Alázatos, hűséges, vidám és szeretetteljes fiatalember. Már kamaszként égett benne a tanulás és a hitbeli növekedés iránti vágy. Szép csendben cseperedett, úgymond semmi látványos nem történt az életében, mégis Isten hatalmas embere lett belőle. Már fiatalon beiratkozott egy budapesti biblia iskolába, hogy minél alaposabban megismerhesse Isten Igéjét, majd Isten hívását követve Argentínába utazott. Ismerjétek meg egy hétköznapi fiatalember nem mindennapi történetét! Teot faggattuk hitről, misszióról és párkapcsolatról.
BellaGirl: Hogy tértél meg? Miért döntöttél úgy, hogy missziós útra mész?
Kiskoromtól egy református gyülekezetbe jártunk családostul, de sokáig nem tudatosult bennem, hogy ez az Isten-dolog valóságos…
Elsőként az vett rá arra, hogy fontolóra vegyem a dolog súlyát, amikor feltűnt, hogy milyen céltalannak tűnik az életem. Azért járok suliba, hogy utána egy másik suliba járhassak, hogy utána dolgozhassak, hogy utána családot alapíthassak, hogy utána megvalósítsam a többi álmaimat, hogy utána… ?! Mikor van ennek vége vajon?
Úgy 10-11 éves lehettem, amikor elgondolkoztam erről, szóval mindezt némileg felszínesen. De nagyon vágytam a magyarázatra.
A következő lépés az volt, amikor egy gyülekezetben láttam egy színdarabot, a “Menny kapui, pokol lángjai” címmel, ami után sokkal megfoghatóbbá vált számomra ez az egész láthatatlan valóság, és vágytam arra, hogy még egy kicsit jobban megértsem ezt az egészet. Ez a vonal nagyjából két évvel később, 2012-ben folytatódott, amikor közelebb költöztünk a gyülekezethez, elkezdtem gyakrabban találkozni keresztényekkel, és egy nyár alatt egy csomó minden történt: elmentem az első gyülekezeti táborba/konferenciára, bemerítkeztem, beiratkoztam a bibliaiskolába, végül jött az első missziós utam. A szeptemberi iskolakezdésre tele voltam ezekkel az élményekkel. Elképesztő volt!
A missziós utak mindig is nagyon különlegesek voltak számomra. Ott ki lehetett próbálni azokat a dolgokat, amikről hallunk és tanulunk a gyülekezetben. Nem mentünk át hatalmas szenvedéseken vagy üldöztetésen, de elég különleges élmény a szokásosnál kényelmetlenebb helyzetek közepette eredeti keresztényeket látni, akik nem csak laboratóriumi, gyakorlatilag steril körülmények között prédikálnak. Ez tett minden utat emlékezetessé.
Emiatt sem meglepő, hogy kis idő múltával el is költöztem egy másik országba. Nem egy hatalmas hitbeli lépésről van szó: csak annyi volt a terv, hogy középiskola után és az egyetem előtt, 8 hónapot egy spanyol nyelvű országban töltök, ezalatt élvezem az idegen nyelvű környezetet, az új kultúrát, kicsit kilépek a komfortzónámból, megpróbálom hasznossá tenni magamat a missziós mezőn, és annyit tanulok, amennyit csak tudok. Aztán irány haza, és jöhet az egyetem.
Nem azért választottam Argentínát, mert az Úr ezt adta látomásban, vagy ilyesmi, hanem egyszerűen csak tetszett ez az ország, a város, Rosario. És az itt élő lelkipásztort ismertem régebbről, legfőképpen ezért döntöttem úgy, hogy idejövök.
Aztán a 8 hónap alatti itt tartózkodásom sem azért nyúlt hosszabbra, mert Isten olyan terhet helyezett a szívemre (nem mintha ne lehetne ilyen), csak egyszerűen szeretek itt lenni, és úgy érzem, hogy Isten is szívesen lát itt.
BellaGirl: Mi volt a 3 legmeghatározóbb élményed, tapasztalatod a misszió alatt?
Talán az első nagy felfedezésem az volt a missziós mezőn, hogy a minőség jobb, mint a mennyiség; fontosabb az ismeret mélysége, mint a szélessége. Inkább vágyom arra, hogy amit már tudok, azt Isten még jobban elmélyítse bennem, mintsem hogy sok újdonságot tanuljak. Rövidtávon ez talán kevésbé látványos, de ha a példaképeim életére gondolok, akkor hosszútávon mindenképp ezt szeretném jobban.
Azért láttam nagy változásokat is az elmúlt 2 évben, főleg szociális téren. Régebben inkább befelé forduló voltam, hamar elfogyott a “közösségi energiám”. Nem képzeltem volna, hogy Isten egyszer ilyen könnyűvé teszi majd számomra, hogy teljes erőbedobással közösségi életet tudjak élni. Már nem okoz gondot akár 10 emberrel megosztani a háztartást, egész nap csevegni, és mosolyogni (angoltanárként ez a munkám jelentős részét teszi ki), és sokszor a nap utolsó perceiben is emberekkel lenni. Persze nem lettem ettől máris superman, sok tanulnivalóm van még, és szükségem van némi magányra is, hogy töltekezni is tudjak. De Isten sok mindent megváltoztatott.
Azt hiszem, a legjobb új szokásunk a csapattal, hogy reggelente kicsit hamarabb fölkelünk, kávét főzünk, és hangosan elolvasunk egy fejezetet a Bibliából közösen. Mindenki olvas 2-2 verset, amíg befejezzük a fejezetet, a végén pedig megbeszéljük. Nagyon különleges, mert nagyon egyszerű. Ha valaki tud olvasni, akkor az részt tud venni ebben a bibliatanulmányozásban. Ráadásul miközben hangosan olvasunk, biztosan nem a saját véleményünkről beszélünk, és együtt növekszünk az igazságban. Sokkal közelebb hozott minket egymáshoz és az Atyához ez a fajta közösség. Egy ilyen reggel után, még ha minden más rosszul is megy, az a nap már győzelem. (Mosolyog.)
BellaGirl: Milyen kulturális különbségeket tapasztaltál? Milyen szolgalatot végeztél?
Sosem tapasztaltam kultúrsokkot, habár számítottam volna rá. De őszintén szólva, az első pillanattól fogva otthon érzem magam. Nyilván, van néhány különbség, mint például, hogy itt mindenki puszival köszön, más dél-amerikai országban általában csak fiúk lányokkal, vagy lányok egymás között. Itt Argentínában mindenki, fiúk fiúkkal is általában puszival köszönnek. Ez elsőre elég furcsa volt számomra… de ennél is furább, hogy ehhez hozzá lehet szokni! (Nevet.) Mondjuk, amikor azon kapom magam, hogy teljesen normális és elfogadott, hogy nagydarab, szőrös férfiakat puszilgat az ember. Aztán, akármekkora számú ember van együtt, mindenki egy mate teás poharat oszt meg, ugyanazzal a fém-szívószállal. Nos, ez nem tűnik túl higiénikusnak, de ez idáig még nem kaptam el semmit.
A mate tea kapcsán a másik dolog, hogy itt az emberek nagyon barátságosak. Általában idegenekkel is, de barátokkal és családdal együtt lenni szinte egy rituálé. Nagyon sok időt töltenek együtt. Ha csak egy kis napsütés van, a parkok tele vannak matézó, piknikező, cseverésző, derűs kis csoportokkal.
BellaGirl: Szerinted hogy állhat meg ma szilárdan egy fiatal a hitében a médiának ellenállva?
Én úgy próbálok hozzáállni, hogy nem a világ kísértései túl nagyok, hanem csak még nem láttam meg, hogy Isten királyságának mekkora az értéke. A szentségnek és a bölcsességnek nagyobb “kísértésnek” kellene lennie, ha használhatom ezt a szót rá. Ezt nyilván onnan tudom, hogy sok esetben én se tudok ellenállni a kísértésnek. De a kísértések adta rövid távú elégedettség, amiből sokszor hiányzik az öröm és a teljesség érzése, össze sem hasonlítható azokkal a pillanatokkal, amiket Isten ad az életembe. Szóval, az én személyes stratégiám: megtanulni megkülönböztetni a valódi és a hamis élvezeteket. Minden élvezet némi áldozattal jár, de míg a valódi élvezetek esetén előre, a hamis élvezetek esetén utólag fizetjük ki azt.
A gyakorlatban nekem az segített, hogy a telefonomról letöröltem a közösségi média alkalmazásait, úgyhogy csak böngészőn keresztül vagy számítógépről tudom nézni. Emellett kikövettem az ismerőseim nagy részét, kivéve 15 embert, akik a családtagjaim és a közeli barátaim, ezért ha meg is nyitom a Facebookot, naponta legfeljebb 10 poszt van, amit nem görgetek órákig. Ha belegondolok, nem is igazán érdekel több száz ember napi publikációja. Híreket nem olvasok, nincs Insta profilom, és ha őszintén magamba nézek, egyik sem bizonyult fontosnak, és valódi boldogsággal se tölt fel. Van helyette jobb dolgom.
Együtt tanulni a Bibliából reggelente sokkal megelégítőbb élmény számomra, és a végén nem úgy érzem, hogy csak az időt pazaroltam, hanem életre szóló értékes pillanatokat éltem át.
A teljes cikk a nyomtatott Bella Girl Magazinunk második, téli számában olvasható. IDE kattintva a nyomtatott magazin előfizethető és a korábbi lapszám megrendelhető.
