Misszió & Közösség

Egy döntő pillanat

Annyira izgatott vagyok, hogy megoszthatom veletek eddigi életem egyik legmeghatározóbb élményét! Gyertek utazzunk vissza az időben!

Februárban a teljes osztagunk (az osztag összesen 36 emberből áll, csapatonként 5-6 emberrel) Malawiban szolgált. A gyönyörű Malawi-tó közelében állítottuk fel sátrainkat, saját kis grillező alkalmatosságainkon főztünk maguknak, és a helyi börtön lelki szolgálatában tevékenykedtünk.

Úgy éreztem, hogy itt és most elérkezett az ideje, hogy Isten Igéjének engedelmeskedjek és bemerítkeztem a Malawi-tóban. Nyilvánosan ki akartam fejezni, amit legbelül megvallottam. Nagyon izgatott voltam, mert mindig úgy gondoltam, hogy majd apukám keresztel meg és meg is kértem erre korábban. Ő igen bölcsen megnyugtatott, hogy nem az a fontos, ki végzi a vízbe merítést, hanem az én szívem és engedelmességem Jézus iránt.malawi

Amikor eljött a várva várt pillanat, tudtam, hogy ezt sosem fogom elfelejteni. És nemcsak azért, mert ez egy gyönyörű hely, hanem mert követem a Megváltó hívását, hogy engedelmességből és szeretetből odaadjam Neki az életemet.

malawi tó allie

 

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d bloggers like this: