Ezúttal a pasztell-színvilágból hozok egy kis ízelítőt nektek. Amikor az előző írásomat megírtam az élénk színekről, az egyik szerkesztőnkben felmerült, hogy mi van azokkal, akik nem szeretik és nem is áll jól nekik a feltűnőbb színvilág? A pasztellszínek – de hívják még halvány fagyi- és cukorkaszíneknek is – jól megférnek egy ruhán belül is egymással. A kulcs az, hogy csak lágy színek keverhetők össze, hogy a kellő harmóniát elérjük.
Itt nem a kevesebb több elve működik, mint az élénk színeknél, amelyeknél gondosabban kell kétszínű ruhát összeválogatni. Akár három, esetleg négy lágy szín is összepárosítható, mert szinte minden pasztellszín passzol mindegyikhez. Ha a felső rész például orgonalila vagy levendulás, a szoknyánk pedig halványkék, akkor esetleg figyeljünk arra, hogy szintén pasztellszínű legyen a cipőnk és a táskánk is. Jelen esetben ezek barackszínűek, de izgalmas megoldás lehet még a fehér kiegészítők választása is.
A galambok jutottak eszembe a Bibliából: „Ha cserények között hevertek is, [olyanok lesztek, mint] a galambnak szárnyai, amelyeket ezüst borít, vagy [mint] vitorla-tollai, amelyek színarany fényűek.” (Zsoltárok 68:14)
Csodáltál már meg napsütésben egy galambot? Láttad már, hogy a fény hatására milyen színpompás színekben játszik az egyébként szürkés tollazata? Aranyban és ezüstben úszik.
A fény számunkra Krisztus, őmiatta vagyunk szimpatikusak az embereknek, ő tesz bennünket vonzóvá. Ő tesz bennünket letisztulttá és különlegessé, a nagy tömegből őáltala tűnhetünk ki.
Nézzétek ezt a türkizes tollú galambot és azt, hogy egy szetten belül ez a halványkék mennyire jól azonosul! A modell egyébként fehér cipőt visel, ami ebben az esetben a kék táskával ötletes kombináció:
A pasztellszínek légiessé és nőiessé varázsolnak, ezért a lágyabb szövetek jutnak eszünkbe róluk, mint például az ilyen szoknyák. Mennyire megfér egymás mellett a rózsaszín, a kék, a narancsos-lilás árnyalatok összessége, akár egy pulcsin belül is!
Egy szetten belül egyetlen lágy szín a fehérrel, feketével és szürkével is kellemesnek hat, ahogy a kék papagáj tollazata is mutatja:
A tavasz és a nyár jut eszünkbe ezekről a színekről, de bátran viselhetjük őket télen és tél végén is. Íme, pár szemet gyönyörködtető összeállítás, amely a visszafogottságot tükrözi:
A bubifrizurák idején is tudtak ám színgazdagon kinézni a hölgyek! Inspirálódhatunk retro magazinokból is, például ez a rózsaszín hajpánt nagyszerű megoldás a kék és sárga színekkel összevegyítve. Isten verhetetlen mesterműve pedig a horizont, naplemente idején a hegyekben.
A harmónia jut még eszembe ezekről a ruhakölteményekről, a klasszikus visszafogottságot és az elragadó eleganciát idézik fel bennem.
Mindig igyekezzünk úgy összeállítani az öltözetünket, hogy ha ránk néznek, ezt gondolják: „De egyben van ez a színvilág, de egységes ez a hatás, ez a nő egyben van!”
Madarat tolláról, embert ruhájáról – szólhatna így is a közmondás. A piros szín is egy csipetnyi extravagánsságot tud kölcsönözni számunkra. Ha a madár tollazatán ilyen pompásan mutat, akkor…
Sokszor halljuk, hogy a barna hajú nők egyszerűek; szürkék, mint a verebek. De miért ne lehetne egy barna összeállítás is olyan vonzó szett, ami által kitűnhetünk a városi forgatagból a bohókásan és fiatalosan összeválogatott megoldásokkal?
Inspirálódjunk a természetből a divat területén is! Hiszen a természet gyönyörű és tele van inspirációval.
Viktória
A cikk szerkesztésében Ónodi Krisztina is közreműködött.