Jeles napok Test+lélek

Gyarló emberek! Ajándékba kaptuk az örök életet…

Mindig mondom, hogy furcsák az emberek… felettébb furcsák. És ennek fikarcnyi köze sincs ahhoz, hogy az ember a teremtés koronája. Isten tökéletes munkát végzett. A teremtmény volt az, aki elszakította magát ettől a tökéletességtől, sötétségbe taszította magát akkor, amikor evett abból a gyümölcsből, amiből nem szabadott volna. De tudjátok mit? Nemcsak a ma embere ilyen. Nem csak mi vagyunk ilyenek.

Kétezer évvel ezelőtt sem voltak különbek. Hiszen lehet, hogy most Húsvétnak nevezzük az egyik legfontosabb ünnepünket – jóllehet a hasunkra gondolva –, s megszámlálhatatlan szörnyűséget követünk el – mi, a már engedetlenné váltak –, de ami annak idején történt, az sem volt kismiska.

Egyszerűen szinte felfoghatatlan, amit akkor (is) tettek. Képesek voltak megfeszíttetni azt az embert, aki a szemük láttára annyi de annyi káprázatos csodát tett az Atya nevében. Azt az embert, aki a mesterük volt. Az embert, aki mindent megtett értük. Az embert, aki tanította és pátyolgatta őket. Az embert, aki ártatlan volt. Az embert, aki maga volt az Igazság. De megtették. Úgyis megtették, hogy mindezeket nem csak hallották, hanem látták is. És mi is megtesszük, hogy Húsvétnak nevezzük azt az ünnepet, ami igazából nem arról kellene szóljon, hogy a nagyböjt után ismét hús után nyúlhatunk, s megteszünk annyi minden mást is, ami miatt – kapaszkodjatok meg – pokolra kellene, hogy jussunk.

De ez van. Önzőek vagyunk, mondjuk csak ki! Mindig csak magunkra gondolunk, még akkor is, amikor egy másik ember életéről van szó. Egy olyan ember életéről, aki életeket mentett meg, halottakat támasztott fel, s végül beteljesítve a próféciákat életét adta, hogy mi megszabadulhassunk a bűneinktől. Azért, hogy mi azért se kelljen a pokolra jussunk. Mi. Mi. Mi. Megint csak mi. Mi, akik kétezer év múltán is hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy nem az a hús a fontos, amit magunkhoz vehetünk a negyvennapos böjt után, hanem a mögöttes jelentés.

Az, hogy volt egyszer egy Jézus nevű Mester, maga az Emberfia, aki életét adta, hogy bűneink miatt ne elvesszünk, hanem akár örök életet vegyünk.

Hogy volt egy nagypéntek, de volt egy azt követő harmadnap is, amikor ez a Jézus feltámadt a halottak közül és így legyőzte a halált mindörökre. Hogy van a ma, de van a holnap, s ennek a Jézusnak köszönhetően van egy örökkévalóság is. Jusson eszünkbe!

Jusson eszünkbe legalább most, amikor évfordulója van, hogy volt valaki, aki a saját életét áldozta fel, hogy mi élhessünk, ilyen furcsán, ilyen tökéletlenül, ilyen nagy örökséggel, amit meg sem érdemlünk! Igyekezzünk tehát ezért olyan életet élni, amivel valamennyire talán meghálálhatjuk Istennek és az Ő egyszülött Fiának mindazt az odaadást, amit azért tett, hogy el ne vesszünk, hanem örök életünk legyen. SDG!

Madaras Szilvia

A cikk szerkesztésében Ónodi Krisztina is közreműködött.

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d bloggers like this: