül, hiszen Ő teremtett személyesen téged is ilyennek. Nem feledkezik meg rólad, ahogy a társkérdésről sem, sőt már azelőtt gondoskodott mindenről, hogy a kívánságodat te magadban először megfogalmaztad volna.

Légy kitartó!

 

[1] Sára Ábrahám felesége volt, akinek Isten idős kora ellenére örököst és rengeteg utódot ígért. Sára, aki maga is idős asszony volt, idővel egyre kevésbé hitte, hogy fia születhet, ezért maga akarta beteljesíteni az ígéretet. Beküldte Ábrahámhoz a szolgálólányát, Hágárt, hoy nemzzen neki fiú gyermeket. Így született Izmael. Az Isten által megígért fiú örökös azonban nem sokkal később Sára és Ábrahám gyermeke volt, Izsák.

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d bloggers like this: