Ajánló Kapcsolatok Misszió & Közösség

Forognak a fogaskerekek

Tudtad, hogy táborozni nem csak nyáron lehet? Most egy olyan tábort szeretnék nektek bemutatni, ami bebizonyítja: a táborok nincsenek évszakhoz kötve. Ez a tábor pl. sosincs nyáron…

Hat éve indult a dömösi Biblia Centrumban (arról, hogy mi is ez pontosan itt vagy itt olvashatsz) a Fogaskerék kezdeményezés. Ez tulajdonképpen egy keresztény szellemiségű tinitábor (10-15 éveseknek), mely évente kétszer – tavasszal és ősszel – kerül megrendezésre. A Facebook-oldalukon a következő definíciót találjuk a Fogaskerékre: „Keresztény élményorientált tiniszolgálat”. És valóban az. Hogy honnan tudom? Volt szerencsém már három alkalommal is részt venni benne – kétszer táborozóként, egyszer pedig segítőként.

Emlékszem, amikor hat évvel ezelőtt, február elején csörgött otthon a telefon. Az egyik kedves hívő ismerősünk telefonált, meghívott engem az első Fogaskerék táborba, amelynek az időpontja márciusra volt kitűzve. Több ismerős család gyerekeivel együtt én is jelentkeztem, és izgatottan vártam a háromnapos tavaszi „nyaralást”.

Fantasztikus, egészen magával ragadó élmény volt. Fiatalos, pörgős volt az egész hétvége sok-sok programmal és vidámsággal, és ott volt a középpontban Isten, aki körbevett minket az Ő jelenlétével. Voltak áhítatok, amik úgy éreztem, végre igazán az én korosztályom nyelvén szóltak hozzám. Sokat játszottunk, beszélgettünk, énekeltünk közösen, és mindeközben szorosan kapcsolódtunk egymáshoz és a mindenható Istenhez.

Azt hiszem, innen a Fogaskerék elnevezés. Hiszen ahogy a fogaskerekek fizikailag kapcsolódnak egymáshoz, és továbbgördítik egymást, úgy kapcsolódtunk mi is egymáshoz és Istenhez, és tovább tudtuk segíteni a másikat az úton – akár konkrétan a kirándulás alkalmával, akár lelkileg a meghitt vagy épp bolondos beszélgetések során.

Nagyon hálás vagyok a szobavezetőnkért, aki odafigyelt hármunkra egyen-egyenként, hajlandó volt komoly dolgokról éjszakába nyúlóan beszélgetni velünk, és akinek hite és segítőkészsége mindig példa lesz előttem. Sosem felejtem el, hogy mi volt a kedvenc énekünk, és hogy milyen volt életemben először meglátni a Dunakanyar varázslatos szépségét… Sok kedves emlékem van arról az első táborról, kevés is lenne a hely és idő, hogy mindet megosszam veled. Viszont azt még megemlítem, hogy az egyik legjobb barátnőmmel abban a táborban kezdett el kialakulni a barátságunk. Az biztos, hogy ez az egy alkalom elég volt ahhoz, hogy örökre szívembe zárjam azt a helyet, a Fogaskerék-tábort.

Ősszel szintén elmentem a táborba, és olyan jó volt megtapasztalni, hogy sokan eljöttek a tavaszi résztvevők közül, és már „régi” ismerősként üdvözölhettük egymást. Olyan jó volt, hogy nem kellett egy évet várni a viszontlátásig, mint a legtöbb nyári tábor esetén, hanem már ősszel találkozhattunk megint. A tékozló fiú történetét egy teljesen más megvilágításból láthattam meg, és úgy összességében rengeteget tanultam Istenről. A fogaskerekek ismét tovább gördítették egymást…

Három éve, tavasszal segítőként vettem részt a Fogaskeréken, és az is felejthetetlen élmény volt. Feszegettem a képességeim határait, új dolgokat tudtam meg nemcsak Istenről, hanem magamról is. Nagyon jó volt a többi segítővel együtt, imádkozva végigcsinálni a szervezést és a lebonyolítást is. Persze rendesen kimerültünk a végére, így nem csoda, hogy hétfőn elaludtam, és elkéstem a gimiből…

Remélem, sikerült felkeltenem az érdeklődésedet, kedves olvasóm. Ha igen, akkor nézd meg az alábbi linken az aktuális Fogaskerék-tábor Facebook-eseményét, és jelentkezz az ott található linken keresztül: https://www.facebook.com/events/386813653204896
A mostani téma Eszter könyve lesz a Bibliából, ami nem mellesleg egy izgalmas, csajos téma: egy fogságban lévő zsidó lány királyné lesz a fogvatartójuk országában, és Isten különleges dolgokat visz véghez rajta keresztül… Na, mit szólsz? 😉

Tóth Renáta Anna

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d bloggers like this: