Ajánló

Sosem leszel egyedül

írta: BellaGirl

Hogy viszonyulsz ahhoz, aki nem „normális”? No, nem arra az idegesítő osztálytársadra gondolok, akinek az idióta ötleteitől a falra mászol, vagy a tesódra, akinek az ugratásaiból már eleged van, és néha már a fejedet csóválva sziszeged, hogy „Ez nem normális!”. Nem. Azokra a gyerekekre vagy kortársaidra gondolok, akiknek valamilyen testi vagy lelki hiányosságuk/fogyatékosságuk van az átlagoshoz képest. És azonnal pontosítok is, hogy nem tartom jónak a „nem normális” kifejezést, hiszen ez teljesen relatív, hogy ki normális és ki nem. Nem is vagyok benne biztos, hogy van erre olyan minden szempontból tökéletes kifejezés, amiben benne van, hogy „más”, ugyanakkor nem hangzik bántóan.

Mindenesetre manapság egyre több felől hangoztatják azt, hogy legyünk elfogadóak, empatikusak az ilyen emberekkel is. Sokszor azonban annyira szokatlan számunkra az ő „másságuk”, hogy nem igazán tudunk mit kezdeni velük. Inkább kikerüljük az ilyen embereket, hogy ne kelljen zavarunkban tehetetlenül az egyik lábunkról a másikra állnunk a társaságukban. Igen, nekem is ismerős az érzés, egy pillanatig sem állítom, hogy én kivétel vagyok ez alól. Főleg azért nem, mert eleve nehezen viselem, ha valamilyen súlyos, tartós betegségről vagy akár csak egy komoly műtétről hallok. De őszintén szeretnék változtatni az alapvető hozzáállásomon, hogy merjek közeledni az olyan emberhez is, aki „más”.

Ebben vált nagy segítségemre egy különleges, keresztény blog – ezt szeretném most bemutatni, remélve, hogy Nektek is segítségetekre, épülésetekre fog szolgálni a témában. A „Sosem leszel egyedül”- blog egy nagyon friss kezdeményezés Magyarországon, melyet a „Csendes Percek Istennel – Virtuális Kávézó Nőknek” elnevezésű blog szerkesztői hívtak életre 2020. november 4-ei első bejegyzésükkel, egy újonnan toborzott önkéntes csapat segítségével. Azt vették észre, hogy angol nyelven már több ilyen blog is létezik világszerte, amely a sajátos nevelési igényű (továbbiakban: SNI) gyermekeket nevelő szülőknek, családoknak szól, magyarul azonban nem elérhető semmi ilyesmi. Tehát úgy döntöttek, hogy nekiállnak az angol nyelvű oldalak cikkeit lefordítani, hogy a magyar szülők és családok is olvashassanak őket érintő, őszinte, keresztény szemléletű írásokat.

Facebook-oldaluk névjegyében az alábbi célkitűzéseket, irányelveket fogalmazták meg:

Időnként lehet, hogy összetörsz és elfáradsz, de aztán mindig megújult reménnyel és erővel folytathatod az utad, mert a mélységekben és magasságokban sosem leszel egyedül.
Egy oldal az SNI-s gyerekeknek, családjaiknak, barátaiknak. (Saját megjegyzés: Itt SNI alatt nem csak a konkrét SNI-t kell érteni, ahogy magyarul általában használjuk, hanem minden egyéb fogyatékosságot, szindrómát. Ez egyértelműen kiderül a blog bejegyzéseiből.)
…egy oldal, ahol a szülők őszinték lehetnek, ahol felfrissülhetnek, és ahol meggyőződhetnek arról, hogy nincsenek egyedül a különleges figyelmet igénylő gyermekeik nevelésekor.
…egy oldal, ahol a különleges figyelmet igénylő felnőttek is reményeink szerint otthonra találnak.
…egy oldal, ahol segítséget szeretnénk nyújtani a barátoknak, közösségeknek, gyülekezeteknek, hogy megérthessék az SNI-s gyermekeket és a különleges figyelmet igénylő felnőtteket, hogy bepillantást nyerhessenek a szülőkben zajló küzdelmekbe, és megismerhessék, miként lelhetnek otthonra a különleges figyelmet igénylő családok, felnőttek közöttük…

Fiatal lányként leginkább az utolsó pontot hangsúlyoznám ki Nektek és magamnak is, hiszen még elég távol állok attól, hogy szülő legyek, így nem tudok szülői szemmel tekinteni az ügyre. Azért viszont nagyon hálás vagyok, hogy jobban megismerhetem az SNI-ben érintett családok életét a bejegyzéseken keresztül, és már kevésbé találnám ijesztőnek, ha összefutnék hasonló szülőkkel, gyerekekkel, netalántán korombeli lányokkal. Mert bizony, ha belegondoltok, egy SNI-s kislány sem marad örökre gyermek. Ugyanúgy lesz tinilány majd ifjú hölgy, mint közülünk bárki más. És biztos vagyok benne, hogy ha egy egészséges lánynak is nehéz a kamaszkor viharai közepette felnőni, ez a különleges figyelmet igénylő lányoknál sokkalta nehezebb. De melléjük is fontos, hogy szeretettel odaálljunk – nem csak gyerekkorban, hanem azon túl is. Valamint röviden megjegyezném, hogy senkit sem akarok riogatni vagy rossz előérzetet kelteni bárkiben, de leendő anyaként nem tudhatjuk, mit hoz az élet, és milyen gyermekünk születik. És ilyen szempontból sem árt, hogy arról olvashatok, hogy ha nem minden lesz olyan szempontból idilli a gyermekeim kapcsán, amilyennek jelenleg elképzelem, az Úr akkor is megáld és terve van az SNI-s gyerekekkel és az őket nevelő szülőkkel is.

Talán három cikket emelnék ki, melyek hozzám legközelebb állnak és sokat jelenthetnek Nektek is. Az egyik azt a címet viseli, hogy „Normális” – egy testvér nézőpontja. Nagyon érdekes volt arról olvasnom, hogy egy autista kisfiú testvére mennyivel másképp éli meg más gyerekek fogyatékosságát, mennyivel érzékenyebb ilyen szempontból, mint a többi korabeli gyerek. Egyrészt, nagyon jó lehet ezt olvasni azoknak, akiknek van ilyen testvérük vagy rokonuk, és tudni, hogy nincsenek egyedül; másrészt azoknak is, akik el szeretnék tanulni ezt a kedves, szerető hozzáállást azokkal szemben, akik a legtöbb ember számára „nem normálisak”. Ezzel szorosan összefügg egy másik írás is, mely egy olyan iskola jó hatásáról vall őszintén, ahol egészséges és fogyatékos gyerekek együtt tanulnak, egy osztályba járnak. Ez „Kit nevezel retardáltnak?” címen olvasható a blogon. Végül pedig a „Hogyan segít Micimackó megválaszolni a gyerekek sajátos nevelési igénnyel kapcsolatos kérdéseit?” című blogbejegyzésről mondanék pár szót. Ezt azért találtam nagyon hasznosnak, mert abban nyújt segítséget, hogy hogyan próbáljuk meg elmagyarázni a kisebbeknek, hogy mitől „más” egy SNI-s gyerek, és ennek ellenére hogyan kell szeretni őket is és bevonni a közös játékba.

Hadd idézzek ebből az utolsónak említett cikkből:

“Talán az a legjobb válasz, amit adhatunk egy gyereknek, aki ezt a nehéz kérdést szegezi nekünk, hogy nemcsak elmondjuk, hanem hogy mellettük vagyunk, segíthetünk nekik együtt szembenézni az előttük álló kihívásokkal. Mint ahogy A. A. Milne olyan jól megfogalmazta:
Malacka: Hogy betűzöd a szeretni szót? Micimackó: Azt nem betűzöd, azt érzed.
Úgy gondolom, hogy talán Jézus maga is hozzáadna egy Ámen-t ehhez.”

(Forrás: Key Ministry, Mark Arnold: How Winnie the Pooh Can Help Answer Childrens questions About Special Needs https://www.keyministry.org/specialneedsparenting/2020/6/8/how-winnie-the-pooh-can-help-answer-childrens-questions-about-special-needs

Fordította: Békés Ibolya, Lektorálta: Hajdu Andrea) 

Lezárásképpen még egy, a témához kapcsolódó filmet ajánlanék, amely szintén segítségedre lehet a „más” gyerekekhez való közeledésben: Az igazi csoda 

A blog elérhetőségei: 

Sosem leszel egyedül-blog és Sosem leszel egyedül – Facebook-oldal

Szeretettel, Renáta

A cikk szerkesztésében Ónodi Krisztina is közreműködött. 🙂 

1 hozzászólás

  • Ma ütköztem újra a blogba, és imét eljöttem elolvasni, hogy Reni és Kriszta hogyan ajánlották ezt az oldalt. “Sajátos nevelési igényű” szép kifejezés, szokták még különleges ellátásban részesülőknek is hívni őket. Jó, hogy ez a cikkben említett csapat ennyire elhivatottan fordítja az angol nyelvű írásokat, és mi is olvashatjuk őket. Még jobb, hogy a BG csapat is az ajánlójába tette ;).

Mi a Te véleményed? Szólj hozzá! - Nagyon kíváncsiak vagyunk Rád is!

%d bloggers like this: