Kreatív Önismeret Szépség és divat

Inspirálódj a természetből a divat területén is! (1)

Hallottad már valamikor azt, hogy Isten az igazi festőművész? Ha látjuk a színpompás naplementéket, amikor narancsban, kékben és néhol rózsaszínben úszik az ég alja, akkor azért meg-megállunk és küldünk az ég felé egy széles mosolyt: “Na, ezt csinálja valaki Isten után!” Festőművészek és a divatszakma, sőt a lakberendezők is rengeteget utánozzák az állatok, a növények, a kőzetek és minden más teremtett dolognak a szín- és formavilágát.

Kiegészítő színpárok

Te is biztosan emlékszel még rajzórákról a színkörre. A körben az egymással szemben elhelyezkedő színeket hívjuk kiegészítő, azaz komplementer színeknek. A komplementer színeket egymással párosítva látványos hatást érhetünk el a ruházkodásunkban.

Az európai kultúrában a harsány ruházkodás sajnos háttérbe van szorítva. Az életet sugárzó színek ritkábban köszönnek vissza az utca emberénél vagy a kirakatokban, mivel egyfajta tudatosság kell a viselésükhöz.

A divatáruházak inkább a jól bevált szürkébb színekből adnak kínálatot, hiszen azt biztos megveszik. A gyerekek esetében gyakrabban öltöztetünk szivárványosabban, pedig egy borús napon ugyanúgy feldobhatjuk vele mi is a magunk és mások napját egyaránt!

Mire ügyeljünk, ha kiegészítő színpárokat használunk? A színek telítettségére. Például egy fakóbb lila pulcsit előnyösebb egy telítetlenebb, azaz szintén fakóbb sárga nadrággal párosítani. Ugyanez van akkor is, ha telítettebb, vagyis vibrálóbb a szín a ruhán: érdemesebb hasonlót a hasonlóval párba rendezni. Különleges alkalmakra is bátran ajánlom a komplementer színek ötletét, de azért nézzünk utána, hogy ahova hivatalosak vagyunk, oda mi a kötelező megjelenési forma, mi az elvárás. Általában a fekete ruhához azért nyúl mindenki, mert azzal biztos nem lőhet mellé, viszont sokunkat sápasztja ez a szín.

Három verhetetlen párost mutatok be nektek, de figyeljétek meg a színkör többi ellentétes elemét is, mert lehet, azok jobban illenek hozzátok. A képeket nagy élvezettel montázsoltam össze. Próbáltam úgy válogatni a fotók között, hogy egy utcai lezserebb és egy elegánsabb viselet is bemutassak.

1.Narancs és mélykék

A legérdekesebb páros, a hideg és a meleg árnyalatok kavalkádja. A tűz és jég mindig lenyűgöző hatást kelt.  A farmernadrág ebben nagy segítséget jelent, mert máris feldobtad a szetted, ha egy narancsos felsőhöz nyúlsz.

Amikor felvételizni mentem az egyetemre, akkor egy erős narancsszínű ruha fölé egy tengerkék ingblúzt viseltem. Mivel egy bohémebb bölcsész voltam, nekem ez belefért. A tanárok nem tudom, hogy mit szóltak; ma már biztos, hogy konszolidáltabban jelennék meg. Az osztálytársak viszont évek múltán is – beleértve egy olyan személyt is, aki látott akkor, de nem volt egyetemi társam – vissza tudták idézni, hogy én hogyan jelentem meg azon a napon. Tehát garantáltan emlékezetessé tud tenni egy ilyen összeállítás.

2.Piros és zöld

Számomra ez magyaros színvilág. Ez a színharmónia meghatározó a természetben: vörös szemű levelibéka; érett és éretlen paradicsom; földieper és a zöld szára; almafa; vörös rózsabokor. Virágra való hasonlatosság: felül a piros szín domináljon, alul a zöld. A pipacsos kép jól illusztrálja, hogy színpárosunk a fekete kiegészítő színnel is jól variálható.

Arra azért figyeljünk oda, hogy háromnál több színt ne viseljünk!

3. Sárga és lila

Ki ne hallotta volna már azt, hogy a lila és a sárga kombinációját kerülni kell az öltözködésben? Kiskoromban a jó ízlésről tanítottak és azt mondták, hogy sárga harisnyát sose vegyek fel lila cipővel. Nem tudom, hogy ezt miért mondták, talán a hivalkodó színek miatt. A két szín egyébként illik egymáshoz, még ha nem is a fenti, harisnyás példa a legjobb párosítási mód hozzá. A lila mellett a pink is jól variálható a napsárgával.

Remélem, tetszett az összeállítás. Arra bátorítalak, merjünk néha bátrabbak lenni ezen a területen is! Inspirálódjunk a természetből! Te melyik kombinációt választanád? Bevállalnál ilyen vibráló megjelenést egy különleges alkalomra?

A folytatásban a pasztellszínekről lesz szó. Tarts velem!

Viktória 

A cikk szerkesztésében Ónodi Krisztina is közreműködött.

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d bloggers like this: