A szakemberek szerint a tinédzserkor velejárója az identitás keresése, a változás és az addig megszokott dolgok megkérdőjelezése. Számomra ez a kérdés okozott a legnagyobb fejtörést:
ki vagyok én?
Te gondolkodtál már el ezen a kérdésen? Milyennek gondolod magad? Szerethetőnek? Vagy olyannak, akivel mindig csak a probléma van? Különlegesnek? Vagy csak egynek a több ezer átlagos diáklányból?
Mindig is érdekelt, mit gondolnak rólam mások. A suliban a tanárok egy jól nevelt, okos és kedves diákot láttak; a barátaim egy kissé félénk, de folyton csacsogó tinit; a szüleim pedig…. a szemük fényét. És ezek a vélemények határoztak meg engem. Ha nem a legtrendibb ruhában voltam, az osztályban nem figyeltek fel rám, amikor rosszabb jegyet kaptam a dolgozatra, láttam a tanárok szemében a meglepődést, és persze a kamaszkori hisztik sem maradhattak el itthon. Szóval, sokszor éreztem azt, hogy semmirevaló és értéktelen vagyok. Persze senki nem mondott ilyet nekem, én mégis így gondoltam. Aztán egy nap megtorpantam és feltettem a kérdést magamnak: Biztos, hogy jó helyen keresem a válaszokat a kérdéseimre? Tényleg ilyen vagyok? Csak ennyi?
Ekkor odafordultam Istenhez. Istenem, Te mit gondolsz rólam? Meghökkentő módon az Ő véleménye egyáltalán nem hasonlított a magamról alkotott képhez. Míg én egy levéltelen, kicsike fát láttam, addig Ő egy rügyező, zöldellő csodát. Én egy átlagos tinit láttam a tükörben, Ő pedig egy gyönyörű teremtményt. Azt mondta, hogy az Ő választott nemzetségének tagja vagyok (1 Péter 2) és egyáltalán nem tart gyengének vagy szürke kisegérnek, sőt! „Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.” (Péld 31) Hűűűű, teljesen ledöbbentem. De ugye nem viccelsz, Atyám? Persze, hogy kételkedtem, hiszen Ő jobban ismer engem, mint én saját magamat. Ennyire szeretsz? Tényleg ilyennek látsz engem? Hiszen annyi hibám és hiányosságom van! Ezt aztán végképp nem érdemlem meg! De Isten újra és újra kijelentette, hogy milyen fontos vagyok a számára.
„Kiválasztottalak, nem vetlek meg! Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. „(Ézs 41:10)
Többé nem tudott érdekelni, hogy mit gondolnak rólam mások, hiszen tudtam, csak egy Valaki határozhat meg engem. A Teremtőm, aki már anyukám méhében látta, hogyan formálódom (Zsolt 139:13) és céllal teremtett olyannak, amilyennek. Miért is hadakoznék az Ő terve ellen?
Lehet te is kételkedtél már a saját értékeidben, elgondolkodtál már azon, hogy milyen is vagy valójában, vagy mi a célod az életben. Bátorítalak arra, hogy merj kérdezni! Merj bátran odamenni ahhoz, Aki megalkotott Téged a saját képmására és tedd fel a kérdéseidet! Nyisd fel Isten igéjét és olvasd figyelmes szívvel, mit is mond rólad az Úr! Meg fogsz döbbenni a szavaitól. Aztán pedig tedd fel magadnak a kérdést újra: Ki vagyok én?
Kíváncsi vagyok a gondolataidra. Mit éreztél, amikor az Ézsaiás könyvéből idézett igét olvastad? Újdonság volt számodra Isten szemszögéből látni az életed? El mered hinni mindezt Istennek?
