Bella Lányok

Jé, ez is én vagyok? – avagy helyzetjelentés a tankönyvek mögül

írta: Fannygirl

Szia, drága olvasó!

Elég régen találkoztunk itt, a magazin lapjain, úgy érzem, van némi elmaradásom feléd. Utoljára a nyári, diétával, fogyással kapcsolatos írásomban hallhattál felőlem, ha követed a honlapot („Félelem, vagy egészség” címen). Most legszívesebben leülnék melléd egy bögre forró teával, hogy úgy osszam meg veled pár tapasztalatomat.
Nos, az elmúlt időszakban sok minden formálódott és érett bennem. Bevallom őszintén, voltak nagyon mély pontok, fájdalmas, küzdelmes hetek is.

Ugyanis elkezdtem az egyetemet.

Ha még nem volt ebben az élményben részed, semmiképp sem szeretnélek halálra ijeszteni. Egyszerűen az egyetem egy teljesen más világ, mások az elvárások, a tempó, amihez igazodnod kell, a stílus, ahogyan a kommunikáció és oktatás zajlik. Persze ez egyetemtől, szaktól is függ.
A millió dolog közül, amit az elmúlt hetekben, hónapokban megtanultam, a két legfontosabb talán az, amit magamról és Istenről megtapasztaltam. Mégpedig azt, hogy Isten sokkal több, mint amennyinek látszik, mint amennyit eddig megismertem belőle.

Biztosan ismered azt az érzést, mikor valami újat fedezel fel magadban, egy új tulajdonságot, erősséget vagy épp gyengeséget, új képességet vagy érdeklődési kört. És amikor rájössz, hogy erről eddig nem is tudtál, akkor jól elcsodálkozol: jé, ez is én vagyok?

Azért nálam nem volt ez egy egyszerű és derűs folyamat. Hetekig küzdöttem az egyetemen. Jó helyen vagyok egyáltalán? Elég vagyok én ehhez? Ki fogom én ezt bírni? De az a tapasztalat, hogy „oké, ezt a picit megcsináltam, térjünk a következőre”, felismertette velem, hogy képes vagyok lépésről lépésre megugrani a dolgokat. És akkor valami megváltozott bennem. Rájöttem, hogy nem vagyok annyira gyenge, mint gondoltam. Hogy sokkal talpraesettebb vagyok, bátrabb és kitartóbb. Mindezt nem hittem volna el előtte! Kellett hozzá az elmúlt 8 hét, hogy megtapasztaljam, milyen sírva hazajönni az egyetemről, milyen 5 órahossza alvás után zh-t írni, és milyen jó felismerni az apró fejlődéseket. Kellettek az elbukások, a harcok és a hibák ahhoz, hogy meglássak olyan részeket is magamban, amiket eddig nem ismertem. Mert az az igazság, hogy ez is én vagyok! Igen, az is Fannygirl, aki ha fáradt, akkor baromi ingerlékeny, az is, aki ha stresszes, akkor nem vesz normálisan levegőt és még mindig evéssel kompenzál. És az is hozzám tartozik, ahogy mindezeket a nehézségeket, új helyzeteket és kihívásokat kezeltem. Van, amit jól, van, amin még javítani kell. De ezek azok a lehetőségek, ahol fejlődni tudok. Egy kedves ismerősöm mondta, (bocsánat, angolosok előnyben)

„These are not challanges, but chances to prove”, azaz:
Ezek nem kihívások, sokkal inkább lehetőségek a fejlődésre.

Viszont ennek a „jé, ez is én vagyok”-nak van egy másik oldala is. Fontos, hogy mindkét oldalhoz, az önmagamban való és az Istenben való felismeréshez is, nyitott szív és szem szükséges. Amolyan dobozon kívüli látásmód. Meg persze a körülöttünk lévő emberekkel kapcsolatban is igaz ez, hiszen annyira sok mindent nem látunk, nem ismerünk a szeretteinkből sem, a távolabbi ismerősökből meg pláne.

Visszatérve a lényegre, megtapasztaltam azt, hogy nem mindig az van, amit én szeretnék, és ez így jól! Például én pszichológiára szerettem volna menni, az Úr tanári szakra vitt. Én természetesen egy könnyen teljesíthető szakról álmodtam, aminek legtöbb részét élvezem, és mellette sok más dologra is marad időm. Hmm, ez az elképzelés nagyjából a második napon meg is dőlt. Az meg a harmadikon, hogy minden vizsga és számonkérés oly könnyedén és áldásosan fog sikerülni, mint eddig.
De melyik vizsga is az áldásos? És melyik helyzet az, ahol ott van Isten? Van-e olyan helyzet, ahol valahogy eltűnik? Hagy-e egyedül valaha is Isten? Vagy miért sikerül valami könnyebben és gyorsabban, és miért van olyan, ami sokkal fájdalmasabb és lassabb?
Nincsenek tuti válaszaim ezekre a kérdésekre. Arra viszont rájöttem, hogy Isten nem egy mágnes, ami ha közeledik, akkor minden belendül körülötte, ha távolodik, vagy távol van, akkor pedig beáll a szélcsend. Isten akkor is jelen van, és ott van velem, – velünk – ha épp csend van. Ha nincsen sem hatalmas csoda, sem rózsaszín pillanatok, de még sok hitem meg reményem sincs. Valahogy olyan ez, mint egy családi kapcsolat: szülinapok, ünnepek és különleges napok sincsenek folyamatosan. Mégis ott vagyunk a másik mellett, amikor csak úgy nem történik semmi. Nem tűnünk el.
Nem tudom megmondani, hogy miért történnek meg az ilyen dolgok. De ebben a picit keményebb időszakban valami újat láthattam meg Istenből. Hogy akkor is szeret, mikor én kerülöm Őt, mikor haragszom Rá, mert nem választja szét egy csettintésre az én ZH (dolgozat) Vörös-tengeremet, vagy amikor olyan kérdéseket hozok Elé, amit másnak talán fel sem mernék tenni, annyira gáznak tűnnek.

Megértettem, hogy a hiba a saját készülékemben van: egyszerűen túl kicsi a kukucskáló, amiből megpróbálok ránézni az Úrra. Ugyanis Ő sokkal hatalmasabb, mint amit meg tudok onnan látni Belőle.

Azt hiszem, hogy jó néha ezeket picit átgondolni:

  • milyen kép él bennem önmagamról és milyen Istenről? Engedem-e, hogy formálódjanak ezek a képek, vagy ragaszkodom hozzájuk?
  • Csalódott, felháborodott, esetleg kiábrándult leszek-e, ha valami olyan történik, ami nem fér bele a Róla alkotott bennem élő képbe, vagy képes vagyok mást is ugyanolyan jónak elfogadni?

Bátorítom magamat és téged is, hogy merjünk néha csak úgy belenézni a valós és a belső tükrünkbe is, mondván: jé, ez is én vagyok? És merjük a Bibliát, Isten szavát is ilyen szívvel lapozgatni, hogy meg tudjuk látni: jé, Istenem, te ilyen is vagy? Mert bizony, az Úr sokkal több, mint amit mi látunk Belőle.

Bármilyen kérdésedet vagy gondolatodat szívesen olvassuk. Oszd meg velünk a hello@bellagirlmagazin.hu email címen!

Hatalmas bellalány öleléssel:
Fannygirl

1 hozzászólás

  • Szia Fanni. Nagyon tetszik az írásod, a felismeréseid. Igen, velem is megtörtént, hogy haragudtam Istenre, de ezt így utólag szégyellve látom be. Nem ő hibázott, hanem én. Magamra kellett volna, hogy dühös legyek. Isten egy jó Isten (egyedüli jó!), és ha benne hagy egy szituációba, az csak az épülésünkre van. Utólag én is belátom. 🙂 Sok sikert a vizsgához, az új kapcsolataidhoz, a hited növekedéséhez és mélyebb Istenismeretedhez!
    Ja, és remek, hogy tanári szakon vagy, mert kellenek a keresztény tanárnők. Azzal, ahogy tanítasz majd, ahogy a véleményed kifejted majd a diákoknak, sokat fognak tanulni, még ha nem is tudják, hogy te a Bibliából is tanítod őket!

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d bloggers like this: