Százszorszépek

Molnár Lídia: Békesség

írta: BellaGirl

Drága Istenem! 

Reménykedtem, hogy kapcsolataimban úgy szeretnek, ahogy én szerettem,

És hogy majd olyan életem lehet, amilyet már réges rég elterveztem, 

Azt hittem egyedül is meg tudom oldani a dolgokat, 

Mindig meg akartam találni a valódi otthonomat, 

 

De nem a költözések segítettek, 

A nehéz helyzetek kényszerítettek. 

Talán fizikai otthon egyáltalán nem is létezik, csak a szellemi. 

Felesleges várnom, hogy tökéletes lesz minden, ahogy az ember tervezi. 

 

Az a szomorú csupán, hogy annyit tepertem az elismerésekért, hogy elfelejtettelek, 

Te végig küzdöttél, hogy lássam elismerésed s ajándékaid, de én észre sem vettelek. 

Az elutasítás fájó dolog; én pont ezt tettem veled, 

Ellöktem azt, aki tényleg segíteni akart és szeret. 

 

Akkor tűnt fel, amikor mindenben csalódtam, hogy rád számíthatok életemben. 

Egyedül Te tudod betölteni a lelkemet mélységesen, a mélységekben. 

A hatalmas űrt, mi bennem tátong s próbáltam mindennel áthatni, 

A megfelelésnek semmi értelme, mert nem fog senki szeretni, 

 

Csak azért, mert megváltozok a kedvéért, 

Már nem akarok megváltozni senkiért, Csak el akarom fogadni azt, aki benned vagyok. 

A legteljesebb önmagam, kinek kezed alkotott. 

 

Mintha egy hullámvasúton ültem volna; igyekeztem körülményekre alapozni, 

Vagy mint egy fára felkötött ruhadarab, amikor gondok halmaza kezd magasodni, 

Lengedeztem csak a szélben, éppen mindig ahogyan az fújt, 

Sosem volt biztos talaj lábam alatt, s nem bírtam el a súlyt. 

 

De egy már biztos; hozzád mindig mindennel mehettem. 

Te nem hagytál cserben, bármilyen  mélyen is lehettem. 

Éjjelente, ha nem tudok aludni, veled beszélgetek. 

Bármi baj volt életemben, azt mondtad; “mindből kimentelek.” 

 

Segíts elfelejteni azt, hogy mindig csak mások visszajelzéseire építkezzek. 

Hogy megértsem a felülmúlhatatlan boldogságot, mit nem körülmények szépítenek. 

Hanem a belső meggyőződés, hogy elég jó vagyok, mert te szeretsz. 

A kezdetek kezdetén Te úgy alkottál meg, hogy egyedi legyek. 

 

Segíts máshogy látni a veszteségeket! 

Te tudod kezelni a szenvedéseket… 

Te máshogy tekintesz rám, mint én magamra, vagy mint mások rám, 

Bennem te ragyogóan fénylő kincset találsz, édesapám. 

 

A szégyenérzet és bűneim már közénk nem állhatnak, 

Te elvettél mindent, ami miatt rossz kedvem támadhat, 

Arról a látszatról, amit eddig fenn akartam tartani magamról, 

Bebizonyosodott hogy egy hamis, szakadt kép, elvakítva haragtól. 

 

Nálad eltűntek a félelmeim, mert a szeretet kiűzi a félelmet, 

Annyi ideig akartam én találni mindenben a dolgoknak értelmet…

Az elhagyatástól való félelem csak nálad nincs jelen,

Mert ezentúl is mindig mellettem maradsz, bármi történjen.

 

Adtál egy új kezdetet, ahogyan megígérted,

Új embereket, akik szívből szeretnek téged,

Új lehetőségeket, amelyek kísérnek életemben,

Új helyzeteket, melyeket megtanultam kezelni veled. 

 

Egyedül általad hiszem el, hogy értékes vagyok,

A sok harc után megfáradva még rád számíthatok,

Már mindenkiben csalódtam, egyedül  benned soha nem, 

Korábban meg nem tapasztalt békességet adtál nekem. 

 

Tudtam végre megbocsátani azoknak, akik bántottak.

Megszabadítottál azoktól, kik tőled elválasztottak.

Meggyógyítottál minden betegségemből, és bűnömből,

Megkönnyebbültem s kimentettél nehéz körülményekből. 

 

 – Lídia –

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!