A magazinnál olvasószerkesztői feladatok mellett a napi bátorító üzenetek koordinálásáért is felelek.
Tanítóként dolgozom egy budapesti keresztény általános iskolában. Keresztényi életem már gyerekkoromra nyúlik vissza. Isten mindig fontos része volt az életemnek. Jézus Krisztus az életét adta értem, én pedig a saját életemet adtam neki. Évek óta érzek egy elhívást, hogy olyan helyen szolgálhassak, ahol fiatalokkal foglalkoznak. A Bella Girl egy olyan magazin, ahol a fiatal lányok Isten igéjének a szemszögéből kaphatnak őszinte választ a kérdéseikre, segítséget a nehézségeikre. A magazint olvasva rájöhetnek, hogy nincsenek egyedül a gondjaikkal, kérdéseikkel. A Bella Girlben olyan Istent szerető, követő valódi nők dolgoznak, akik nem hamis képeket, ideálokat akarnak a lányok elé állítani, hanem megmutatni azt, hogy mennyire fantasztikus nőnek lenni.
Isten gyönyörű alkotásai vagyunk testi adottságoktól függetlenül. Megtiszteltetés, hogy egy ilyen fantasztikus csapta tagja lehetek és segíthetek a fiatalok felé való szolgálatban.
Török-Németh Anitával és Kálai Erikával a PAX TV Kút c.műsorában a kamaszok érzelmeinek a kezeléséről beszélgetett Deák László evangélikus lelkész.