Misszió & Közösség

A Szentjánosbogarak fénye

Először néhány éve hallottam a “Bogarakról”. Nem, most nem a bogárhátú Volkswagenre gondolok – igaz, nagyon tetszenek nekem, és a hozzájuk fűződő filmek is, de most valami másról van szó.

A közösségünkben ismerkedtem meg egy fiatal, korombeli kisgyermekes anyukával. Mikor egyszer  többeknek mesélt magukról, csak ezt hallottam: “Mindketten Bogarak voltunk…” “Együtt voltunk Bogártáborban….”  “Bogárvezetők is lettünk..” stb. Kicsit furcsán néztem rá, milyen “bogaras” egy lány…
Később tudtam csak meg, hogy ő és a férje is a Szentjánosbogár-mozgalomban töltötték fiatalságukat, ott is találtak egymásra, erősödtek, nevelkedtek hitben.

Én addig sose hallottam róluk, de nemrég szembejött velem egy cikk a mozgalomról. Nagy örömmel olvastam el. Örültem, hogy végre tisztán fogok látni “bogaras” ügyekben.

1988-ban, 28 éve kezdődött. Egy kisvárosi közösség klubot, majd levelező közösséget, végül 3 napos nyári találkozót szervezett gyerekeknek. Kicsiben indult, azóta pedig  szépen, lassan kinőtte magát. Most már 15 éve van egyesületük, melyben vezető szerepet visznek a „Bogár”-ban felnőtt egykori gyerekek, kamaszok. Eddig közel 140 helységben tartottak már lelki napokat, táborokat, összesen több mint 180-at.

Alapvető célkitűzésük, hogy lelki napokkal, táborokkal és az évközi klubélettel olyan közösséget teremtsenek a fiataloknak, ahol hatalmas nyitottsággal, bizalommal fordulhatnak egymás felé.

Így lesznek szentjánosbogarak,
akik világítani tudnak a világban
így sugározva a “Főbogár”, Jézus
örökérvényű szeretetét.

Mik a “bogárlelkiség” jellemzői?
  • tartalmas, sok játékkal, énekkel és beszélgetéssel teli, személyes együttlét
  • erős közösségi élmény
  • forrásként a középpontban Isten megtestesült szívének, Jézusnak, a „Főbogár”-nak izzó emberszeretete
  • a mindenestül elfogadnak élménye
  • a helyettesíthetetlen érték vagyok tudata
  • az Isten nem teremt selejtet ténye
  • a mindenki világbajnok valamiben fölfedezése és fölfedeztetése
  • az ajándék vagyok másoknak megélése
  • a szerethető vagyok és a képes vagyok a szeretetre megtapasztalása
  • teljes mértékben személy- és jelenközpontú, mindig az adott pillanat számít, amiben élünk
  • alapvető a közösséggel megélt hitélmény
2016 nyarán ennyi minden történt velük:
  • 6 gyermek- és kamasztábor párhuzamosan. Mindebben közel 150 vezető, 6 pap, mintegy 700 10-16 éves  fiatal vett részt.
  • 2 ifjúsági tábor 17-21 évesek számára
  • tábor a 21+-osoknak
  • családos tábor, házaspároknak kisgyermekekkel, Bogár-vigyázókkal
  • zarándoktábor

Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes, a mozgalom egyik létrehozója, ezt mondta magukról az említett cikkben:
“A „Bogár” egyrészt alapvetően demokratikus, másrészt egyáltalán nem az. Nem demokratikus abban az értelemben, hogy feltétel nélkül elfogadjuk azt, ami Jézustól jön, akármilyen nehéz is. Nincs ellenkezés, az Ő akaratát kell követnünk. Ám a demokrácia is érvényesül, hiszen mindenki egyaránt fontos, a Szentlélek célszemélye. Ezért mindenki véleménye érdekes. Valljuk és megéljük, hogy minden egyes ember megismételhetetlen csoda, valamiben a legjobb. Isten nem teremt selejtet, senkit nem szabad félretolni.”

A Szentjánosbogár-mozgalom mottója – Sík Sándor versének részlete – annyira szépen összefoglalja ezt a “bogaras” küldetést.

„Az Isten küld, Testvéreim, Tinéktek,
Hogy sugarai eleven tüzét,
Amik arcáról a szívembe égtek,
Sugározzam csendesen szerteszét,
A Testvéreknek, kik az éjben járnak,
Az Isten küldött szentjánosbogárnak.”

Ha szeretnél róluk még többet megtudni, itt keresd őket:

szentjanosbogar.hu
Facebook – Szentjánosbogár

SzentJánosBogár Közösség logója

Írta: B. Hajnal Erzsébet
Forrás: Bodnár Dániel | Magyar Kurír

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d bloggers like this: