Jeles napok Test+lélek

Kezdet és vég – újévi gondolatok

írta: Fannygirl

„Ez itt a vég. De ez itt a kezdet. (…) Mert a világban nincsenek igazi kezdetek és végek, csak mi, emberek nem bírjuk élni és értelmezni a tagolatlan időt, ezért saját szempontjaink szerint felosztjuk azt. Még a születés és halál is csupán ennek a tagolásnak részei, bár nyilván nagyobb jelentőséggel bíró részei, mint az évek, hónapok és napok. Mégsem igaz, hogy a születés lenne a kezdet, és a halál a vég. Az igazi kezdet az első gondolat felhangzása volt, és az igazi vég az utolsó gondolat elhallgatása lesz.” – Raana Raas

Nem szoktam idézettel kezdeni az írásaimat, valahogy most mégis feljött bennem ez a pár sor. Mi emberek hajlamosak vagyunk túlértékelni a szakaszhatárainkat, mint amilyen egy szülinap vagy épp az év vége, a szilveszter. Sokszor eldöntjük, hogy január elsejétől most már tényleg lefogyunk x kilót, életmódot váltunk, többet tanulunk, párt találunk, új hobbit próbálunk ki vagy még keményebben dolgozunk.

Pedig az a bűvös dátum, a január elseje csak egy újabb nap, amit kegyelemből kapunk, hogy éljünk vele.

Ezt úgy értem, hogy igazából sosem tudjuk, hogy mi történik velünk a következő napon, hogyan folyik tovább az életünk. Ha elfogadjuk, ha nem, Isten kezében van életünk minden napja. És ezek a napok sokkal értékesebbek, mint ahogyan sokszor látjuk őket, hiszen ezekből a napokból áll össze az életünk.

Kicsit olyan ez, mint a Lego-építkezés. Lehet, hogy megvan a nagy kép, amit ki szeretnénk rakni, de ha a legnagyobb darabokat rakjuk össze először, akkor káosz keletkezhet, és nem jön ki az adott ábra, mert elvesztjük a fonalat, hogy mi hova is tartozik. Míg ha a kicsi elemekből kezdünk el építkezni és lépésről lépésre rakjuk össze a nagyobb elemeket, akkor elérhetünk az eredeti célhoz. Ilyen kicsi és fontos lépéseket jelölnek a napjaink, amikből építkezhetünk.

Az talán a baj a szilveszteri fogadalmakkal, hogy nagy időintervallumokat átölelő, gyökeres változásokat hozó cselekedetekről akarunk egy nap alatt dönteni. Mintha mindent gyorsan felülről akarnánk összedobni, ahelyett, hogy lentről, naponként építkeznénk.

A második kérdés, ami felmerült bennem az az, hogy: Miért várunk év végéig? Miért pont ezt az időpontot tűzzük ki, ha már mindenképp változtatni szeretnénk? Talán ez a nap biztonságosan távol van, vagy már megszoktuk, hogy minden évben ekkorra gyűjtünk egy kis erőt – ami aztán gyorsan el is száll. Igen, nagyon nehéz új utakra lépni és változást hozni az életünkben. De van egy ige, ami nekem ebben az évben felnyitotta a szemem és biztatott: „Aki mindig csak a szelet figyeli, nem vet, és aki csak a fellegeket lesi, nem arat.” (Prédikátor 11:4)

Én áprilisban ébredtem rá arra, hogy szükségem van több emberi kapcsolatra, több barátra, s ehhez engednem kell a saját magam felé támasztott elvárásaimból és a maximalizmusomból. Ehhez nagyon sokszor olyan döntéseket kellett hoznom, amiket először hülyeségnek gondoltam vagy időpazarlásnak, netalántán furának. Olyasmikre gondolok, mint beszélgetni a szaktársaimmal, ismerkedni, plusz egy óra tanulás helyett elengedni magam egyetemi gyülibe vagy esetenként az éjszakai tanulás helyett a párommal telefonálni. Mert igen, ebben az évben elkezdődött életem első párkapcsolata is. De ehhez el kellett kezdenem kicsi, apró, tudatos lépéseket tenni a változás felé.

Nem feltétlenül kell valami nagy napra várnunk ahhoz, hogy döntést hozzunk. De minden nap döntést kell hoznunk, hogy változni tudjunk.

S kérdés az is, hogy miben szeretnénk változni. Ugyanis az év eme időszakában legtöbbször a fogyás merül fel kitűzött célként a nyolc kiló bejgli után, vagy talán a fentebb felsoroltak valamelyike, de valahogy sosem jutunk el odáig, hogy szeretnénk jobban szeretni. Vagy szeretnénk türelmesebbek és figyelmesebbek lenni a körülöttünk élőkkel. Vagy szeretnénk gyógyulni életünk valamelyik területén a Szentlélek segítségét kérve. Vagy csak szeretnénk őszintébben leülni naponta Isten elé, hogy ne legyen olyan távoli számunkra.

Tudom, kevésbé megfoghatóak ezek a gondolatok, mint az a megálmodott mínusz öt kiló, amit vagy mutat pár hónap múlva a mérleg, vagy nem. S a másik nehéz dolog ebben a fajta változásban, hogy ez ellentétben a sportolással, nem megy egyedül, önerőnkből. Isten segítsége, formálása szükséges ahhoz, hogy megtanulhassak például jobban szeretni. Máskülönben csak izzadságszagú nyüszögést tudok egyedül előidézni. Mégis ezek életünk igazán fontos kérdései. Mert nem úgy leszünk áldássá a környezetünkben, ha karcsúbbak vagyunk, vagy ha megtanulunk kenyeret sütni (na jó, a friss házi kenyér lehet kivétel), hanem azáltal, ha az élő Isten szeretetével vagyunk jelen a másik életében.

De csak akkor vagyunk képesek igazán, őszintén, cselekvően szeretni, ha kapcsolatban vagyunk a Forrással. És olyan jó, hogy naponta töltőre csatlakoztathatjuk magunkat. Naponta leülhetünk Isten jelenlétébe, s ott végiggondolhatjuk, hogy mi történt velünk, mit miért tettünk, mit tennénk máshogy. Bocsánatot kérhetünk a hibáinkért és bűneinkért, és kérhetünk erőt egy új döntéshez.

Ilyen kicsiben történnek az igazi, gyökeres változások. Naponként, türelemmel, bátorsággal és a célra nézve.

Hiszen bármilyen célt is tűzünk ki magunk elé – akár lelki, szellemi vagy fizikai változást –, mindegyik időt, energiát és bátorságot vesz igénybe.

Én azt kívánom mindannyiunknak, hogy ebben a 2022-es új esztendőben merjünk közelebb menni Istenhez! Merjünk őszintén szeretni, még akkor is, ha az nem mindig egyszerű – sőt néha egyenesen ijesztő. Merjünk önfeledten örülni és megtalálni az apró kincseket a hétköznapokban. S nem utolsó sorban: merjük megélni, hogy még ha nem is változtatunk semmit és megmarad a magunk kis szürke, néha káoszos, de mégis átlagos élete, Isten akkor is értékesnek és szerethetőnek tart mindannyiunkat. Csak azért, mert vagyunk.

Legyen hát ilyen merész 2022-es évünk!

Bízd Újra Életed Krisztusra!
Fannygirl

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d bloggers like this: