Szinte még újszülött vagyok a hitemben, hiszen 2015 karácsonya körül tértem meg. Akkoriban kollégista voltam, és egy új, keresztény szobatárs megmutatta „másképp is lehet”. Egy nap sétáltam az utcán, megálltam és csak, annyit mondtam Isten hívására: „Oké, benne vagyok.” Isten pedig komolyan vette, azóta egyengeti utamat és én ezért rendkívül hálás vagyok.
Nos, Isten nem azokat hívja el, akik alkalmasak egy feladatra. Az Ő megítélése szerint elhív embereket, és alkalmassá teszi őket. Csak igazolni tudom, hiszen velem is ez történt. Isten országát és igazságát keresve rengeteg idegen nyelvű tartalommal találkoztam. Ez pedig exponenciálisan fejlesztette az egyetem alatt igencsak megkopott nyelvtudásomat. Aztán egy nap a buszon ülve megfogalmazódott bennem a fordítás gondolata. Isten értéket teremtett bennem ezzel a tudással, és szerettem volna ezzel szolgálni. Sok helyre jelentkeztem, de mindenhonnan visszautasítottak. Kivéve, egy helyet. A BellaGirl-t.
Tinédzser koromban nem szerettem lánynak, nőnek lenni. A 90-es évek tinijének ez valahol nem is lehetett könnyű. Szerettem volna úgy táncolni, és öltözni, mint Britney Spears, mindeközben ha megkérdezték, hogy mi szeretnék lenni, akkor pedig azt mondtam, hogy rendőr – mert, az olyan fiús. Ma már örülök, hogy Isten nőnek teremtett. Elhiszem és megélem azt, amit Isten a nőknek tervezett. Látom magam körül azokat, akiknek senki nem mondta el, mit jelent nőnek lenni és mit is jelent a nőiesség. Ezek a lányok csak sodródnak, és olyan döntéseket hoznak, amikről gyakorlatilag nem tudnak semmit. Ezért kellenek az erős, példamutató nők ennek a felnövekvő generációnak, és kell hogy legyen forrásuk, ami kiutat mutat a labirintusból. Na, ilyen a BellaGirl.
