Mióta az eszemet tudom, ünnepeljük a húsvétot. Keresztény családban nőttem fel, így teljesen megszokottá vált számomra az egész, hiszen kicsi korom óta hallottam, hogy Jézus meghalt a bűneimért, hogy ne haljak meg és örök életem legyen, de talán pont ezért nem fogtam fel teljesen ennek a jelentőségét, súlyát. Természetesnek vettem…
Tavaly ilyenkor a karanténban, édesanyámmal úgy döntöttünk, megnézzük a Passiót. Sok mindent hallottam már róla, és tudtam, hogy számomra kemény két óra lesz. Emlékszem, mikor kisebb voltam és Jézus életét néztük, mindig kimentem a keresztre feszítésnél, mivel nem bírtam végignézni. Ezúttal mégis úgy döntöttem, hogy azt fogom nézni két órán keresztül. Nos, a film kegyetlen. Nehéz végignézni, de büszkén mondhatom, hogy csak egyszer csuktam be a szemem.😆
Amint vége lett, anyával csendben bámultuk a stáblistát, és én próbáltam feldolgozni a látottakat. Olyan volt, mintha pofon vágott volna a film. Rám nehezedett az egész súlya és csak egy kérdésre tudtam gondolni: Miért? Miért vállalta volna be bárki értem ezeket a borzalmakat? Soha semmit nem tettem, amivel kiérdemelném, sőt!
Egy eddig nem ismert, mélyről fakadó hála tört fel bennem és minden, amit mondani tudtam, az volt: köszönöm!
Sírva köszöntem meg, amit nem tudtam felfogni, és soha nem éreztem még Jézus szeretetét olyan intenzíven. Azóta a húsvétnak sokkal nagyobb jelentősége van számomra, és őszintén szólva fontosabb is, mint a karácsony.
Salomé (14)
