Az előző írásomban bemutattam Kristályt, aki az én szemem és vakvezető kutyám. Most arról szeretnék mesélni, hogy mit is köszönhetek még neki.
Először elmondanék egy bevezető történetet.
Mint mindenki, mi is szoktunk metróval közlekedni, viszont ennek az a feltétele, hogy álló lépcsőn menjünk le, illetve fel a kutyánkkal. Egyszer, amikor nem volt ilyen lépcső, csak mozgó, meg kellett kérnem egy embert, hogy emelje fel a kutyusomat, mert nekem nincs elég erőm ehhez. Azt szerettem volna elkerülni, hogy becsípődjön Kristály mancsa a mozgólépcső végénél. Sajnos éppen ez nem sikerült, mert az ember, akit megkértem, elfelejtette felemelni őt. Kristály mancsa megsérült, és egy körme levált. Szerencsére akadtak olyan emberek, akik segítettek ideiglenesen bekötni a lábát és elvinni a taxiig. Azonnal beültünk, és kétségbeesetten a budapesti állatkórházba hajtottunk. Hirtelen jutott eszembe, hogy odavigyük őt. Amint kiszálltunk a kocsiból, az ápolók és az állatorvos máris odajöttek, hogy bevigyék a beteget, illetve engem is bevezessenek az orvosi szobába. Kristályt elaltatták, összevarrták a sebet, és elmondták a teendőket. Nagyon nagy csoda volt számomra, hogy végig ott lehettem a kiskutyámmal. Minden kérdésemre válaszoltak, és nem csak rá, hanem rám is odafigyeltek. Ez az esemény lett a kezdete több őszinte emberi kapcsolat kialakulásának. Hálát adok érte Istennek!
Annyira megérintett a kedvességük, segítőkészségük, hogy azóta is csak oda járok, bármilyen gondom is van Kristállyal. Mára bizalmasabb kapcsolat alakult ki közöttünk a doktornővel, időnként el is beszélgetünk. Arra is volt példa, hogy éppen fehér bottal közlekedtem az utcán, amikor egyszer csak hozzám lépett, és megszólított. Megkérdezte, merre megyek, és elkísért addig, ameddig kértem.
A mai modern világnak köszönhetően az interneten is kapcsolatban vagyunk. Megírta, hogy bármi kérdésem van, nyugodtan szóljak, és segít. Ha esetleg odatelefonálok, akkor mindig azt mondja, hogy jöjjek csak, vár, és soron kívül fogad minket Kristállyal.
Az egyik kedves recepciósra is hálával gondolok. Mikor belépek a rendelőbe, azonnal jön, és segít, illetve kikérdez, hogy hogy van Kristály, mi a baj.
Az ápoló mindig mosolyogva fordul hozzánk, és érdeklődik hogylétünk iránt.
Ez a bánásmód persze elsősorban Kristálynak szól, de nagyon jó érzés úgy bemenni egy helyre, hogy ott igazi érdeklődést tapasztalsz! Kutyám pedig örömmel veszi a neki járó simogatásokat, mosolygásokat, sőt mi több, nagy farokcsóválással, illetve hanyattvágódással díjazza azt.
Szóval, ha nem történik Kristállyal korábban az a bizonyos baleset, nem tettem volna szert ilyen remek emberi kapcsolatokra!
A következő nagyon nagy élményem Kristály kiképzőjéhez és nevelőgazdijaihoz kapcsolódik.
A vakvezető kutyákat egyéves korukig kiadják úgynevezett nevelő- gazdikhoz, akik mindenféle alapdolgokra tanítják, illetve csodálatos élményekkel gazdagítják őket. Ez Kristállyal sem volt másképp. Miután véget ér ez a szakasz, visszakerülnek a kutyakiképző iskolába, ahol kapnak egy kiképzőt, aki folyamatosan foglalkozik velük. Ennek az időtartama még úgy fél év, és akkor végül megkapják az igazi, örökre szóló gazdijukat.
Én azon szerencsés emberek közé tartozhatom, akik nagyon jó kapcsolatot ápolhatnak mind a nevelőgazdikkal, mind a kiképzővel. Az a véleményem, hogy a nevelőgazdis időszakot kutyám a legfantasztikusabb családban tölthette, jobbat el sem tudtam volna neki képzelni! Hihetetlenül jó érzés, hogy a mai napig érdeklődnek mind Kristály felől, mind felőlem.
A kiképzőről szintén hasonló jókat mondhatok, mert egy végtelenül kedves, segítőkész hölgyről van szó. Ameddig “tudatlanabb” kutyatartó voltam, mindenféle kérdéssel elhalmoztam őt, és ő mindig készségesen válaszolt, segített. Egyengette közös utunkat Kristállyal, és a mai napig számíthatok rá.
Egyik kedves barátnőmhöz fűződő kapcsolatomat említeném utoljára. Őt kutyafuttatás közben ismertem meg, a Városligetben. Neki is van egy szeretett vakvezető kutyája. Egymásra találtunk ott, és a kutyáink is nagyon megörültek egymásnak. Miközben az állataink játszottak, mi jókat beszélgethettünk. Tanultam is tőle sokat, hiszen ő már tapasztaltabb kutyás volt akkoriban. Ez a barátság több éve tart, megunhatatlanul!
Persze ezt a listát lehetne még folytatni, de ez a pár példa az, amely különösen kedves a szívemnek. Kristály által rengeteg embert megismerek az utcán is, persze ezek csak rövid, egyszeri találkozások, de nagyon sokat jelentenek nekem. A napokban történt velem, hogy épp fáradtan utaztunk hazafelé, mikor egy kisgyermek és az anyukája szálltak fel a buszra, és a következő párbeszédre lettem figyelmes:
– Anya, nézd, milyen aranyos kutyus!
– Igen, ez nagyon aranyos és okos kutyus!
– Anya, szerintem szeret ez a kutyus engem. Mert néz!
– Igen, biztos szeret téged!”
Mindezt természetesen mosolyogva, vidáman mondták. Annyira aranyos volt ez a helyzet, hogy én magam is elmosolyodtam, és már jobb is lett a kedvem. Ezt is Kristálynak köszönhettem, még ha ő nem is tud erről!
Sokszor szavakba sem tudjuk önteni, mennyi ajándékot kapunk Istentől! Az emberi kapcsolatokat, barátságokat, amelyeket Kristálynak köszönhetek, csodaként élem meg. Miattuk a legboldogabb emberek közé tartozhatom!
A sorokat írta: Császár Angelika
