Bella Lányok Önismeret

Köszönet egy ballagó emléktarsolyából

írta: BellaGirl

Lassan egy időszak végéhez érkezem. Három év egyetem után, hamarosan dolgozni fogok, de még nem tudom, hogy hol. Viszont öröm van bennem, mert bár stresszes ez a bizonytalanság, mégis olyan jó érzés, hogy ennyi ideig kitarthattam. Sokszor legszívesebben megálltam volna, de voltak, akik továbbrugdostak ezen a göröngyös, kemény, megerősítő és megfegyelmező úton. Köszönöm nektek, és köszönöm, hogy ennek a vége valami újnak a kezdete. Ha Te is éppen egyetemről ballagsz idén – Isten ma azt mondja Neked -, hogy kívánja, hogy veled is történjen meg az, ami velem. Tapasztald meg Isten csodálatosságát, hogy mikor minden reménytelennek tűnik, Ő feltűnik, és megment.

Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim: a te vigasztalásaid megvidámították az én lelkemet.” Zsoltárok 94: 19

 Köszönöm, hogy kitartottál mellettem, Istenem! És, hogy most is ezt teszed. Te vagy a bizonyosság, hogy érdemes, és hogy nincs vége. Nincs egészen vége. Azt érzem, hogy az élet egyetemén járok már évek óta, és élvezem. Mert ez a valós kihívás, ezen az egyetemen helytállni. Adj szolgádnak bölcs szívet, és taníts engem is úgy számlálni napjaim, hogy ilyen szívhez jussak. Tudom, hogy még sokat kell tanulnom.

        Istenem, köszönöm. Ez egy személyes dolog, kicsit kínos is nekem. De mégis hozzád szólok. Megáldottál a legcsodálatosabb ajándékkal, amit ember az én helyzetemben kaphat: lelki erővel. Köszönöm, hogy nem látszik rajtam, hogy igenis vannak problémáim, mert nagyobb az erő bennem, mint ami a világban van. Sok emberben megvan ez az erő, csak sokan nem tudnak erről. Köszönöm, hogy erőt adsz nap mint nap örülni, és nem kell a reménytelenségben fetrengenem többé, és hogy ezáltal van remény mások számára is. Köszönöm, hogy nem engedsz hallgatni most, mert a te csodáidat szeretném hirdetni.

       Ha visszagondolok az utóbbi fél évre, nem értem. Annyi nehézség, annyi csoda, annyi áldás történt. Köszönöm Neked, hogy mindig van hozzám üzeneted, hogy mindig lehajolsz hozzám és megértesz, Istenem. Furcsa és érthetetlen számomra, hogy milyen titokzatos módon készítetted elő mindezt, és ugyan megvárattál, de nem késtél el. A legváratlanabb percben kaptam meg tőled az életörömöt. Ma mutatott rá egy barátnőm – akit szintén tőled kaptam ajándékba -, hogy az öröm és a gyógyulás folyamata nem akkor kezdődött, amikor elkezdtem jobban érezni magam, hanem amikor elkezdtem imádkozni. Sőt, még ennél is hamarabb. Akkor, amikor mások elkezdtek imádkozni értem. Köszönöm neked azokat, akik kitartottak mellettem, mikor rossz voltam, és azt mondták, jó és szerethető vagyok. Köszönöm, hogy mikor békességet akartam, anélkül, hogy bármit is tegyek érte és eljutottam az erőm végéig, te akkor egy olyan érzést adtál a szívembe, mely segítségével rájöttem, hogy itt már nincs más kiút, csak te lehetsz a segítség. És köszönöm, hogy mikor reménytelennek éreztem magam, akkor elvezettél az egyetemista gyülekezetbe, ahol mérföldkőhöz érkezhetett az életem. Már rég ott volt az életemben ez a mérföldkő, csak nem vettem észre, mert elrejtetted. Köszönöm, a böjttársaimat, a közös böjtöt, köszönöm az együtt imádkozásokat, a mosolyokat, mindent, amit ebben a gyülekezetben kaptam. Köszönöm a társaimat a hitharcokban. A szívem sír, de most az örömtől.

Szomorúság is van bennem, igen, de inkább amiatt, hogy nem tudom meddig tart ez a szép időszak, hiszen egy életszakasz a végéhez közeledik. Ugyanakkor várom, félelemmel telve, de a te védelmedben, mindazt, amit ezután készítesz elő, és ha lázadok, te várj meg, mert beérlek, a magam idején. Csak tarts ki. Én is megpróbálok. De úgy érzem, te viszed a terheim, és már nem olyan nehéz ez a kereszt. Mert érkezem, csak lassabban dolgozom fel a dolgokat, és lassabban engedem el azt, amit itt hagyok. Köszönöm, hogy kezdek túl lenni dolgokon, és köszönöm a kitartó imáikat azoknak, akik bátran mernek kérni tőled. Köszönöm, hogy én is kérhetek, és ha ma valaki megkérdezné, mi történt velem, azt mondanám:

Az én lábam eliszamodott: a te kegyelmed, Uram, megtámogatott engem.” Zsoltárok 94:18

Köszönöm, hogy a belső tusakodásomban győztem. Ezt a győzelmet, amit kaptam, egy életen át őriznem kell, és sokszor megújítanom. De ahogy Jákob is győzött, és nem veszett el, így nekem is van reményem. Köszönöm, hogy bár még tart a harc legbelül, de a kegyelem azt is véghez viszi, hogy ennek is vége legyen.

       Amikor az egyetemista gyülekezetben imádkoztam két lánnyal, nem is sejtettem, hogy ennyire meg fog áldani Isten, és őszintén, nem hittem, hogy teljesíti a kérésem. Sőt, nem számítottam arra, hogy tényleg ennyire jól is fog esni, amit ad. Általában azt tapasztaltam, hogy nem adta meg, amit kértem, és megvárakoztatott. Bár jó lett volna bízni benne, nem ment. Csak vártam. Próbáltam remélni, hogy jobb lesz és megsegít. Ennyit akartam: hinni, hogy Isten megsegít.

       Hetekig ürességet éreztem, és vártam, csak vártam. Nem tudtam, mit tegyek, nem is volt mit tenni, ez már nem az én hatásköröm volt. Az erőm végéhez érkeztem. De Isten pont ezt a pillanatot választotta ki arra, hogy felhasználja és megmutassa az Ő erejét. Ez próba volt csupán vagy megerősítés? Mindkettő, és a próba része még most is tart. Az egész élet egy próba. De vannak benne szünetek, pihenőhelyek. Mikor elérkeztem az elvárásaim legnagyobb selejtjéhez, és nem tudtam már, hogy mit tettem rosszul, hogy ez történik velem, rá kellett jönnöm: egyszerűen Isten engedte meg ezt, értem és miattam. Az én érdekemben. Csalódott voltam, és nem tudtam elmondani senkinek. Csak annyit tudtam kinyögni, hogy rosszul vagyok és nem tudtam csak Istenhez szólni. Nem tudom megmagyarázni miért, de közben mégis annyira érthető volt számomra. Mintha Isten megüzente volna, hogy hamarosan eljön az életembe, és megváltozik valami. És meg is változott. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi az, de érzem. Most már van erőm, van reményem, és nem ülök akkora sötétségben, mint régen. Mert Isten valamit tett, ami által – magam sem értem hogyan -, de beengedtem egy szikrányi fényt. És vele jött az egész napsütés.  Isten nagy dolgokat készít számomra. Ez rémisztő, ugyanakkor egyben csodálatos. Mi van, ha elbukok? Mi van, ha kudarcot vallok? És mi van, ha nem sikerül elsőre minden, ahogy szeretném? Akkor sikerül úgy, ahogy Isten szeretné. Van, hogy megenged dolgokat, de neki is fáj a szíve, hogyha szenvedni lát minket. De utána a legváratlanabb pillanatban felderül az ég. Magától. Teljesült az imám, és még sok más emberé, aki értem imádkozott. Magától, új gyümölcs terem. Nálam sem jött ez könnyen, ahogy Ady is írta az egyik versében (Az Úr érkezése). Nem jött vigadozva, hanem háborús éjjel, és az én ifjúságom most kelt életre. Mert Isten nélkül semmi vagyok. És mert nem hangosan, harsonával jött Isten az életembe, hanem hajnalodáskor, mikor csak én éreztem. Nem láttam. Csak átsuhant az ablakon. És rám kacsintott, nem felejtette el, hogy velem maradjon. Magától tudta, hogy mire van szükségem és mikor. Ez a kegyelem.

Stefi

When I don’t feel like I’m worth defending,

When I’m tired of all my pretending,

Hold on to me.

When I start to break in desperation,

Undeneath the weight of expectation,

Hold on to me.

Hold onto me, when it’s too dark to see you,

When I am sure, I have reached the end,

Hold on to me, when I forget I need you,

When I let go, hold me again.

Lauren Daigle: Hold on to me

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!