Házaság Hete

Arra vágytam, hogy az első legyen nekem az “Igazi”

– Beszélgetés Annával és Timóttal, a BellaGirl Magazin youtube csatorna készítőivel –

ANNA ÉS TIMÓT 2020 NYARÁN HÁZASODTAK ÖSSZE,  MÁSFÉL ÉVVEL AZUTÁN, HOGY AZ ÉLETSZAVA TÁBOR ÖNKÉNTESKÉPZŐ HÉTVÉGÉJÉN TALÁLKOZTAK. ANNA – ELMONDÁSA SZERINT – ALIG EGY HÓNAP UTÁN TUDTA, HOGY TIMÓT LESZ A FÉRJE. AZÓTA EGY MOSOLYGÓS, 1 ÉVES KISFIÚ SZÜLEI ÉS ÉPP CSALÁDI HÁZUKAT SZÉPÍTGETIK OTTHONNÁ.  DE,  VAJON HOGY JUTOTTAK EL IDÁIG?

BG: Hogy éltétek meg a várakozás időszakát egyedülállóként? 

Anna: Én a párkapcsolatok terén –  igazából – mindig is házasságban gondolkoztam, tehát nem barátot kerestem, hanem férjet. És ezt nagyon komolyan gondoltam. Kb. 12 éves korom óta arról álmodtam és arra vágytam, hogy az első legyen nekem az “Igazi”. Nem akartam senkinek odaadni magam és nem csak testileg nem, hanem nem akartam úgy feltárni és megosztani magamat valakivel, ahogy az egy párkapcsolatban történik. Nem akartam éveken keresztül szerelmes és intim emlékeket felhalmozni  valakivel, aki aztán kisétál az életemből. Mindent meg akartam tartani a férjemnek. Azt akartam, hogy csak egyetlen emberé legyek. Kész voltam kivárni azt az egyet, aki valóban a társam lesz és nem akartam megalkudni és belemenni valamibe, csak, mert egyedül vagyok. 

Ez nem jelenti – persze – azt, hogy ezt csak így lehet csinálni, és rossz minden házasság előtti párkapcsolat; csak,  egész egyszerűen nekem így volt jó, és az Úr megadta, hogy ez a vágyam teljesüljön. 

Timót: Én kevés esélyt láttam arra, hogy az első párkapcsolatomból házasság legyen, de, mégis vágytam erre. Az alapgondolkodásom nekem is az volt, hogy feleséget keresek és nem akartam olyan valaki felé kezdeményezni, aki az általam megfogalmazott “kritériumoknak” nem felel meg, vagyis nincsenek meg benne azok a dolgok, amik nélkül nem tudom elképzelni a házasságot vagy éppen olyan dolgok vannak jelen, amik miatt szerintem nem működne. 

BG: Tehát ez azt jelenti, hogy mindkettőtöknek a másik volt az első? 

Timót: Én szívesen lettem volna már korábban is párkapcsolatban, ha csak rajtam múlt volna a dolog. Volt olyan eset, amikor kezdeményeztem, de nem lett belőle semmi. Utólag úgy gondolom, hogy az Úr bölcs vezetése volt ez. Így Anna volt az első. Ajándékba kaptam őt és nem érzem azt, hogy hiányoznának a korábbi tapasztalatszerzések vagy egy korábbi kapcsolatból származó élmények. Hálás vagyok.

Anna: Igen, nekem is Timót volt az első  igazi párkapcsolatom. Persze nem ő volt az első, aki kezdeményezett felém és az, hogy férjet kerestem, nem jelentette azt, hogy rögtön visszautasítottam mindenkit, aki az első pillantás alapján nem tűnt szimpatikusnak. Elmentem randikra és voltak ismerkedéseim és úgy érzem, hogy nagyon sokat tanultam belőlük.  Felismertem, hogy milyen tulajdonságok fontosak nekem és hogy ki az, akivel vigyázni kell. Ez szerintem nagyon sokat segített abban, hogy később hamar felismertem, hogy Timót mellett el tudom képzelni az életemet. Másrészt jobban megismertem saját magamat is, és megtanultam, hogy melyek azok a nagyon fontos kérdések, amiket érdemes feltenni és megbeszélni egymással még egy kapcsolat megkezdése előtt, vagy annak az elején. 

BG: Úgy látom, mindketten nagyon tudatosan kerestétek a társatokat. Beszéltetek kritériumokról és fontos kérdésekről. Melyek voltak ezek számotokra, mondanátok pár konkrétumot?

Timót: Kritérium alatt nem elsősorban a hajszínt vagy bizonyos személyiségjegyeket értünk. Persze, a házasságban mindenképp fontos a kölcsönös vonzódás, szóval, természetesen szükséges, hogy tetsszen a másik külseje és a személyisége is szerethető legyen a számunkra. 

Anna: Én hozzátenném azt, hogy szerintem az sem jó, ha rögtön kizárunk valakit amiatt, mert első látásra nincs meg az a bizonyos „szikra”. Sok olyan történetet hallottunk már, ahol nem volt azonnali vonzalom, de, aztán mégis nagyon egymásba szeretett a pár és  meg is tetszettek egymásnak. Szerintem meg kell adni az esélyt az ismerkedésre magunknak és a másik félnek; egy-két séta, vagy kávé melletti beszélgetés során sokat megtudhatunk a másikról és az alapján már reálisabb igen-t vagy nem-et mondani valakinek a folytatásra, mint egyszerűen nemet mondani egy randimeghívásra, csak, mert ránézésre nem jött be a srác.

Timót: A kritériumokra visszatérve, elsődlegesen fontos, hogy olyan valakivel kezdjünk tervezgetni, akivel ugyanolyan lelkülettel tudunk haladni a közös céljaink felé. Nem lehet az egyik fél érdektelen az Isten felé, míg a másik fél engedelmes szolgálója az Úrnak. Hogy tudná bárki is elviselni, hogy az, akit a Földön a legjobban szeret, hite szerint pokolra jut?  Vagy mi a helyzet a gyerekeinkkel: ha nem vagyunk közös állásponton, vajon milyen irányba neveljük majd őket?
Fontosak a közös tervek is. Például, ha az egyik fél nagycsaládot tervez, a másik fél pedig nem szeretne gyerekeket és inkább karriert építene: hogy tud az a pár később együtt tervezni? Ha az egyik támogatni szeretné a társát a céljai elérésében, úgy a teljes élettervéről le kell mondania, hiszen homlokegyenest ellentétesek az elképzeléseik. Az ehhez hasonló kérdések miatt kell  bizonyos “kritériumokat” felállítanunk.
Annával mindketten családban gondolkoztunk, szeretjük Istent, és sok más hasonlóan fontos kérdésben összedobbant a szívünk.

Anna: Igen, ezekről a fontos kérdésekről beszéltem én is. A hit, a tervek, a közös célok, a közös érdeklődés. Kell, hogy azt érezzétek, hogy tudtok együtt álmodni és együtt építkezni majd a jövőben. Csakhogy, ezek ilyen „túl komoly” kérdések, és szerintem sokan egy ismerkedés vagy kapcsolat elején nem merik ezeket feltenni és megbeszélni. Pedig, úgy gondolom, hogy olyankor lenne a legfontosabb, hisz ha csak egy-két év után jönnek elő ezek a dolgok, addigra már a szerelem és az addig közösen megélt dolgok miatt nehéz komolyan venni ezeket a különbségeket; sokkal egyszerűbb továbbsiklani felettük, abban a reményben, hogy majd a másik idővel úgy is megváltozik. Ez pedig a későbbiekben nagy csalódásokhoz és válságokhoz vezethet, például egy házasság elején. Szóval, fontos előre gondolkodni.

BG: Nálatok megvolt az első találkozáskor a szikra? Vagy mi volt, ami megfogott a másikban?

Timót: Ami bennem Annával kapcsolatban először megfogalmazódott, hogy ez a lány olyan mint én. Első emlékem róla az Élet Szava tábor önkéntesképzőjéről van, hogy ott áll a gyönyörű, göndör, barnahajú lány a tóalmási kastély falépcsője mellett, majd leül a társaságunkhoz beszélgetni. Nem tudtam nem figyelni őt. Tetszett. A személyiségünkben éreztem valami nagyon erős hasonlóságot, és nagyon hamar meg is találtuk egymással a hangot. Szimpatikus volt, viszont mindaddig nem volt szándékomban komolyan kezdeményezni, amíg bele nem láttam a lelkébe, és ebben a vlogjai is a segítségemre voltak.

Anna: Nekem is megtetszett Timót, amikor találkoztunk. Figyeltem őt, de azt hiszem, akkor még nem vonzalmat, inkább csak szimpátiát éreztem. A hétvége után facebookon megkeresett, és pár naponta rám írt. Ezeket a beszélgetéseket mindig nagyon vártam és élveztem, és már pár alkalom után kezdett bennem megfogalmazódni, hogy Timót egy nagyszerű férfi; tetszett a szíve és a gondolkozása. Olyan, hasonló volt az enyémhez. Tulajdonképpen olyan hasonlónak éreztem őt magamhoz, mint még soha senkit. Azt is egyre erősebben éreztem, hogy ez az a történet, amit Isten nekünk készített. Egy hónap után volt az első randink, egy egész napos pesti kirándulás, ami után már le mertem írni a naplómba, hogy

„egyre nő bennem a bizonyosság, hogy megtaláltam, akit keresek, pontosabban a férfit, akit Isten nekem szánt”.

Én nagyon sokat imádkoztam, a párkeresés időszaka alatt azért, hogy ha találkozom azzal az emberrel, akinek az életét évek óta kísérem az imáimmal, akire készítem a szívemet, akkor ismerjem őt fel, legyen békességem, Istentől kapott bizonyosságom. Ezt meg is adta nekem az Úr. Minden imánkat meghallgatta. 

Timót: Egyébként végig olyan józannak éreztem magunkat ebben a kapcsolatban. Ugyanis, nem azonnal lettünk fülig szerelmesek egymásba, hanem szépen, fokozatosan növekedett bennünk a szerelem. Úgy éreztem, hogy békességem van abban, hogy ezzel a lánnyal minden stimmel és ezért tudtam eldönteni, hogy őt fogom feleségül venni.

BG: Beszéltetek arról, hogy szingliként is tudatosan házastársat kerestetek. Hogyan készítettétek magatokat a házasságra?

Timót: Én kiskorom óta imádkoztam hozzám illő feleségért. Izgalmas volt azon gondolkozni, hogy vajon milyen lesz a feleségem és milyen leszek én, férjként. Imádkoztam azért és készültem is rá, hogy ha lesz feleségem, én majd jó férje legyek, olyan, mint amilyennel Isten meg akarja őt ajándékozni. Felnőttként már azért is imádkoztam, hogy az Úr áldja meg a jövendőbelimet és hogy Isten kedvében járjon és szolgáljon neki. Áldás lehessen a környezete számára, örüljön és szeretve legyen. Az imádságok mellett tudatosan fejlesztettem magam olyan dolgokban, amiről úgy gondoltam, hogy majd a feleségem javára lesz. Tudatosan kezdtem törekedni az önállóságra is, hogy képes legyek majd a családomért felelősséget vállalni, minden tekintetben.

Anna: Én körülbelül 16 éves lehettem, amikor rájöttem, hogy ha arról álmodozok, hogy fiatalon férjhez megyek, akkor nem árt jártasságot szereznem azokban a dolgokban, amik majd feleségként a feladataim lesznek. Például megtanultam az anyukámtól főzni és részt vettem más háztartási és kerti munkákban. Olvastam a nőiességről és a párkapcsolatokról szóló könyveket, amelyek arra ösztönöztek, hogy a jellememet is próbáljam fejleszteni. Ha azt szeretnénk, hogy megértő, kedves, türelmes és irgalmas társai legyünk majd a férjünknek, akkor szingliként megpróbálhatjuk ezeket már a családtagjainkon is gyakorolni. Illetve, én is imádkoztam a férjemért, nem csak azért, hogy majd egyszer legyen, hanem az életéért, a munkájáért, a tanulmányaiért, Isten áldását és védelmét kértem rá. 

BG: Később, egy párként a jegyesség időszaka alatt hogyan készültetek a házasságra?

Timót: Rendszeresen imádkoztunk együtt. Együtt olvastuk és átbeszéltük például Gary Chapman 12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvőm előtt című könyvét. Jártunk jegyesoktatásra is és Anna kikérdezte az idősebb, már házas tesóit és szüleit is, házassági tanácsokkal kapcsolatosan. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy tiszteletben tartsuk egymás határait, amelyek arra szolgáltak, hogy szűzen, tisztán jussunk el az esküvőig, a lehető legtöbbmindent megtartva a házasságra, mert ez tetszik Istennek. Már az elején átbeszéltük, hogy hogyan vigyázzunk egymásra, például, nekünk sokat segített az, hogy nem beszélgettünk hosszan kettesben, zárt helyiségben illetve az, hogy a megbeszéltük, hogy a csókolózást az esküvőnk előtti 3 hétre tartogatjuk. Nem volt könnyű, de megérte.

BG: Volt-e olyan tulajdonság, ami csak a házasságban derült ki a másikról és meglepődtetek rajta? 

Anna: Így, három év távlatából visszatekintve azt gondolom, nem volt. Mondják, hogy a házasság első éve kritikus időszak, amikor csalódsz, rájössz a párod hibáira vagy egymás idegeire mentek bizonyos hétköznapi apróságok miatt. Mi is nagyon izgatottan vártuk, hogy milyen lesz az összecsiszolódás. Hálásak vagyunk érte, hogy végül egyáltalán nem éltük meg nehezen, gördülékenyebben ment minden, mint ahogy számítottam rá.
Ebben sokat segített, hogy a jegyességünk időszaka alatt elsősorban a házasságunkra és nem az esküvőre készültünk. Átbeszéltük a legfőbb különbözőségeinket és az idősebbek tanácsait megfogadva felkészültünk arra, hogy a házasságban alázatra és sok irgalomra van szükség. 

Timót: Én azt emelném ki, hogy sokat láttuk egymást a családjaink körében, figyeltük hogyan viselkedik a másik a szeretteivel: ebből azért lehet következtetni. Másrészt, mi tényleg sokat beszélgettünk, mert az intimitást igyekeztünk a házasságra tartogatni, így nem a csókolózással telt az idő. Épp az a veszélye, ha sok testiség van korán jelen a kapcsolatban, mert hamisan erősíti az összetartozás és egység érzését, közben meg a beszélgetésre, valódi megismerésre nem jut idő.
A szülővé válás volt az a terület, ahol nem tudhattuk, hogyan éli majd meg a másik a gyermekünk érkezését, mit hoz ki egyáltalán belőlünk. De, áldjuk és csodáljuk az Istent, mert sokat gyönyörködhetünk egymásban szülőként is. 


BG: Utolsóként még azt áruljátok el, hogyan szoktatok együtt Istennel időt tölteni?

Timót: Fontosnak tartjuk az Istennel való közösséget. Rendszerint este, lefekvés előtt szoktunk együtt áhítatot tartani, közös imával és Bibliaolvasással, emellett az egyéni csendességre is próbálunk alkalmat találni, erre általában reggelenként egy fél órát hagyunk.

BG: Köszönjük a beszélgetést! Sok áldást kívánunk az életetekre!

 

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!