„Akkor ezt mondta Jákobnak: Bocsáss el, mert hajnalodik. Ő azt felelte: Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz. Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Ő így felelt: Jákob. Erre azt mondta: Nem Jákob lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.” 1Mózes 32: 27-28
Kedves Bella Girl! Bizonyára te is tudod, hogy milyen az, mikor tusakodsz Istennel. Ha nem, elmesélem. Előrebocsátom, hogy ez a vívódás még sokszor tart. A végkifejlet még nem érkezett el. De a folyamat csodájára szeretnék koncentrálni most. Különösen erre az igére: “Addig el nem bocsátlak, míg meg nem áldasz.” Higgyünk így mi is! Amikor Isten csendben van, te keresd akkor is bátran, és mondd el mi van a szívedben. Nem vet meg. Isten szeret.
Elmesélem, hogy nekem hogyan jött ez az ige az életembe, illetve hogyan változott meg és változik még mindig fokozatosan az életem, a lelkem iránya. Előljáróban annyi, hogy lelkileg nagyon mélyen lévő, melankolikus típus személyiség vagyok. Marosvásárhelyen vagyok utolsó éves egyetemista, fordító és tolmács szakon, német-magyar román szakirányon. Ez a három kompatibilis? Szerintem alapjában véve nem. Előrebocsátom, hogy Isten nélkül nem ment volna, túlélés volt az első év. Aztán jött a másodév a covid miatt online. Ez nekem kegyelem volt, mert otthon lehettem a szüleimmel, és ott kezdtem el írni. Isten akkor helyezte szívembe ezt a vágyat, hogy elkezdjek megint írni. Végül jött a híres utolsó év. Na, de ennyit bevezetésként. A többit az írásom folyamán meglátod.
Ahogy visszanézek az életemre, vagy legalábbis az utóbbi időszakra, akár tetszik, akár nem, Isten munkáját látom az életemben. Mert ő megadja, ha hiszel. „Aki énhozzám jön, azt én semmiképpen ki nem vetem.” János 6:37 A hit micsoda? Van, hogy csak hinned kell. Igen, ez is épp elég néha, mert nehéz. Hidd el, tudom. De a hit sokszor akarat. Hogy hinni akarod, hogy Isten megadja, még ha minden ellene szól is, vagy legalábbis majdnem minden… Isten a szívemre helyezte, hogy írjak, megáldott ezzel a tálentummal. Bennem volt már egy ideje, hogy szeretnék másokat bátorítani azzal, amit írok, hitre indítani, vagy akár arra, hogy van remény. 2021. szeptember 22-én, a 22. szülinapom előtt egy héttel, elkezdtem elmélkedéseket írni Istennel kapcsolatban. Ez az egyetem utolsó évének első hetében történt. Minden gondolatot egy igevers indított el. Miután írtam pár elmélkedést, elgondolkodtam, hogy most nem másoknak akarok üzenni, hanem azt szeretném látni, hogy Isten mit üzen nekem. Akkor kaptam a fenti igét, és leírtam magamnak az akkori imámat:
„Istenem, én is győzni akarok abban a harcban, hogy veled tusakodok, hadd legyen meg nekem a békesség és öröm áldása az életemben, és az államvizsga. Kérlek, áldj meg engem ezekkel! Jézus nevében, ámen!“
Természetesen odatettem az államvizsgát is, mert valahogy el akarom végezni ezt az egyetemet. De Isten ennél többet tartogat számomra. És számodra is! Isten nem az államfő Isten, aki messze van és elérhetetlen. Isten a szerető, közeljövő Isten. Az az Isten, aki a Fiát adta értem és érted. Akinek nem kell megfelelni. Aki úgy szeret, ahogy vagy.
Ugye ismerős ez a sor Pintér Béla énekéből: „Milyen egy jó keresztény, hogy él és mit csinál? Ó, hányan megmondták már… Állj be a sorba, csináld, amit a rendszer kíván, vigyázz, hogy el ne hibázd… Nincs más csak Te. Csak Te. Egyedül Csak Te. Így, egyszerűen, Te. Egyedül, csak Te.“ Az a rész, hogy „csak Te”, nos, nekem sem megy, sőt, mindig kiérdemelni akarom annak a szeretetét, aki a legjobban szeret. De Isten elfogad, olyannak, amilyen vagy. Olyannak, amilyen vagyok. Ez a lényeg. Így jutottam el onnan, hogy hallani sem akartam Istenről odáig, hogy kiöntöm neki a szívem, és csak mondom, mondom, ami bennem van, ami fáj. Isten hallotta a csendben elsuttogott imákat. Hallotta, ahogy két szóban, vagy egy mondatban mondtam neki: „Segíts!” Ó, hányszor mondtam ezt! De ez a kezdet. És neked sem késő. Meg nekem sem.
Sok-sok segítséget kaptam. Sok alkalmat, a táboroktól kezdve a különböző személyeken át, akiket Isten adott nekem. Ha kellett elvett valakit közülük egy időre, hogy legyen alkalmam rájönni, ki is az, aki igazán mindig ott van. Isten. Mert mindig nincs ott egyetlen barát sem. Nem tud senki sem mindig elérhető lenni. De Isten igen. Ezt megtapasztalni kegyelem volt. Volt, hogy az egyetem alatt nagyon mélyen voltam, de erőt adott az, hogy tudtam menni előre, mert vágytam, hogy végre személyesen járjak egyetemre. Valahogy amióta lelkileg mélyen vagyok, és ez már évek óta tart, Isten erősebbé tett és tudom, hogy velem van. Eleinte nem akartam beszélni se róla, és a legtöbb fájdalmam ki sem tudtam mondani, ma pedig beszélek róluk és jobban akarok lenni. Ez a folyamat kb. féléve tart. De minden nem rózsaszín ettől még. Csak nem adom fel, mert Isten erre tanít. Erre is.
Isten a szülinapom napján egy számomra kedves személy által küldött nekem két igeverset. Az egyik: „Keressétek először Istennek országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásul megadatnak néktek.” Máté 6:38, a másik pedig: „Minden gondotokat ő reá vessétek, mert neki gondja van rátok.” 1Péter 5:7 Fel is jegyeztem magamnak, hogy ezeket 2021. szeptember 29-én kaptam, Marosvásárhelyen. Nagyon félek. Vajon eléggé keresem Istent, hogy sikerüljön az államvizsga? Vajon eléggé jó hívő vagyok? De lásd a fenti dalszöveg részletet, elég vagyok. Nem elég jó. Csak elég. Te is elég vagy. Úgy, ahogy vagy. És Istenre nekünk van szükségünk. Istenben akarok hinni. Bárcsak lehetne mindig ez a jelszavam! Hogy mindig őt keressem, ha nehéz is, ha kényelmetlen is! Azt hiszem, ezzel a vággyal nem vagyok egyedül.
Azóta is szeret Isten, pedig én sokszor magam körül forgok és állítom, hogy nagyon bűnös vagyok. Nem szeretem magam, nem tudok tökéletes lenni, nem vagyok az a bátor valaki, akinek tűnök, nincs minden rendben, és hiába mutatom, hogy mindig erős vagyok, nem vagyok az. De Isten velem van. És veled is. Ez nem egy passzív dolog. Isten akar és tud segíteni. Én több év után pár hónapja először tudtam sírni, és ez volt életem legőszintébb imája. És még sírok. Sokat. De van, hogy energikus vagyok. Mert Isten naponta azt mondja: „Amit most teszek, még nem érted, de hamarosan majd megérted.” János 13:7 Ez mindig igaz rám, mert pályaválasztás előtt állok. Mikor 12. osztályban dönteni kellett, mi lesz a következő lépés, nos, nem tudtam, mit akarok kezdeni az életemmel. Most sem tudom. De Isten ezzel az igével nemcsak a megtérésre bátorít, hogy elég nekem az ő kegyelme és, ha ezt elfogadom, akkor az övé vagyok, hanem arra is, hogy igenis lehetséges, még ha göröngyös is az út, és jönnek a pofonok az életben… lehetséges, hogy megtaláljam, az álmaim munkáját, szolgálatát. Igen, elvégzendőben van egy egyetem, de nem tudom, ezt fogom-e majd dolgozni is. De Isten megadja, és becsüli, hogy kitartok. Ha nehéz, akkor is megért, és mondja: ne add fel.
Te se add fel, kedves Olvasó! Mert elég neked az ő kegyelme abban a nehézségben, amiben vagy. Elég neked. Ezt az igét egy keresztény konferencián kaptam Nyíregyházán. Annyira csodálatos, hogy Isten tudta, hogy erre volt szükségem. Húznunk kellett egy igét egy kosárból, és gondoltam, na, vajon mennyi az esély, hogy találni fog az életemre nézve? Aztán kihúztam, és íme.„ELÉG neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.” Akkor nagyon féltem az új tanév miatt: új kihívások, emberek, barátságok és persze az államvizsga. Ekkora dolgot még életemben nem csináltam, szóval ettől féltem egyik legjobban. Meg a lelkiállapotom miatt. Mélyen vagyok. És nem adtam át az irányítást az életemre nézve Jézusnak. Akkor mi lesz? Mármint, mi lesz velem? Ez a két dolog aggasztott nagyon. És újra meg újra kapom ezt az igét, mert Isten gondoskodik rólam. Sok szerető hívő barátnőre tettem szert a nyári biatorbágyi lányheteken. Csak lányok vannak ott, és nem feltétel, hogy úgy menj oda, hogy átadtad Istennek az életed. De közelebb visz Istenhez, és Isten sok igével üzen, a tábor elején húzunk egy igét, és az is nagyon bátorító volt számomra. Isten vezetése az életemben nagyrészt ennek a tábornak köszönhető. Kétszer voltam, és ahányszor ott voltam, mindig tudtam, hogy ott kell lennem, és hogy ez nem véletlenül van így. Isten ott mindig vezetett és Biatorbágyon olyan barátokra leltem, akik által Isten ma is vezet. Nagyon áldott hely a Magyar Belmisszió Biatorbágy. Eljönni onnan, mindig félelmetes volt. Vajon Isten máshol is ott lesz? Ennyire közel lesz ezután is? De ott volt, még ha én sokszor el is fordultam vagy féltem. Mindig ő adta meg, amire szükségem volt. Sokszor értem a tűrőképességem végére. És akkor kértem. Csendben, sután, félve. Vajon meghallja? Vajon még szeret? Ennyi bűn után? Ennyi tévelygés után?
Isten megadta, amire szükségem volt, a sok lehetőséget, hogy kereshessem őt. Vagyis igazából, önmagát. A gyógyulás, elkezdődött. És folyamatban van.
Stefi
